id. Pieter Bruegel kiállítása a bécsi Kunsthistorisches Museumban
2019.01.12.

Ki volt Peter Bruegel? Moralista vagy fatalista? Optimista vagy cinikus? Humorista vagy filozófus? Népies vagy intellektuális? Humanista vagy mizantróp? Lokális vagy globális gondolkodó? BORDÁCS ANDREA ELEMZÉSE.

Noha Bruegel és a németalföldi festészet jó néhány képe abszolút része a magyar kulturális köztudatnak, nálunk mégis alapvetően az idealizáló itáliai reneszánsz és a klasszikus antik művészet számít mércének. Ehhez jönnek még a későbbi korokból az impresszionizmus és a szecesszió szintén esztétizáló művei. Az emberek kisgyerekkoruktól kezdve ezeken az életet és embereket idealizáló művészetképeken szocializálódnak, s nem is igen tudnak mit kezdeni azzal, ami ezen kívül esik. Igaz, a két világháború közti klasszicizáló tendenciák és a háború után a szocializmus esztétikája okozott mérhetetlen károkat a gondolkodásban, az ízlésben és a művészethez való viszonyulásban.
 
Pedig végtelenül izgalmas világ jelenik meg úgy általában a németalföldi művészetben. Mindig várom a németalföldi mester kiállításait, bár ezek jórészt eddig grafikákat mutattak be. Az a fajta idealizálásmentes viszony az emberekhez és világhoz, a humor, irónia mindig vonzó volt számomra.
 
Farsang és böjt harca
Farsang és böjt harca
A bécsi Kunsthistorisches Museum alapjáraton is sok, tizenkét darab Bruegel-képpel rendelkezik, köszönhetően a Habsburg-gyűjtők Bruegel-mániájának. Ez a világ legnagyobb Bruegel-gyűjteménye, de az eredeti művek teljes kiállítására tett bécsi és brüsszeli kísérlet ötven évvel ezelőtt kudarcot vallott, mert a hitelezők ideiglenesen sem voltak hajlandók lemondani a felbecsülhetetlen értékű festményeikről. Most viszont a művész halálának 450. évfordulójára rendezett kiállítást hat év előkészítő munka és egy kutatási projekt előzte meg, melynek eredményeit részben a katalógusban olvashatjuk, részben a kiállításon is szemléltetik. 
 
Tehát a lehetőségekhez képest a világ minden tájáról összegyűjtötték a Bruegeleket, az életmű háromnegyede vált láthatóvá egy helyen, negyven festmény és hatvan grafika (tőle és a másolóitól). A Nápolyi öböl című kép például most szerepel először kiállításon. A művész életműve a kiváló pr-munkával együtt hihetetlen tömegeket vonzott, olyannyira, hogy szinte nézhetetlenné vált a kiállítás, pedig időpontra lehetett csak menni. S noha sokszor ironizálnak azon, hogy az emberek meg sem nézik a műveket, csak szelfiznek velük, itt egyáltalán nem ez volt a jellemző. Sőt, kifejezetten hosszú percekig álltak a művek előtt, végighallgatva az audio guide-ot. Ugyanakkor az érdekes, hogy mindig az aktuális ideiglenes kiállítás vonzza a tömegeket, például egy évvel ezelőtt, a nagy Rubens-tárlaton szintén sokan voltak, most viszont a Kunsthistorisches Museum gyűjteményének Rubens-darabjait alig nézték, s ugyanez elmondható más szerzőkről, a Rembrandtok és a Vermeer is szinte magányosan várták a látogatókat.
 
A kiállítás rendezésének koncepciója szerint az első termek közepén mutatták be a grafikákat, a festmények tematikus csoportosításban kerültek a látogatók elé, bár itt is próbálták követni a kronológiát. Az oldalsó termekben a Bruegel-kutatások utóbbi 6 évének tudományos eredményeit szemléltették, például a festő technikáját, eszközeit, melyik szín, vonal, folt hogyan került a fára vagy vászonra, hogyan készítették a képek alapanyagául szolgáló fatáblákat. Bemutatták a művek különböző, például lézeres, röntgenes, infravörös vizsgálatait. Ahogy a katalógusban is olvasható: „A modern technológia minden olyan módszerét használtuk, ami nem invazív. Ez igazi mérföldkő a Bruegel-kutatásban”.
 
A Farsang és böjt harca című képet nemcsak festményként láthattuk, mivel hatalmasra nagyított másán jól láthatóak az egyes korabeli tárgyak és a viseletek. Ezeket a kancsóktól a cipőkig, különböző flamand és holland múzeumokból összegyűjtötték, és mintegy kiállítást a kiállításban, egyenként bemutatták.
 
Flamand közmondások
Flamand közmondások
Id. Pieter Bruegel a 16. században felettébb népszerű volt, ám a 18. században elfelejtkeztek róla, s csak a 19. század végén fedezték fel újra. Művészi karrierjének kezdete egybeesik a grafika felvirágzásának kezdetével. Elsősorban Hieronymus Cock kiadója részére készítette a rajzait, s ezek alapján készültek a metszetei is. Ez nemcsak a művészeti fejlődését biztosította, hanem állandó jövedelemforrást is jelentett számára. Kb. negyven rajzot tulajdonítanak Bruegelnek. Ezekből többnyire metszeteket készítettek, de számos megmaradt rajzként. 
 
A kiállítás kapcsán is számos cikk olvasható az alkotóról, ugyanakkor azt tapasztalni – feltehetően azon okokból, amiről a cikk elején írtam -, hogy a szerzők nem igazán értik a flamand művészet karakterét, s a bizarr figurákat mind csak szimbolikus alakoknak tekintik, s a realizmus és a gyakran torzított alakok kettősségét hangsúlyozzák, holott nincs itt semmiféle kettősség. Ugyan Bruegel képein számos betegség is megjelenik, itt az emberek egyszerűen ilyenek, mind kinézetükben, mind esendőségükben, bűneikben. Meglepő módon egy régi szerző, Hamvas Béla Bruegelről írt tanulmánya érti leginkább ennek a flamand és a bruegeli művészetnek a lényegét. Szerinte az itáliai idealizálással szemben a flamand művészet lényege nem a természetszerűség, hanem az élet hétköznapi, kis dolgainak folyamatos jelenléte a legfontosabb pillanatokban is.
 
„A flamandok szükségesnek tartják hangsúlyozni azt, hogy a világtörténelem legnagyobb pillanataiban sem szűnik meg a 'kicsiny' dolgok jelenléte. Az embernek a gyermeket tisztába kell raknia, szükségletét el kell végeznie, ha gyomrát elrontotta, ki kell ürítenie, akár jeruzsálemi bevonulás, akár hegyi beszéd, akár jordáni keresztelés megrendítő pillanatai folynak a világtörténelemben. A flamand festészet legyőzhetetlen ösztöne, hogy a történelmi pátoszt ellensúlyozza és a biblikus operaiságba belevigye a hétköznapi drasztikumot.” 
 
De ez nemcsak a bruegeli művészetre jellemző. A valóság bizarrsága, rútsága, a mulandóság, a groteszk számos németalföldi alkotó sajátja: Hieronymus Bosché, Hans Baldung Greené, Dirk Boutsé, Pieter Aertsené, Lucas van Leydené. Náluk még a Madonnák sem szépek. Pont olyanok, mint általában az emberek, a nők.
 
Gyerekjátékok
Gyerekjátékok
A korai Bruegel-festmények mintegy all overként a kép egész felületét számos apró motívummal töltik be, központi hangsúlyok nélkül (Flamand közmondások, Gyerekjátékok, Farsang és böjt harca). 
 
