Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HŐSÖK NÉLKÜL MARADTUNK

Gerhart Hauptmann: Magányos emberek / Katona József Színház, Kamra
2023. márc. 11.
Már az előtérben egyértelmű, hogy nem hagyományos előadásra érkeztünk. A kezünkbe nyomott papír tájékoztat, hogy a különböző hosszúságú részeket „partyk” fogják megszakítani. A nézőtérre hátulról, az öltözői folyosón terelnek be minket, mintha csak az IKEA kiállítóterében sétálnánk, a díszletbe érkezünk meg. Majd U alakban üljük körbe az OSB lapokkal határolt lakásbelsőt. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.

A Katona József Színház Kamrájában Gerhart Hauptmann Magányos emberek című drámáját mutatták be, Magyarországon először. A rendező, Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia dramaturg Boronkay Soma fordításából és a színészek improvizációiból dolgoztak, aktualizálták és hazánkra szabták a 19. századi naturalista drámát.

maganyos1
Jelenet az előadásból

János és Kata horányi otthonukban látják vendégül János szüleit, akik a hat hónapos unokájuk, Fülöp keresztelőjére érkeztek, és most látják először a nyaralóból átalakított „nyitott házat”. Velük lakik – vagy csak úgy lóg – Barna, János egyik barátja is. A tehetős vidéki szülők támogatón, de meglehetős értetlenséggel fogadják fiuk életkörülményeit. Próbálnak jó képet vágni, de láthatólag nem ilyen jövőt képzeltek el neki. Minden dicsérő szó mögött ott a kritika, de minden odaszúrás mögött ott a szeretet.

Pelsőczy Réka az anya, Márta szerepében a darab legnagyobb humorforrása. Vérbeli anyós, mindenről van véleménye. Grimaszai, frappáns beszólásai mögött érezhető az előadás improvizációs háttere. Az apát, Csabát Rajkai Zoltán játssza, jó kedélyű, kicsit mafla, olyan éppenhogy jelenlévő szülő. Annál nagyobbat csattan, amikor végül felszínre jön az összes elfojtott frusztráció, indulat; sok mindent megértünk János működéséből is.

maganyos22
Pelsőczy Réka

János és Kata generációjukhoz képest fiatal szülők, gyanítható, hogy nem is volt tervezett a gyerek, hiszen még abban az időszakban vannak, amikor inkább a haverok jelentik a családot. Keresik önmagukat és azt az életformát, ami a leginkább megfelel helyzetüknek. Teljesen más társadalmi-gazdasági viszonyokban kell helyt állniuk, mint szüleiknek kellett, megkérdőjeleződnek a tanult értékek, szokások. Nem akarják elfogadni a nukleáris családmodell játékszabályait, de nincs is helyette alternatívájuk, csak tapogatózás, csöppet sem veszélytelen próbálkozások.

János és Kata kapcsolatának problémás volta kezdettől érzékelhető. Saját bizonytalanságaik, önbizalomhiányuk megoldását keresik a másikban, kölcsönösen függnek egymástól. Szüleikkel ellentétben (akik a kényes témákat inkább jó mélyre temetik) nekik már alap az érzelmek kibeszélése, az őszinte kommunikációra való törekvés. De mivel képtelenek valóban meghallani, megérteni egymást, csak a másik végtelen cseszegetése az eredmény.

maganyos33
Rajkai Zoltán

Ráadásul a gardróbban (!) ott a gyerek, így az összes konfliktus mögött ott lüktet a kérdés: mi lesz a következő generációval, ha a szülők ennyire nem találják a helyüket a világban.

Kicsit érthetetlen, hogy mit keres ebben a felállásban Barna; egyébként is az ő karaktere a legnehezebben megfejthető. Béres Bence apró gesztusokkal, finom jelzésekkel érzékelteti Barna belső feszültségeit. Ő a legpasszívabb fél, családpótlékot keres a barátaiban, de nem kap elég törődést, figyelmet. Kezdettől rivalizál Jánossal, vágyik az elismerésére, de kemény kritikákat is megfogalmaz vele szemben.

János mellett Katának kell foglalkoznia a praktikus dolgokkal, bár semmi affinitása hozzá. Mintha már félig feladta volna, hogy élete bármely szerepkörében (anya, feleség, dolgozó nő) valaha is érvényesüljön. Hajlamos alárendelni magát másoknak (talán egy kicsit szájbarágós segítség a nézőnek, hogy a szakdolgozati témája az altruizmus). Tóth Zsófia játéka szívet tépő. Elcsigázott és agyonhajszolt, kétségbeesetten próbálja legyőzni saját korlátait, de kudarcai úgy épülnek egymásra, hogy végső haláltánca jelenti az előadás igazi katarzisát.

maganyos4
Pelsőczy Réka és Tóth Zsófia

János voltaképpen nem csinál semmi rosszat, próbál helytállni mint családfő. Meg nem értett művész, volt csodagyerek, önjelölt szociológus. Identitásválság, önámítás – és mégsem lehet haragudni rá; Lengyel Benjámin tökéletesen tartja az egyensúlyt a sebezhető kisgyerek és a domináns férfi között.

Ebbe a kis közösségbe érkezik a vendég, Anna, hogy felborítsa az amúgy is instabil harmóniát. Nem rejti véka alá, hogy számára ismeretlen stabilitást talált közöttük, és a saját szüleiről festett kép emlékeztet, hogy bár János szülei sok mindent csinálnak rosszul, legalább jelen vannak.

Mentes Júlia Annája a tipikus laza csaj: nem stresszel a jövőjén, spontán döntéseket hoz. Tenyérbemászó magabiztossága sokaknak irritáló, de van benne valami érzéki könnyedség, ami a másik három fiatalból abszolút hiányzik. Túl későn realizálja, hogy olyasmibe gyalogolt bele, ami eleve törékeny volt, és ez már nem játék.

Rémülten figyeljük, ahogy a szereplők egyre jobban belebonyolódnak a torz viszonyrendszerbe.

Devich Botond díszlete tükrözi a felnőttkor-gyermekkor határán álló fiatalok személyiségét, bizonytalanságát. A kerti asztal Club Matés dobozokból van összerakva, a falon Bánki-tó plakát, bakelit lejátszó, filozófiai témájú könyvek.

maganyos5
Jelenet. Forrás: Katona József Színház. Fotó: Horváth Judit

Olyan, még kiforratlan egyéniségek laknak itt, akik keresik hőseiket, mások szavain/művészetén keresztül tudják kifejezni és értelmezni magukat.

Az előadás saját találmánya a szünetek helyetti partyk, amikor a közönség is csatlakozhat a szereplőkhöz. Velük együtt táncolhatunk, vagy böngészhetjük a könyvespolcon sorakozó könyveket, a mosogatásra váró edényeket. Önmagában ettől még nem változik az előadás-néző viszony, amint lejár a stopperóra, elsötétül a nézőtér.

Két szempontból innovatív ez a megoldás. Egyrészt felszabadultabb dramaturgiai megoldásokat tesz lehetővé: megtartották az eredeti dráma öt felvonását, ahogyan a történetben egyre nőtt a feszültség, a jelenetek egyre rövidebbek lettek, a közöttük eltelt pár napot mintha mi is megélnénk. Másrészt a színházi esemény jellege megváltozott, a nézők „belakták” a színházat, érezhetően felszabadultabb volt a hangulat, mint egy átlagos előadásnál.

A Magányos embereket legalább annyiszor lehetne újranézni, ahány szereplője van: mindig más és más szemszögéből figyelve az eseményeket; mindenkinek megvan a maga igazsága.

Az előadás adatlapja a színház oldalán, itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek