A Nincs Lehetetlen Holland Kultfeszt programján szerepelt Keren Levi és Ugo Dehaes táncelőadása, a Couple-like (Mint egy pár). Ennél talán csak egy torony elhordása jelentett volna nagyobb fizikai teljesítményt. SISSO KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A 2-1/16 milliméter két szereplőjének duettje időnként vetített másaikkal bővül tercetté. Ahogy gyarapodik a társaság, úgy növekszik a magány is. Az előadás egymás vágyott, de áthidalhatatlan, így elviselhetetlen közelségéről beszél. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színlapon két alkotó közös munkájának metszeteként beharangozott előadás minden jó szándék ellenére sem tekinthető többnek félbemutatónál. Gergely Attila ugyanis egyszerűen beemelte egy korábbi darabját Zambrzycki Ádám (ön)ironikus-kritikus vidám szórakoztató műsorába. Ravasz. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Februárban két olyan kortárs magyar dráma ősbemutatóját tartották Budapesten, amelyeknek az amerikai filmes kliséket idéző története retró-amerikai közegben játszódik. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A MU Terminál IV. évfolyamának B estjén két egymástól teljesen eltérő stílusú koreográfiában mutatta meg öt egymástól teljesen eltérő stílusú táncos, hogy mit tud. Lelkek a celofánban, tangó a fiókban - ez első hallásra furcsán hangzik, de kiderült, hogy minden a helyén van. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Marisa Godoy svájci táncos-koreográfus és előadóművész Radical_Connector című előadásán a MU Színházban megtörtént az a bizonyos színházi csoda. SISSO KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mit tesztelnek itt valójában? Minek a tűréspróbája folyik a szemünk előtt csaknem másfél óra hosszan? Mit „vizsgál” árgus szemekkel Árvai és kutatócsoportja, a „Természetes Vészek Kollektíva”? RÉNYI ANDRÁS ÉRTELMEZÉSE. Tovább a cikkhez
A kettőbe vágott estén Bach leginkább női testet ölt: az Egy nő két nimfája a padlóra vetített geometriai alakzatok között szögletesedik és lágyul, a Juxtaposition szőke hősnője térből kiszakított térben fülel a belső hangokra. Csupa szépség kering céltalanul az űrbe vetve. HALÁSZ GLÓRIA CIKKE. Tovább a cikkhez
Ágens konokul önmagából építkező nagy világszínházában ezúttal régi-új témája felé fordult: az idő, a szerelem, a szexualitás, a zene meg az írás körül tett vizsgálódásainak színes-szagos esszenciája a MU-ban bemutatott, majd az AKKU-ba költöztetett Ira – Düh. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az a fajta előítéletmentes, szabad, radikális testkutatás, amit Hód Adrienn végez, leginkább a hetvenes évek posztmodern táncforradalmát idézi, és Magyarországon mégis rendkívül frissnek hat. Nagyjából innen tudjuk kiszámolni, hány évtizeddel csúsztunk le a fősodorról. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
