Címke: MU Színház

Az Újbuda Jazz Fesztiválra idén is érkeztek jeles amerikai avantgárd muzsikusok, de a magyar fellépőkben sem kellett csalatkoznunk. VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.

A nő zöld sátorszoknyájának fogságában és menedékében nézi terméketlen pillantással a semmit. A férfi villódzva sistergi körbe, de a dermedésben nem csiholódik tűz. Végtelenített keresztutat jár néhány méterre a céltól, a másik nemtől. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.

A jelen cikk első részének címében feltett kérdésre így is válaszolhatunk: egytől (az) egyig. Mert az korántsem mindegy, mikor nyúl az alkotó az egyszemélyes műfajhoz. Ahogy nagyon nem mindegy az sem, ki az az alkotó. JÁSZAY TAMÁS CIKKE.

A kritikus semminek sem tud örülni: épp hozzászokott, hogy minden decemberben Dunaújváros bájosan ásatag szocreál kulisszái és méretes hóakadályai között rendezik meg a „monotáncosok” fesztiválját. JÁSZAY TAMÁS CIKKE.

Ha szavakkal akarom elmesélni Az ismeretlen kutatása műhelymunka során létrejött két előadást, máris belesétáltam a csapdába. Azok ugyanis a mozgás keltette jelentések megfoghatatlanságáról és csalfaságáról beszélnek. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

A Bábel-Világban kaotikus szózuhatag ömlik a nyakunkba műkedvelő színházi keretek között, a Plain viszont egy professzionális, átgondolt, érzéki, elegáns koreográfia, mely alaposan megdolgoztatja a táncosokat. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Ha születési körülményeit tekintjük, az Éjszakai Műszak a Lélek pulóver nélkül című előadásért járó Lábán Rudolf díjjal járó pénzből született. Valójában azonban álmokból szőtte új koreográfiáját Réti Anna. Rengeteg ötlettel, meglepő képekkel, melyek talán soká kisértenek minket (rém)álmainkban.

Anti-attrakciósorozat, akrobatikus Pilobolus-paródia, komikus bukástörténet a svájci compagnie drift Peter Schelling ötletéből készült Tönkretehetetlen című előadása. Velejéig önironikus, mozgásszínházi burleszk – felsőfokon. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Ha egy előadás legizgalmasabb és legszínházibb pillanata az, amikor a borítását vesztett bőr masszázsszéket működés közben látjuk az üres színpadon... PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

A két izraeli származású holland koreográfus, Guy Weizman és Roni Haver káoszelméleti darabja mozgalmas, figyelemfelkeltő, vicces és szomorú. Aktuális helyzeteket látunk a színpadon táncban, dalban és szövegben elbeszélve. SISSO KRITIKÁJA.