Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A KÖLTÉSZETRŐL

A fecsegő potyautas 54.
2018. nov. 22.
Van az emberiségnek kettő, az aktuális otthonával kapcsolatos tevékenysége. Az egyik az építkezés. A másik a lakásfölújítás. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Az építkezés azért nagyon hasznos tevékenység, mert utána válni szoktak az összeillő, illetve a nem egészen összeillő emberi párok. Építs, elválsz. Három év betonozás után, szia, a keverőt, meg a szagelszívót akkor elviszem. Nem kell haragban, vád vizében leélni a további életet, és természetesen lehet újra építkezni. Egy másikkal, aki pont ugyanolyan, allé. Aki nem akar válni, vegyen lakást, viszont azt is föl kell újítani. Lakást akkor is fölújít az ember társa, amikor arra nem föltétlenül és mindenáron mutatkozik szükséglet, bingó, de ez mindegy is, lakásfelújításnál legfeljebb civakodnak a felek, rendes társaknál azt sem sebekre, sérülésekre kiterjedően, hanem csak szép, tiszta, kvarcos szenvedéllyel, melyből keringő lesz a porbon fuldokló paradicsomban. Minálunk a régi fürdőszobát dózerolta le és építette újjá a másikunk. Oké, és körtemag. De ilyenkor azért mi van. Ilyenkor az van, hogy a lakás összes tárgya emberi érintésre ítéltetik, meg kell forgatni, át kell törölni őkelmüket, át kell lapozni minden egyes könyvet, mütyürt, faszom kis zsabadabát, gyerekemléket, a jóisten se tudja, honnan való kalamárist, egy hortobágyi szerelem vérnyomatát, icipici üvegejakulációt. Megint ki lett dobva két nagy doboz könyv, anya. Nagyon, nagyon nehéz döntések ezek. 
 
Viszont nem csak kidobja ilyenkor a könyvet a polgár, hanem talál is. Szeretném hosszan és elmélyülten sorolni, de meghúzná a szerkesztő. (Mindig annyit fecseg, amennyit akar, és többet a kelleténél– a szerk.) Megtaláltam, a Katalektákat, Keszthelyi Rezső. A Műnégert, Solymosi Bálint. A papírrepülős Páskándit. Tasnádi Attilát, aki Kukorelly Endre kedvence, ha jól emlékszem. 
 
És én most például megtaláltam – újra, újra! – a porban fuldokló susnyásban Cukor György vékonyka verseskötetét, az elsőt talán, aminek az a címe, hogy Egy kartoték hátlapjára, és a régi Magvető adta ki, kábé akkor – 1987-ben -, amikor Hódmezővásárhelyen volt egy cuki ötödikes osztályom, és nem volt otthonom. Nem tudod, mid van, nem tudod, hol a hatalom. Ha minden könyvedet elolvastál volna az utolsó lapig, akkor sem tudnád. Viszont néha egy kicsike könyv mit tud tenni az emberrel. Emlékeztem akkori, fiatal magamra. Hogy mit tett velem ez a kicsi könyv. És most féltem nagyon. Hogy már nem úgy van. Hogy talán csak fénytörés volt, a szokásos kezdeti félreértés. Régi rajongásunk tárgya milyen kínossá is tud lenni/válni. Aztán olvasni kezdtem, ülve a halomba rakott gigászokon, félisteneken Adytól Kálnokyig. És jó, itt most idézni fogok, és egyelőre nem kommentálom a dolgot, Halottak napja ciklus, negyedik futam, 1987., Cukor György, ő egy biatorbágyi könyvtáros akkor.
 
Ahmatova néném
a voronyezsi gyertyamezőn 
behívott káposztalevesre.
Milyen tavasz jön, kérdezi. Amíg
zabálok, különös egyenruhámat
lecsöpögtetve, villával családfát
rajzol az abroszra,
az én ágam ér tányéromig. Benéz
közben nyakig begombolkozva Emily
Dickinson is, hogy áll a kert, kérdezem,
s Ewa Lipska gyógyul-e. Meséli,
hogy farsangkor itt járt, s nagyon
leitta magát Csokonai. 
 
Na, hát egy ilyen kisfutás a semmiből. Szent egek. Amikor otthonról beszélünk, közelségre vágyunk, tenger, legyél ágyam. Amikor egy lakást felépítünk, újítunk, belakunk, azt gondoljuk, hogy az életünk formát kapott. A forma a megértés illúziója, Schönbrunn is csak átmeneti szállás, nem? A költészet az, hogy van más forma is, a formák formája, de így sincs otthonod, mert nem lehet, viszont a világ legtávolabbi, legnincstelenebb keze is enni adhat. El kell menned az utolsó őrlángon is túlra. Semmi baj. Az lesz a lelked, egy éjszakai rovar, kering a tábortűz körül, majd az éjszakás nővér szemébe száll, parázs, dúdolva, vakon gyújtja föl a világot, ami a tiéd volt. 
 
Mindent eljátszottunk már. Minden szót. Ebben a vesztésben, ebben a nagy és általános leromlásban, mégis megtáljuk a száműzötteket. A félhomályos sarokba lökötteket, a fűben elveszetteket, az ég kékjében araszolókat. Költők, ilyeneket írnak, negyven éve, leírom még egyszer, Cukor György.     
 
Asztal
A kiszáradt tengert,
ezt a zsibbadt Gólemet
merik, merik az ártatlanok.
Kiélt asztal?
A manipulált nyomor? 
Mindig itt vesztünk nyomot,
s közénk kuporodik a régi ügy:
habzsoló fogak, patkány-tekintet,
szelvényes farok.
Van az emberiségnek kettő, az aktuális otthonával kapcsolatos tevékenysége. 
Az egyik az építkezés. 
A másik a lakásfölújítás. 
A harmadik pedig a vers, ami ez is meg az is, és örökhajléktalanság is. És idézek még egyet, a 91-es kötetből, (most már mindegy- a szerk.) Száll alá, 3. futam.
Vasárnap itt söprögetnek
isznak vannak
átmeneti szállásokon
Mind húsvér
és testetlen hamis halott
vagyis onnan valók ami még őket
fütyörészve megkímélheti
Levélkupac füstölög
elsöprik a havat meghalnak
megkötik a kutyát
Ez a ködmúlt emléke holnap
Ez a menetelés a hóesésben
a föld lassú szívritmusa
Ez az utca a cellasor

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek