Augusztus 15-én délelőtt 26 órán belül immár a harmadik olyan hangversenyt volt szerencsém meghallgathatni a kaposvári fesztiválon, amelyen Rados Ferenc, Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás is közreműködött, s ez azért igazán nem semmi. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Méretes remekművek után a fesztivál augusztus 14-i esti hangversenyén meglehetősen színes válogatást hallottunk a romantika és a posztromantika kamarazenéjéből, a műsor végén egyetlen, de annál kiadósabb többtételes kompozícóval, Dvořák op. 81-es A-dúr zongoraötösével. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A debütáló kaposvári fesztivál számomra in medias res, Schubert f-moll fantáziájának Rados Ferenc és Kocsis Zoltán általi megszólaltatásával kezdődött – a zsúfolásig és azon felül megtelt református templomban, az augusztus 14-én délelőtt rendezett hangversenyen. MALINA JÁNOS CIKKE.
Mint azt a kiadott műsorból is sejteni lehetett, három jól elkülöníthető részből állt Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás közös koncertje. Amit méltán díjaztak az idén is dörgő tapssal a kastély kertjében a természet csínyjeinek kitett hallgatók. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
„Ez a ritkán játszott, 1938-ban keletkezett egyfelvonásos opera nem tartozik Strauss nagy alkotásai közé” – ezekkel a kedves szavakkal kínálgatja megvételre saját portékáját, a Decca Daphne-felvételét a világ legnagyobb internetes könyv- és zenemű-áruháza. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Meglehetősen rendhagyó programmal lepte meg a Tavaszi Fesztivál közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Bartók Béla születésnapján. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
Keller András tud valamit. Amikor alig több mint két éve átvette a Telekom Zenekar vezetését, sokan a fejüket csóválták: megint egy hangszeres, aki vezénylésre adja a fejét. Suszter, kaptafa. MACZKAY GÉZA ÍRÁSA.
A Nemzeti Filharmonikusok október 9-i koncertjén Kocsis Zoltán megint rendet vágott a zenekari repertoár dzsungelében, és négy ritkán játszott vagy alig ismert kompozícióval, afféle kalandtúrával tágította a közönség nagyobb részének látókörét. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A Bartók Új Sorozat két vezércsillaga, Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás adott feledhetetlen koncertet a 12. Tiszadobi Zongorafesztiválon. Koncertjük gerincét két Bartók-mű alkotta. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
A német Wozzeck és az orosz Lulu után egy – nagyobbára – magyar kivitelezésű Mózes és Áron-produkcióval tette fel a koronát az új bécsi iskola operatermésének idei enciklopédikus bemutatására a Miskolci Operafesztivál. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.