Címke: AKKU

A végén bohém mikulásnak öltözve, szivarral a szájában neveti ki az Ádámokat Hegedűs D. Géza (Úr), sőt, puttonyában negro is akad, ahogy a színpadon lego, IKEA-bútor, sörsátor, hűtőszekrény és akvárium. Rendesen átöltöztette a SZAKKÖR csapata Madách Imre kötelező olvasmányát.

Azt valahogy éreztem, hogy nem a Szputnyik bemutatója fog felvilágosítani mindarról, amit eddig nem tudtam a reneszánszról. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az előadás végére kevesebbet tudok róla. Egy dolog biztos: Demjén Rózsi nem reneszánsz ember. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Ágens konokul önmagából építkező nagy világszínházában ezúttal régi-új témája felé fordult: az idő, a szerelem, a szexualitás, a zene meg az írás körül tett vizsgálódásainak színes-szagos esszenciája a MU-ban bemutatott, majd az AKKU-ba költöztetett Ira – Düh. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Kevés hasonlóan kopár kiállítás képzelhető el. Rideg, hideg, oszlopos alagsori helyiségben első látásra szinte semmi. De elég pár perc, és kiderül: a terem színültig van a ’68-as múlttal. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

Alattomosan jópofa nosztalgikus vacsorával támad, majd elgondolkoztat a hősökről a Természetes Vészek Kollektíva tökéletes színháza 1968-ról. MESTYÁN ÁDÁM ÍRÁSA.

Én, az áldozat című előadásában Simona Semenič saját élményeiről: ágybavizeléséről, genitális herpeszéről, epilepsziájáról, katéteréről mesél. Undorító betegségekről szóló vallomásában mégsincs semmi kínos exhibicionizmus. Őszintesége nem kínzó, hanem felszabadító. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.