Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÉSÜNK KULTURÁLT HASZNÁLATA

A fecsegő potyautas 59.
2019. jan. 31.
Szeretettel kérdezem, már miért ne vághatna húst a miniszterelnök úr a kés – egy menzai kés, vagy akár egy otthoni, tepertőt kicikkező bugylis – tompább felével? SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Néhány hete történt, hogy mindenki – jó, legalábbis elég sokan – a miniszterelnök úron nevetett. Üldögélt az érintett világelső – ill. fogalom – egy távoli hegyoldalba beleforgatott menzaszéken, és tűzrőlpattant kis ebédjéhez készülődött. Azonban az étkezés megkezdésének pillanatában, odaseregélyezett hozzá egy valamilyen pillanathalálkészítő, mert ezek a büdös bunkó fotósok ilyenek, és megörökítette, kitt-katt, renomé. A miniszterelnök úr megnyerő és baráti tekintetet vágott, pedig jogosan föl is háborodhatott volna, nyilván korgott a gyomra, sokat kellett azon a menzán sorban állni, a sorban lökdösődnek, tolakodnak és előre furakodnak az emberek, reklamálnak a rántott sajt, a céklasaláta miatt, Soros. Forgóajtó, New York, ja. Nézzük csak, van-e migráns.

Csak cigány vagyok, kérem.

Szóval a fotót látva azon nevettek az emberek, hogy az objektív felé forduló, minden faszakodás ellenére barátságos arcot vágó miniszterelnök úr nem a kés élét helyezte rá a tányérján tartózkodó húsdarabra, hanem a másik szélét, azt jelesül, ami még nem látott köszörűgépet.

Ezen nevettek, kuncogtak, hogy a szájuk fagyott volna be. Fülcimpáig.

A most következő okfejtésemre szeretném színházi szakemberek figyelmét is fölhívni, akik igazán tudják, mi a reális, az abszurd, a groteszk közötti, hogy úgy mondjam, minimális átjáró. Godot megjött, ha mondhatom (visszajött). És még valami, de ez már csak életrajzi apropó. Évekkel ezelőtt magam is jártam a nevezett menza városligeti éttermében – G! -, mint egyfajta földíjazott, akkor Bán Zsófia írónőt, esszéistát választottam hites feleségemnek, párom!, és az est közepette a szemben helyet foglaló Pokorny Lia művésznő sírni kezdett, hogy ilyen lángoló, tapintatos, erős, szilárd szerelmet még nem látott. Nézett ránk két pogácsás néni oldalról, bejutottak.

Tehát. Szeretettel kérdezem, már miért ne vághatna húst a miniszterelnök úr a kés – egy menzai kés, vagy akár egy otthoni, tepertőt kicikkező bugylis – tompább felével? Ugye, hogy vághat! Ő számtalanszor bizonyította, hogy képes emberfeletti dolgokra, például világi üzlettel nem törődni, de szűz kisfiúként meggazdagodni, a magyar labdarúgást világszínvonalra hozni, az orosz főkaratést arcrángással és gombolástechnikával tatamira vinni, hát akkor egy oldalas, egy anyakoca seggéből kikanyarított bércupák, egy nyavalyás menzabécsi fölszabdalása a fordított eljárással hogyan is jelenthetne akadályt?! Csak az átlagember, bevallom: én, vagy mondjuk: te, Ön, nem tudunk életlen késsel vágni, és ez, bárhogyan is fáj, a mi bajunk. Egyedül a miénk. Lett volna idő megtanulni, nem? Gyakorolni kellett volna óvodában, iskolában, az egyetem mérgező, buzis légkörében pedig különösen. Külföldi minták, nem? Kap az ember egy ösztöndíjat, ott próbálkozik. Eleinte furcsán néznek rá, amikor korábban lemegy a menzára, és megpróbálja a kés fordított felével szétfikszálni az oxfordi lópárizsit. Vagy például este is, amikor a többiek moziba vagy színházba, hangversenyre mentek, ő gyakorol a junior sztéken, és talán nem is hallja, a konyha felöli hangokat,

nézd már, John,

az az egzotikus keleti fiú a holnapi szalvétákat varázsolja finom szeletekre.

Az írek bérelték föl?

A skótok?

És ezzel még nincsen vége, mert a mi történetünk nem bot. Mert a huhogók jobb, ha tudják, hogy a miniszterelnök úr máshogyan is tarthatta volna azt a fránya kést. A szokást tovább szokatlanítva azt a részt markolta volna meg a vágás céljából, ami a kési eszköz fentebbi fertálya, ilyeténképpen tehát a markolati szakasszal igyekezett volna azon a virágos menzán vagdalni, ahol hát, mit is mondjak, nem voltak a fogyasztói árak eget verően magasak.

Kedves olcsópisták, tudtok húst szeletelni a kés nyelével?

Na, ugye.

Lehet, hogy az embernek az eszébe jut, ilyen árak mellett minek is szeletelni, vagdosni, kanalazni vagy villára tűzni, egyben is meg lehet enni az egészet, hát nem? Például ez is. Vannak kulturális minták számosan, Uranosz, Kisgömböc, Kis János. Én csak azt akarom elartikulálni, hogy a miniszterelnök úr szerény volt, mint nyári Duna partján a józanodó mágnás. Nem akar a pörköltgőz parfüm lenni. Mert – a nyakamhoz azt a menzakést – ő igenis, annak az élét megmarkolva, a markolati részt pedig nyesésre használva is tudott volna szelni. Ha akarja, csip, csup, templom, stadion. Képes lett volna. Ez látszott a természetes mosolyából, a légies öltözködéséből és az általános viselkedéséből. De én, már ne haragudjatok, ennél is tovább megyek. A miniszterelnök úr úgy is szép, apró, ízléses, nyomban bekapható és emésztésbarát falatokra tudta volna kockázni azt a húst, hogy a kést függőleges helyzetbe helyezi, és a markolati részt megragadva az élesebb fertályt fogva föntről tesz gyors, szakavatott mozdulatokat, hogy kockázzon, katonázzon, partikulázzon. Szalámizás, hát nem? És ezt is le lehetett volna fotografálni kétségtelenül.

Lett még egy ötletem.

Meg tudta volna csinálni a miniszterelnök úr úgy is a húsvágást, hogy a szájában tartja a kést?

Csúszósra svikszolt cipője orrával tartva?

A szép nézése által?

Ne legyek kicsinyes, mert igen, ezt is tudta volna.

A csoda közöttünk eszik.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek