Címke: Kortárs képzőművészet

Normál esetben az ember az ablakon keresztül mászik be a múzeumba műkincset lopni. De mi van akkor, ha a művész teszi oda a létrát, ráadásul az maga a mű? Nem beszélve arról, hogy amiért az ember az említett művet megmászva bemegy, azt nem lehet kihozni, mivel az maga a tér. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.

„Joe Dallessandro szemlélésébe sosem fárad bele az ember” ‒ állította Wieland Speck. Németh Hajnal kiállításának címadó sztárja ezúttal az esztétikai űr igézetével hálózza be közönségét. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Tulajdonképpen tetszik Nagy Kriszta Godot-beli kiállítása, de hogy mér’? IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Pár éve valaki azt mondta, hogy a munkás a kapitalizmusban el fog tűnni. Ha ez igaz, akkor Kelet-Európában nincs kapitalizmus. Ha mégis van, akkor a munkások bementek a Műcsarnokba. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.

Kell-e emlékművet állítani annak, akinek a műveit a mai napig gyártják, és azok kaphatók például az IKEA-ban is? És ha kell, milyet? Ezek a kérdések feszülnek egymásnak azon a pécsi kiállításon, mely a Dél-Dunántúli Építész Kamara meghívásos pályázata nyomán jött létre. BOGDANOV EDIT ÍRÁSA.

A köztéri kiállítás első hallásra fából vaskarika, vagy kevésbé finoman: rejtett dilettantizmus. Legalábbis ha nem köztérre, hanem zárt intézményi közegbe vagy magánfalakra szánt művekről van szó. Amolyan súlytalan „legszebb nyári élmény”, egy kávézó szomszédságában. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

Magabiztos alkotói attitűd, (mert) kiérlelt mondanivaló és közlésmód jellemzi a MORPH csoport kiállítását, amelyet helyenként a modernitás konszolidált szelleme is megérint. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

A szocialista graffiti egyáltalán nem oximoron, elég, ha felidézzük a panelházak és közintézmények falán egykor divatos, boldog proletárpillanatokat megörökítő vasrajzokat. A Randomroutines előásta az elfeledett műfajt, és gyermeki emlékeihez ragasztva töltötte meg új élettel. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Másképp viselkedünk ezen a kiállításon, mint általában. Figyelmünk az egyesről az egészre ugrik (vagy fordítva), nézzük a művet (is), de közben a gyűjtőt látjuk. Akik pont tízfélék. IBOS ÉVA CIKKE.

Eperjesi Ágnes szereti bevonni a megfigyelőt a munkáiba. Ezúttal is a kereten belülre invitál, most azonban nem saját befogadói aktivitásunkkal, hanem társadalmi, morális szerepvállalásunkkal szembesít. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.