Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY TISZTA NŐ

A Maria Callas-sztori
2019. febr. 12.
A művészetért és a szerelemért élt, akár Floria Tosca - csak épp az ő Cavaradossija egy bicskanyitogatóan alamuszi hajómágnás volt. Maria Callas civil és színpadi létezésének tragikumán nem fog az idő. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Kezdjük talán itt: az élet köztudottan és mélyen igazságtalan. A huszadik század operatörténete tele volt nagyszerű énekesnőkkel: angyali hangú és perzselően erotikus primadonnákkal, példásan egyenletes pályafutású és áradó személyiségű szopránokkal, tigrisekkel és galambokkal vegyesen. Közülük bizonyosan nem Maria Callasé (1923-1977) volt a legszebb hang, a legkikezdhetetlenebb technika vagy épp a legképlékenyebb színpadi személyiség. És mégis, az örökkévaló legenda, no meg a hallgatót a legelső pillanattól rabul ejtő és nyugtalanító hatás kiváltsága Callasé, s nem Renata Tebaldié, Joan Sutherlandé vagy épp Leyla Genceré. Pedig küzdelmes, sőt tragikus élete másnak is volt – csak éppenséggel Maria Callas sorsa és végzete átüt valamennyi alakításán, s mindahány róla készült fotón és filmfelvételen.
 
Maria Callas
Maria Callas

Ezt a rég felismert, ám váltig támadó erejű jelenséget most Tom Volf 2017-es dokumentumfilmje, a Maria by Callas vetíti újólag elénk, megannyi közkeletű és számos eleddig ismeretlen képi és hanganyag, valamint forrásszöveg fölhasználásával. Látjuk Callast színpadi szerepeiben és művésznői szerepében egyaránt, halljuk (Fanny Ardant és Joyce DiDonato hangján) magánleveleit, visszaemlékezéseit és egyéb egykorú szövegeket – és a tíz, húsz vagy épp hatvan évvel ezelőtti első pillanat tapasztalása csorbítatlan marad. Callas riadt pillantású űzöttsége, magánya és – Fodor Géza találó kifejezésével – pántragikus személyisége akkor is átjön, amikor a rendezett homlokzattal, okosan nyilatkozó primadonnát vagy a felhőtlen boldogság röpke illúzióját megélő szerelmes nőt látjuk. És persze átjön a színpadi szituációkban is, mint például párizsi debütálásának felvételén, ahol a Norma kavatináját éneklő Callas oly fájdalmasan elkínzott gesztussal reagál a szétcsúszva belépő kórus zavaró tényezőjére.

 
"But destiny is destiny" – sommázza egy félmondattal, még bőven a csúcson (talán David Frost talkshowjában), az énekesnő az elmaradt boldog gyermekkor meg a korántsem szabad pályaválasztás tényét. S alighanem így élte meg a házasságát is a nálánál majd’ három évtizeddel idősebb olasz vállalkozóval, Giovanni Battista Meneghinivel is, aki az archív fotók és filmfelvételek (no meg a visszaemlékezések) tanúsága szerint több szempontból is randa egy fráter lehetett. Nem volt épp kimondott szépfiú Callas tán egyetlen igazi szerelme, a görög hajómágnás és életfogytig playboy, Aristotle Onassis sem, az énekesnő mégis benne remélte megtalálni az egész életén át hiába vágyott biztos támaszt, a megerősítő társat. Tévesen, mertogy hosszú évek hitegetése után a Callas által rajongott Aristo inkább John F. Kennedy özvegyét vásárolta meg, leginkább csak látszatfeleség gyanánt.
 
Callas önszántán kívül civilben is az operai hősnők életét élte, egy hatalmas különbséggel. Amikor őt hátbaszúrták, nem énekelt zavartalanul tovább, mintha mi se történt volna. A szerelmi csalódásba és a baráti árulásba valósággal belerokkanó asszony drámájának rekonstruálása a 2017-es dokumentumfilm egyik legnagyobb erénye. Hideg tárgyilagossággal ugyan tudható, hogy a szoprán hangja már évekkel korábban hanyatlásnak indult, de ez mellékes, hiszen Callas személye körül a hideg tárgyilagosságnak sem akkor, sem azóta nem osztanak lapot. Ezt a tárgyszerű közelítést persze maga Callas sem gyakorolta: rögtön megbocsájtott, amikor párizsi ablaka alatt fütyörészve felbukkant az akkorra már látványosan leromlott egészségű Onassis. S miután Aristo 1975-ben meghalt, Callas állapota is gyors hanyatlásnak indult: az utolsó házivideók már nem az ikonikus dívát, hanem egy szívszorítóan elveszett, idősödő hölgyet mutatnak.
 
Túl Callas létezésének és énekszavának testmeleg élményén, habár korántsem függetlenül attól, Volf filmje, hála az archív filmfelvételek garmadájának, bemutat valamennyit az éltető-pusztító közegből is. A korból, ahol az operapremier még hagyományosan eminens, sőt első számú társasági esemény volt, de ahol már létezett a modern tömegmédia is: egyelőre, mintegy kényszerűségből elfogadva az öröklött értékrendet, amely az operát pár évig még a szappanopera elé sorolta. Ebben a közegben diadalmaskodott Callas, s itt szenvedte el a maga vesszőfutásait is: Lady Di, a "nép hercegnője" még meg sem született, amikor neki már menekülnie kellett a sajtóhiénák elől. S uramisten, micsoda "botrányok" ürügyén: egy válási szándék meg néhány lemondott előadás miatt!
 
A magyar címadás megért volna egy picivel több töprengést, s futólag a feliratozás sutaságai és félreértései is bosszantóak itt-ott, ám ettől még A Maria Callas-sztori kihagyhatatlan az opera elkötelezettjei számára. Kihagyhatatlan – és megkönnyezhető.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek