Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HÁNYAN VAGYUNK AZ ÁGYAMBAN?

Ira Sachs: Passages / Berlinálé 2023
2023. febr. 21.
Párosulhat-e nárcisztikus személyiség igaz szerelemmel, avagy el tudjuk-e fogadni, hogy önmagunkban nem feltétlenül vagyunk elegek társunknak? Parádés színészi alakítások, szenzuális szexualitás és kifinomult rendezői érzékenység a Berlinálé leginkább magával ragadó filmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A szerelem furcsasága, hogy miközben – legalábbis idealizált formájában – a másik felé forduláson, a másik minél teljesebb elfogadásán alapul, mégis a legtöbb mai alapvetően monogám társadalomban a kizárólagos birtoklás vágyával jár együtt. A poliamoria gyakorlói és hirdetői ezzel szemben azt állítják, hogy az igazi szerelem lényege annak elfogadása kell legyen, hogy társunkat valódi, tehát tőlünk teljesen mértékben független másikként kezeljük, semmiben nem korlátozzuk, és elfogadjuk, hogy lehetséges egyszerre több embert szeretni.

passages1
Jelenetek a filmből

Hogy persze ez nem jár feszültségek nélkül, azt már Eric Rohmer filmjeiből is tudhatjuk, aki munkásságának jó részében franciás könnyedséggel és reflexivitással éppen ilyesmivel foglalkozott, és hát Fassbinder remekművének, a Petra von Kant keserű könnyeinek érzelmi hullámvasútja is erre emlékeztet. Ira Sachs, az ellentmondásos viszonyok bonyolult hálójának amerikai rendezője legújabb filmjében ugyanide, három ember szerelmének mikrouniverzumába kalauzol bennünket.

Filmforgatás utolsó napjára csöppenünk az első jelenetben, majd a Párizsban élő német, meleg filmrendező a záróbulin összejön a valahogy odakeveredő fiatal francia tanítónővel, csak hogy másnap szinte büszkén újságolja brit férjének: életében először lefeküdt egy nővel.

A történet azonban innen nem a mindent kibeszélő lelkizős irányba halad, hanem az érzelmi események nem mindig pontosan jelölt időugrásokkal ábrázolt sodrása veszi át a terepet, ahol a helyzetekben, személyközi konstellációkban megbúvó bizarrságból, kínosságból vagy humorból valami egészen különleges intenzitás születik. Mindennek középpontjában a rendező Tomas áll, aki arcpirító könnyedséggel, nárcizmussal és önzőséggel manipulálja, taszítja el vagy vonja magához a körülötte lévőket, mindig rátalálva arra a pici résre, amelyen át lehet furakodni a megbántott fél érzelmi páncélján.

passages2
A képek forrása: Berlinale

Ira Sachs emberi történeteinek középpontjában a színészek állnak, akikkel – mint a berlini Zoo Palast hatalmas termében tartott elektrizáló bemutató után mondta – sokat beszélget a szerepekről, de soha nem próbálja el a jeleneteket. A Passages-t a Tomas infantilis szentimentalitását lenyűgözően alakító Franz Rogowski viszi a hátán, aki immár sokadjára bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb, talán Joaquín Phoenixhez mérhető színésze, de vele egyenrangú társak Ben Whishaw és a hírhedt Adèle életéből ismert Adèle Exarchopoulos.

Azonban a Passages legnagyobb érdeme, hogy nem marad meg színészfilmnek, ugyanis Sachs a kimódoltság határát súroló tudatossággal rendezi meg és be a helyzeteket, válogatja össze a hangulathoz és egymáshoz illő ruhadarabokat, szöveteket és bútorokat, illeszti a képhez a mozgásokat. Vagyis ugyan a színészek játékán van a hangsúly, de soha nem filmre vett színházat látunk, mert mindez egyértelműen csak vásznon, a tűpontos kompozíciókon keresztül, a játékosan egyszer szinte monokróm absztrakcióvá váló, minden pillanatban szemet gyönyörködtető filmképek által létezik.

Ez a rendkívüli színészi és rendezői együttműködés határozza meg a Passages meglepően intim, de soha nem szépelgően felvett, kifinomult szenzualitást sugárzó szexjeleneteit is. Mindez azt jelenti, hogy nem a nyers, transzparens realizmus hatja át a filmet, hanem a látható megkonstruáltság, a mese is meghatározó marad, és ez teszi lehetővé számára az olyan, a drámaiságot mindig feloldó humort, mint amikor az egyik elvileg legmegrázóbb jelenetben nem tudjuk, hogy a megbántott fél az érzelmeitől vagy az éppen pucolt hagymától könnyezik.

Ez a fajta könnyedség, a nem komolyan vétel, a saját és a téma fontosságának idézőjelbe helyezése rendre visszatérő attitűdje a filmnek, amit a monogám értékrenddel bemutatott poligámia miatt lehet talán csupán bírálni. Ugyanis miközben a film folyamatosan a tradicionálist meghaladó párkapcsolati modelleket, a hagyományokkal szembemenő viselkedést vonultat fel, a történet középpontjában mintha mégis a monogámia megkerülhetetlenségének e kontextusban retrográdnak tekinthető állítása lelhető fel.

Összességében azonban a Passages magával ragadó moziélmény, ami egyszerre kavar fel érzelmeket, gondolkodtat el önmagunkról és közben a szó jó értelmében szórakoztat. Igazi filmcsemege, amelynek hosszú, varázslatos zárósnittjét az esteledő Párizsban bringázó Franz Rogowskiról sokáig nem fogjuk feledni.

A film adatlapja a Berlinale honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek