 Ladányi Andrea |
A szemtelenül érzelgős előadás akár az intellektuális kihívásokhoz szokott néző megkérgesedett szívéhez is utat találhat. Hiszen a Bárka előadása összhatásában működik, s még az olykor tökéletlen részek ellenére is harmonikus egész, melynek – az aprólékosan kidolgozott részletekben és az ismétlődő motívumokban rejlő – titkát, hatásmechanizmusát éppolyan nehéz darabokra szedni, mint egy zeneműét vagy festményét.
Juha Siltanen darabját először 1989-ben mutatta be a Helsinki Városi Színház Jorma Uotinen rendezésében. A finn koreográfus most a Bárka társulatára és színpadára alkalmazta a darab felújított változatát. Az előadás a színház a színházban szituációjára épül: szerepért versengő és szerepükkel elégedetlen színészek és táncosok jelenet-foszlányokat mutatnak be Edith Piaf életéből, segítségül híva a korabeli párizsi külvárosi utcák és a sanzonok világának hangulatát. A magyarul elhangzó dalokat Dinyés Dániel zenekara és a szerelemben összefonódó-szétváló vagy éppen revüszerű tömegjeleneteket bemutató táncosok kísérik.
 Varjú Olga |
A hosszanti irányban berendezett színpad képének elemei egy pillantással átláthatatlan, szélesvásznú kollázzsá komponálódnak. A háttérben Brassaï hatalmasra nagyított, párizsi éjszakákról készült fotói lógnak, melyek gázlámpái – Payer Ferenc világítástervező munkájának köszönhetően – mintha valódi fényt árasztanának. A színpad két oldalán elhelyezett hatalmas, forgó üvegajtók olykor a zene ütemére forognak. Asztalok és giccses, szívalakot formázó háttámlájú székek pakolódnak egymásra. Az asztalok tetején néz szembe egymással az éneklő Piaf és gyermekkori énje, a táncoló Vak Lány. A kollázs részei az utca forgatagát megjelenítő táncos-szerelmespárok is. Az utolsó jelenetben, miközben felvételről immár Piaf előadásában szól a Nem bánok semmit sem, halkan zizegő újságlapok hullanak a színpadra.
A két felvonás közti párhuzamok, a zenés-prózai-táncos jelenetek váltakozása és a koreográfia visszatérő elemei – például a piafi kéztartásra emlékeztető, a mellkason keresztbe tett, magassarkú cipőt szorongató kezek – az előadást zeneműhöz teszik hasonlatossá. Egyedül a szavak koppannak üresen – a szöveg elgyengül az érzelmeket jobban kifejező zenéhez és tánchoz képest, az 1989-es közönség elvárásait leromboló, metaszínházi kiszólások (például a cselekmény hiányáról) pedig mára megkoptak kissé.
 Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Metaszínházi szempontból sokkal érdekesebb, hogy a hibák, különösen a néha tökéletlen énekhangok – a társulat tagjai közül összesen nyolcan éneklik szólóban is a sanzonokat – megtalálják a helyüket az előadásban, mely Edith Piaf, a színház, a szerelem (és a többi) igazságát keresi, azonban a keresést minden pillanatban feladja és újrakezdi. A korabeli Párizs részletes rekonstruálásával és érzelmes átéléssel tesz kísérletet Piaf szellemének megidézésére a Nő (Varga Anikó) – hiába: bumfordin botladozó, ripacsszerűen hadonászó, felcicomázott színésznőként énekli a Párizs ege alatt című sanzont. A Piaf szerepét játszó színésznő (Varjú Olga) hideg fejjel, rutinból igyekszik megoldani a feladatot, s távol tartja magától az érzelmeket – hiába: az előadás végén önfeledten dobja el a szövegkönyvet, és becsukott szemmel akar Piafot énekelni. Piaf emlékének megőrzésére tesz kísérletet La Môme Bijou (Spolarics Andrea), aki kapzsi vénasszonyként kárál és ül az első kézből kapott bon mot-kon. Ügyetlenül utánozza a felnőtt táncosnőket a Vak Lány (Ladányi Andrea), máskor egyedül marad szeretetet kunyeráló tánca végén. A bizarr ruhában megjelenő, a színpadot testével uraló Bokszoló, Piaf szerelme (Telekes Péter) meg is hal meg nem is. Theo Sarapo (Kálid Artúr) semmiből előbukkanó, felszabadító szerelme pedig már későn jön Piafnak.
A prostituáltaknak öltözött, férfias-hangú "női" kórus, a Bokszoló halálának vörös-rózsás jelenete, számos apró mozzanat; a Bárka többi színésze (Ilyés Róbert, Pásztor Tibor, Dévai Balázs és Törőcsik Tamás), az egyetemisták (Trokán Nóra és Réti Adrienn) és a táncosok (Fejes Kitty, Fóti Zsófi, Vida Gábor, Solya Ádám és Bánki Zsolt) is mind részesei annak a tökéletes-tökéletlen kísérletnek, mely megpróbálja feléleszteni Piaf dalainak szenvedélyét. Ha a néző is engedi.
A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál gyűjtőlapján olvashatják.
Vö. Vida Virág: Kirakó
Kalapos Éva Veronika: A szerelem termékei – merész Piaf-allúziók
Ugrai István és Zsedényi Balázs: Szabadság, szerelem, színház
Tóth Ágnes Veronika: Képeslapok Párizsból