Címke: Bodó Viktor

Bodó Viktor a grazi színház évadnyitó előadásaként az osztrák társulattal és saját csapatával koprodukcióban vitte színre Franz Kafka harmadik, szintén töredékben maradt regényét, az Amerikát. Ezzel teljessé vált az oeuvre – legalábbis színházi értelemben. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.

Véleménye a nagy magyar valóságról, azon belül pedig a magyar egészségügyről mindenkinek van. Véleményünk egyfelől személyes élményeinkből áll össze, másfelől sztereotip rémtörténetekből. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.

Van-e szíve, joga és oka panaszkodni a kritikusnak, ha pénzt, időt és energiát nem kímélve megengedheti magának, hogy újra elutazzon Grazba, hogy nyomon követhesse a magyar rendező és társulata munkáját? MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.

A nézők fegyelmezetten terelődnek be a zárt színpad egész szélességében (azaz hosszában) ablakokon át látható két oldalára. Kopott fehérség, elöregedett bútorok, nagy belmagasságú ajtók. Józanság. Fegyelmezett állapotok odabent is. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.

Bodó Viktor profi eleganciával teremt hatásos látványvilágot Molnár klasszikusához, mely kiemeli és plasztikussá teszi a képek előterében játszó szereplőket, s az elrejtett részletekből kirajzolódik a külvárosi Liliom-legenda átgondolt értelmezése is. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

A grazi közönség ovációval és a színészek lába elé csúsztatott Berlin-útikönyvvel ünnepelte a Handke szavak nélküli színjátékából született osztrák-magyar előadást. Bodó Viktor rendezése óraműpontossággal megalkotott munka, kiváló összjáték. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Valaki ráun monoton hétköznapjaira, és dobókockázni kezd. Ha egyes, megerőszakolja a szomszédnőt, minden más esetnél öngyilkosságot követ el. A kocka megkegyelmez: Luke leteperi a nőt. Aztán újra dob. És újra. Közben kiderül: kockáztatni jó. Vajon a Szputnyikkal is? NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.

Azt valahogy éreztem, hogy nem a Szputnyik bemutatója fog felvilágosítani mindarról, amit eddig nem tudtam a reneszánszról. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az előadás végére kevesebbet tudok róla. Egy dolog biztos: Demjén Rózsi nem reneszánsz ember. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Bútorozatlan szobában találja magát a MU Színház kamaratermébe érkező néző. Matrac, szék – más nemigen kerül a relatíve tágas térbe. Ez a szoba a cselekmény helye, merthogy a Szputnyik előadása - némiképp ellentmondva önnön címének - nem a házra, hanem a lakásra fókuszál. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

A budapesti Nemzeti Színház megnyitása óta mintha valaki megtréfálta volna a helyieket: ahogy haladunk lefelé a Duna partján, úgy lépünk vissza néhány évet az időben. IAN HERBERT ÖSSZEFOGLALÓJA.