A halál diadala (1562) és a Dulle Griet (Bolond Margit, 1561) című képeket frissen, a kiállításra restaurálták. Ezek a művek olyan szempontból is érdekesek, hogy ha ma festenének ilyeneket, az hihetetlen felháborodást váltana ki, s beteges elmének titulálnák a művészt. Bécsben viszont a legkedveltebb képek közé tartoznak. A tárlatvezetők tableten mutogatják és értelmezik az egyes részleteket a látogatóknak. 
 
A halál diadala motívum a 12. századtól ismert Hélinand de Froidmont Vers de la mort-jával kezdődően. A halál győzedelmeskedik a földi hiúság, az idő és a hírnév felett, és épp ezért szorosan kötődik az utolsó ítélethez és a haláltánc-hagyományhoz. Bruegel képein, különösen A halál diadalán a halál minden formája jelen van, a totális pusztulásé, amely mindenkinek a sorsa, legyen az király, bíboros vagy  csecsemő. Egészen bizarr, naturalisztikus megmutatása a pusztulásnak. Egyedül a kép egyik sarkában ülő szerelmes pár van még életben, bár az ő fejük fölött is zenél a halál. A nyomasztó táj is kietlen, sziklás puszta, mely Joachim Patinier tájábrázolásait idézi. Ugyancsak ez a sziklás táj és az embertömegben elvesző főhős halála jelenik meg a Saul öngyilkossága (1562) című festményen is. 
 
Dulle Griet a 15. századi Flandriában népszerű legenda hősnője, egy házsártos, bolond asszony. A darabot 1561-ben Antwerpenben és környékén is bemutatták, a festmény is ebben az évben készült. Akárcsak A halál diadalán, itt is a pusztulásé és az őrületé a főszerep. A brutalitás ezen olykor viccesebb formában jelenik meg, a kép abszurditása Bosch világát idézi, különösen az emberarcú pokol. De ugyanez a bizarr jelenet számos grafikán is megjelenik, például a Szent Antal megkísértésén.
 
A halál diadala
A halál diadala
A halál tematikát a Keresztvitel (1564) című kép is folytatja, melynek installálása egészen különleges, ugyanis térben helyezték el, hogy ne csak a művet, hanem a fatábla hátsó odalát is megmutassák. Ráadásul az egyik oldalsó teremben, ahol Bruegel technikáit mutatják be, alaposabban, részletesen is szemléltetik. A kép értelmezését árnyalja, hogy 2011-ben Lech Majewski rendezésében egy lengyel-svéd film készült róla Malom és kereszt címmel. A film mintegy megjeleníti, továbbgondolja a képet. A filmben a festő, mint egy pók, először keres egy rögzítőpontot, s ezt szövi körbe fokozatosan. A képen a rögzítőpont Krisztus keresztje.  Ez a motívum van a kép fizikai középpontjában, annak ellenére, hogy magát Krisztust alig látni a képen. A keresztre feszítés több eseményét is láthatjuk egyetlen képen, ugyanakkor a szereplők tudomást sem vesznek Krisztus hősies, az emberiséget bűneiért megváltó tettéről, végzik a megszokott tevékenységüket. Ezen a képen érhető tetten leginkább, amit Hamvas is írt a flamand festészetről, azaz hogy a világtörténelem legnagyobb pillanataiban sem szűnik meg a „kicsiny” dolgok jelenléte. De ez a fő témája - a kiállításon a legnagyobb sajnálatomra nem látható – az Ikarosz bukása című képnek is. A földre eső Krisztus keresztjével párhuzamos motívum a kép zsúfoltságával ellentétes, szikla tetején magányosan álló malom lapátja. A nagy tetteknek nincs itt az ideje, mindenkit lefoglal a saját jelentéktelen, hétköznapi tevékenysége, tudomást sem vesz a nagy gesztusokról. Ezeknek a hétköznapi dolgoknak a folyamatos és meghatározó jelenléte később a 17. századi holland festészetnek is markáns vonása marad, nem véletlenül válik itt számos olyan műfaj meghatározóvá, ami máshol másodrangú pozíciót töltött be, így a zsánerkép, a csendélet, stb.  

A két Bábel tornya-mű, a rotterdami Boijmans Van Beuningen Múzeumból és a Kunsthistorisches Museum saját gyűjteményéből, újra együtt látható. További kiemelt témák közé tartozik a királyok imádása, például A királyok imádása télen (1563) és a londoni Királyok imádása (1564). Ez a mű is tipikus példája, hogy a németalföldi képeken még a vallásos témájú festményeken sem idealizálják az embereket, szinte mindenki csúnya rajta, talán a Madonna, a gyermek és Boldizsár a többieknél kevésbé, de a Madonna és a gyermek Jézus még így sem az itáliai reneszánsz szépségeszményét képviseli. E képről igazán izgalmas elemzést olvashatunk Arasse Festménytalányok című könyvében. 
  
Keresztvitel
Keresztvitel
Az 1560-as évek második felétől jelennek meg az életműben a paraszti témájú életképek. A Parasztlakodalom, a Paraszttánc, a Lakodalmas tánc, az Aratás, a Szénagyűjtés. E témák miatt kapta a becenevét is, a ”Paraszt Bruegel”-t a festő. Érdekes a viszonyulása az ábrázolt személyekhez, egyszerre empatikus és ironikus, kritikus. A késői korszak munkája az egészen kicsi (18,5x21,3 cm) Nyomorékok, amely a Bábel torony-képeket bemutató teremben volt látható, mégis elemi erővel tudott hatni. Szintén betegséget mutat a Vakok című festmény, melyet azért rendre az elvakultság metaforájának értelmeznek. 
 
Nagy kérdés, hogy önmagában nyomorékokat, vakokat, gyerekjátékokat ábrázolni nem éppoly izgalmas és szociális érzékenységet tanúsító gesztus, minthogy az egészet csak szimbólumoknak tekintsük. Hasonlóan ahhoz, amit Svetlana Alpers a 17. századi holland művészetnek tulajdonít. A Gyerekjátékok elemzésében mindig felmerül, hogy az egyes  jelenetek milyen felnőtt események leképezései, szimbólumai (pl. esküvői menet imitálása, festékkészítés), holott önmagukban a gyerekjátékok is felnőtt élethelyzeteket szimbolizálnak, ezen szerepjátékok révén sajátítjuk el későbbi szerepeinket. Szóval számomra sokkal érdekesebb ezekre a képekre nem csak mint túlbonyolított szimbólumokra, hanem mint leíró helyzetképekre tekinteni.
 
A Bruegel-katalógus Harold Van de Perre Bruegel-kutató régebbi könyvének kérdését ismétli: Ki is volt Peter Bruegel? Moralista vagy fatalista? Optimista vagy cinikus? Humorista vagy filozófus? Népies vagy intellektuális? Humanista vagy mizantróp? Lokális vagy globális gondolkodó?
 
Ezeket a kérdéseket nem szükséges vagylagosan feltenni, mivel a bruegeli művészet értékét épp az adja, hogy nem skatulyázható be ilyen egyszerű típusokba. Izgalmas munkássága az élet teljességét, a tragédiát, az emberi gyengeséget, a bűnöket humorral és abszurddal ragadja meg, akárcsak Rabelais az irodalomban. 19. századi utóélete és hatása nem véletlen (Millet, Van Gogh). Képein egyszerre rémisztő, drámai és szórakoztató világ tárul a nézők elé. A művek eredetiségéből semmit nem von le, hogy viszonyulása a világhoz nem kizárólag Bruegelé, hanem a korabeli németalföldi művészeté is. Sőt, meggyőződésem, hogy számos kortárs flamand és holland művész gondolkodása is ebben a németalföldi hagyományban gyökerezik.
 
A kiállítás 2019. január 13-ig látható.