Nem nyilvánvaló, hogy a sorozatcím a zeneszerzőkre, a karmesterekre vagy esetleg mindannyiukra céloz-e; annyi biztos azonban, hogy a Zeneművészeti Főiskola, majd Egyetem hangszeres hallgatóiból álló, alapvetően tanulmányi célokat, a szakmai gyakorlat megszerzését szolgáló intézeti zenekara valaha is olyan élményekkel kápráztatta volna el a növendékeket, amilyeneket egy Takács-Nagy Gáborral, Eötvös Péterrel, vagy koncertmesterként Rolla Jánossal vagy Kelemen Barnabással való rendszeres munka jelent a mostaniak számára. Miközben az is izgalmas kihívás lehet számukra, hogy manapság a zenekari repertoár mesterműveit nem afféle zártkörű intézeti koncerteken játsszák el, hanem olyan hangversenyeken, amelyek teljes joggal számítanak a nagyközönség érdeklődésére.
 Eötvös Péter |
Találkoztam olyan rendkívül kompetens és tiszteletre méltó véleménnyel is, amely szerint nem helyes még nem teljesen kész művészeket a gyakorlott muzsikusok számára is igen nehéz és kényes zenekari művek – olyanok, mint Debussy ezúttal is megszólaló A tengere – előadásával erejüket meghaladó, s ezért (különösen a Nagyterem szűkös pódiumán) szükségképpen imperfekt előadásaiba belevonni. Magam ezt nem csupán általában, elméletileg látom másképp – a remekművekkel és a mester-előadókkal való egyidejű, intenzív találkozás élménye és hosszú távú hozadéka valószínűleg ellensúlyozza a maximális elvárások esetleges sérelmét –, de ezúttal a Ligeti-, Eötvös- és Debussy-művekből álló program a gyakorlatban is nagyon magas színvonalon szólalt meg, a fiatal művészek lelkesedése, valamint a pedagógus-karmesterrel való kölcsönösen örömteli kapcsolatuk pedig kézzelfogható volt.
A műsort Ligeti György 1971-es műve, a Melodien vezette be. A viszonylag rövid kompozíció azt a pillanatot képviseli az életműben, amikor a szerző a mikropolifóniának, a külön-külön nem is appercipiálható, sűrű szövedéket alkotó polifon szólamok folyondárszerű előrehaladásán alapuló technikának a „feloldására”, az egyes szólamok önálló karakterének azonosíthatóságára törekedett. Eötvösék előadásában ez a törekvés igen plasztikusan érzékelhetővé vált: mozgalmas események és változó hangzásképek mozgalmas, sőt drámai folyamatának lettünk tanúi, miközben az egyes szólamokon túl a színek és egyensúlyok finom szabályozása is megvalósult.
Eötvös Péter Dialog mit Mozart – Da Capo für Orchester című kompozíciójának – pontosabban annak második, 2016-os, szólóhangszer nélküli szimfonikus zenekarra átírt változatának – a töredékek jelensége, illetve „újrahasznosítása” áll a középpontjában, ugyanis a zenei szövetbe tizenegy Mozart- és kilenc Eötvös-töredék van belegyúrva. A Mozart-idézeteket mintegy idézőjelbe teszi egy visszatérő, bevezető ütős-effektussal, és azzal, hogy ezeknek – némi átszínezéssel, megőrzi a tonális jellegét. Ezekre az alapszövetből kiemelkedő idézetekre azután saját zeneszerzői nyelvén válaszol, illetve, mint maga írja: „Hol én kérdezek, és ő válaszol, hol fordítva”. Ezek az Eötvös-kommentárok pedig sokfélék: súlyosak, komolyak, de sokkal gyakrabban viccesek, sőt kajánok, fricskaszerűek, izgatottak, szellemesek, vagy éppen indulószerűek; egyszóval: mindig szórakoztatóak. A szerző egyik legderűsebb kompozíciójáról van szó, számos lehetőséggel rövid, de karakteres szólisztikus megszólalásra; ezeket és az egész darabot a játékban való részvételörömével játszották a fiatalok.
A hangverseny második részét kitevő és legnagyobb apparátust igénybe vevő mű kétségkívül a legmerészebb, legambiciózusabb műsorszám, az említett Debussy-kompozíció volt. Az előadást karmesteri szempontból kifejezetten jelentékenynek éreztem: mindvégig a részletek gondos kidolgozása jellemezte, egyes színeknek-gesztusoknak-effektusoknak pedig különös figyelmet szentelt, és a hallgató számára újdonságot jelentő hangsúlyt adott. Ilyen volt a csellószólam nagy kitárulkozása az I. tételben, vagy a II. tétel rövid, sóhajszerű motívumainak különlegesen gondos és megformálása az alig észrevehető, finom dinamikai eszközökkel. Általában véve, mint már addig is, Eötvös „eseménydús” interpretációja nem engedett elveszni semmilyen részletet, de a zene magával ragadó sodrása is jól érvényesült, többek között a II. tétel felforrósodó, eksztatikussá váló szakaszában. A zenekar odaadó játéka itt is nyilvánvaló volt, a számos koncentrált és magabiztos egyéni teljesítmény pedig alapos felkészülésről tanúskodott.
A lelkes tapsokat az előadók a teljes II. tétel megismétlésével köszönték meg, a zenészek és a közönség közös örömére.
Helyszín: a Zeneakadémia Nagyterme; időpont: 2023. február 12.