Két királynő
2019.01.29.

Milyen két erős uralkodónő politikai játszmákkal átszőtt kapcsolata? Mitől mérgesedik úgy el, hogy kivégzésbe torkollik? Ezeket a kérdéseket ugyan nem válaszolja meg a Két királynő, viszont feminizmussal igyekszik a hézagokat kitölteni. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.

A Mary Queen of Scots címet viselő film már csak azért is kiemelkedik a történelmi filmek sorából, mert Stuart Mária mellett Tudor Erzsébet történetét is megmutatja - noha mindkettőjükről közismert drámák és népszerű filmek születtek már. A mű keretét Mária kivégzése adja, így okkal remélhettük, hogy a kétórás játékidőben az is kiderül, mi vezetett a két uralkodó viszonyának ilyen fokú elmérgesedéséhez. A színház világából érkező rendezőnő, Josie Rourke azonban nem csak ezzel marad adós.
 
A Két királynő Mária kivégzését követően visszaugrik az időben, és a skót trón elfoglalásától mutatja be az eseményeket. A katolikus Mária tizennyolc évesen kerül egy olyan ország élére, melynek túlnyomó része protestáns vallású az Erzsébet uralta Anglia mellett.  A saját és Erzsébet küldöttei által közvetített szócsaták két határozott, intelligens, a politikában járatos és annak játszmáit mesterien űző uralkodó erejének összeméréséről szólnak, azonban ezt is feláldozzák a feminizmus oltárán, ahogy a két nő közti többi ellentétet is. Mintegy cserében Mária női mivolta okoz konfliktusokat: az ország és a nép elsősorban nőként tekint rá, akinek egyetlen igazi missziója a házasság, majd az ország örökössel való megajándékozása.  Ugyanakkor bárkit is választ társának, az a férfi nem fog megelégedni a férj státuszával, így Máriának súlyos árat kell fizetnie azért, hogy hatalmát megtarthassa – mindhiába. Ez a konfliktus roppant acélos karaktert igényel, Mária viszont inkább gyermeteg lány, és ez, noha a figura szimpatikussá válik, a mű minőségén igencsak ront.  Mária ugyanis végig jól dönt, jól cselekszik, kedves, szép és modern – a szexuális könnyedség uralta Franciaországból érkezve katolikus létére elfogadja a homoszexualitást –, a gondok mindig mások árulásából fakadnak, nem pedig döntéseinek következményei. 
 
Máriával szemben ott van Erzsébet, aki hasonlóan kuzinjához, tudja, hogy mi helyes, de koronájáért mindent képes feláldozni, így belekényszeríti magát egy férfias életbe.  A két nő között a hosszas levélváltás során egy egyre közelebbi, szinte nővéri viszony alakul ki, amely a cselekménnyel együtt abban a személyes találkozóban teljesedik ki, amelyre a valóságban sosem került sor. Az alkotás eljátszik az egység ötletével, Mária és Erzsébet összefogásával a hatalomszomjas és lelketlen férfiakkal szemben.  A feminizmus és a majdnem létrejövő girlpower érdekében a Két királynő azonban eltussolja a két nő közötti valódi viszályt, az ellenség végig a férfiak alkotta tanács marad, a kivégzéshez vezető utat pedig csupán elnagyoltan, Erzsébet rövid, azonban annál szentimentálisabb belső monológjából ismerhetjük meg. Mária jellemábrázolása nem teszi lehetővé, hogy a végső jelenet fájdalmát átérezzük: a makulátlan karakter tragédiájának csupán elszenvedője, de nem előidézője, így aki katarzist remélt, szintén csalódni fog.
 
Jelenet a filmből
Jelenet a filmből
Ennek ellenére a Két királynőnek méltatandó vonásai is vannak: mindenekelőtt a két főszereplője. Saoirse Ronan elképesztő energiával van jelen a vásznon minden szcénában, karaktere egyszerűsége ellenére a lehető legszínesebb alakítást hozza; Margot Robbie-nak pedig a film legerősebb jelenetét köszönhetjük, döbbenetes az érzelmileg labilis, kopaszodó és kétségbeesett Erzsébet szerepében. A kosztüm okkal kapott Oscar-jelölést, ugyanis amellett, hogy egy szereplőt sem látunk kétszer ugyanabban az öltözékben, a ruhák nem csupán a korra, a rangra, de az adott jelenet hangulatára is tökéletesen reflektálnak (jelmeztervező: Alexandra Byrne). A Max Richter által írt lebilincselő, a skót dallamokban feltűnő jellegzetes hangoktól különleges zene tökéletesen illeszkedik a cselekményhez, ugyanakkor nem simul bele észrevétlenül a jelenetekbe. A filmben emellett különös gondot fordítottak az angol és a skót akcentusra is, így érdemes az eredeti verziót választani.
 
A Két királynő tehát elvész a királydráma és a feminista manifesztum közötti úton. Habár utóbbi ötlet üdvözlendő, a rendezőnő túl sokat feláldoz a girlpower oltárán, a férfiakat túl feketének, Máriát pedig túl fehérnek festi le, ez pedig elkerülhetetlenül  a minőség rovására megy. A mű mindenről szól, csak arról nem, amit a magyar cím ígér: fájóan mellőzi a két nő közötti viszony bemutatását. Emiatt pedig nem lesz több egy olyan történelmi filmnél, amely annyi negatívumot hordoz, hogy az események elferdítése miatt még a történelem rajongói is keserű szájízzel nézik végig a stáblistát. Ha olyan műre vágyunk, amely a női uralkodók közötti kapcsolatot boncolgatja, emellett maradandó élményt is nyújt, jobb, ha Yorgos Lanthimos verzióját választjuk.
 
Szerző: Fátrai Kata
Címkék: Mozipremierek 2019