A sértés
2018.11.15.

Ziad Doueiri filmje egy jelentéktelennek tűnő hétköznapi viszályból kerekít lebilincselő tárgyalótermi drámát. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.

A világtörténelem már számos esettel igazolta, hogy nem kizárólag az egyes országok vezetői, hanem annak egyszerű polgárai közötti nézeteltérések, illetőleg félreértések is kiválthatnak fegyveres konfliktusokat, véres háborúkat. Mindez különösen érvényes olyan nemzetek esetében, melyek társadalma vallási és politikai szempontból élesen megosztott, és ahol a tragikus, évekig elhúzódó háborúkkal sújtott közelmúlt sérelmei mélyen beleégtek a lakosság pszichéjébe. 

A libanoni Ziad Doueiri nagyon jól tudja, hogy hazája pontosan ilyen ország, és a társadalomban rejlő feszültségek akár a legapróbb incidens hatására is kirobbanhatnak, megteremtve egy újabb véres polgárháború esélyét. A rendező, hűen korábbi munkái (Nyugat-Bejrút; A merénylet) szellemiségéhez, legújabb filmjében, A sértésben is a múlt feldolgozása és a kölcsönös megértés mellett foglal állást az elvakult gyűlölködéssel szemben. 

A film alapkonfliktusa szinte triviális. A Bejrút egyik szűk utcájában dolgozó építésvezető, a palesztin menekült Yasser higgadtan figyelmezteti a bigott keresztény autószerelőt, Tonyt, hogy balkonján az ereszcsatorna szabálytalan és törvénysértő, a mocsok rendre a sétálók fejére csöpög. Tony zord hangnemben elküldi a munkásokat, mire azok fogják magukat és megszerelik a lefolyócsövet. 

Tony hálálkodás helyett még inkább kijön a sodrából és nemes egyszerűséggel szétveri a frissen épített csövet, mire Yasser kemény szavakkal küldi el a férfit melegebb éghajlatra. A verbális inzultusokat súlyos, a másik identitását és méltóságát becsmérlő sértegetések („bárcsak Ariel Sharon kiirtotta volna az összes palesztint” – vágja Tony Yasser fejéhez), tettlegesség, végül bírósági per követi, melyre természetesen azonnal lecsap a szenzációra éhes média, valamint a politika. Az indulatok forrongnak, a város utcái és terei gyújtogatások és erőszakos tüntetések hadszínterévé változnak.  

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Doueiri műve, mely nem mellékesen Libanon első Oscar-jelölt filmje a legjobb külföldi film kategóriájában (együtt versenyzett Egyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjével, az aranyszobrot végül a chilei Egy fantasztikus nő kapta meg) formanyelvi és tartalmi szempontból egyaránt figyelemre méltó, bátor alkotás. Sikeresen elkerüli a tárgyalótermekben játszódó filmek sablonjait és azok egyik nagy veszélyét, miszerint a zárt tér és a folyamatosan pergő párbeszédek a néző számára idővel unalmassá válhatnak. Ám a magabiztos rendezés, a feszes struktúra, a sallangmentes stílus, bárminemű hatásvadászat vagy szándékolt moralizálás mellőzése, és nem utolsó sorban a színészek kiváló alakításainak következtében A sértés képes végig fenntartani a feszültséget és rendkívül izgalmasan szemléltetni a két főhős drámáját. Ha a zseniális Sidney Lumet élne, valószínűleg elégedetten nyilatkozna Doueiri darabjáról, akinek friss alkotásán – már csak az intenzív színészi játék és az igazságkeresés tematikájának köszönhetően – látványosan érződik a méltatlanul elfeledett amerikai filmrendező stílusának, kiváltképpen a szintén zömében tárgyalóteremben játszódó Az ítélet (The Verdict, 1982) című művének hatása.   

A sértés koncepciójának további kétségbevonhatatlan érdeme a rendezői részrehajlás elkerülése. Figyelembe véve, hogy Doueiri éveket töltött az Egyesült Államokban (ahol egyébiránt Tarantino filmjeinek volt kameraasszisztense) és a francia fővárosban egyaránt, képes saját országának társadalmi feszültségeire a külső szemlélő pozíciójából, előítéletektől mentesen, hőseire pedig empatikusan tekinteni. Ne feledjük, a helyszín Libanon, az egykoron békés és prosperáló nemzet, melyet totálisan szétrombolt az 1975 és 1990 közötti vérzivataros polgárháború. A vallási szempontból rendkívül megosztott ország sebeit generációk tucatjai hordozzák magukban, legyenek akár katolikus manoriták, síita vagy szunnita muszlim közösségek, palesztin vagy szír menekültek. Tony és Yasser pere során fokozatosan feltárulnak a polgárháború tragikus eseményei, valamint azok az általuk személyesen is megtapasztalt sérelmek és traumák, melyek megismerése révén, ha nem is érthetővé, de világossá válhat egymás iránti ellenszenvük.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Doueiri filmjének másik szimpatikus vonása, hogy bár az ország történelmének előzetes ismerete közelebb vihet a hősök konfliktusa mélyebb értelmezéséhez, nem valamiféle lokális problémaként festi le, hanem egyetemes szintre emeli és nyomatékosítja, hogy a gyűlöletkeltés semmilyen szín alatt nem vezethet az egymással szembeni ellentétek megoldásához. Tony elkötelezett híve a helyi Keresztény Pártnak, lelkesen megtapsolja és elhiszi a pártvezető muszlim és palesztinellenes uszító beszédét, miközben nem veszi észre, hogy a hatalmon lévők lózungjai csak egyetlen célt érnek el: növelik az eleve megosztott társadalomban megbújó feszültségeket, a közelmúltat saját képükre formálják, gyűlöletet szítanak, ami háttérbe szorítja a józan és megfontolt gondolkodást. Az elvakult utálat pedig nem ritkán szerencsétlenségbe torkollhat, mint ahogy azt a film egyik jelenete is mutatja, melyben Tony és barátai egy egyszerű robogóst, akit palesztin provokátornak hisznek, közlekedési balesetbe sodornak. A politikai elit csupán saját egyéni ambícióira használja fel a városban eluralkodó káoszt, valójában semmilyen konstruktív megoldást nem képes nyújtani, még maga a libanoni elnök sem, aki őszinteség helyett inkább az ország stabilitását részesíti előnyben és megpróbálja lezárni a pert.  

Doueiri filmjének hangvétele ugyan némiképp borúlátónak tetszik, végkicsengése azonban pozitív töltetű és felveti annak esélyét, hogy ha a különféle kormányok szintjén nem is, de a hétköznapi emberek között lehetséges a megbékélés. Ennek eléréséhez azonban elengedhetetlen a higgadtság, a józan ítélőképesség, valamint a múlt feldolgozása és annak hangsúlyozása, hogy nem egy, hanem többféle igazság létezik és nemcsak Libanonban, hanem a világ más, háborúkat elszenvedett országaiban is.   

Szerző: Zalán Márk
Címkék: Mozipremierek 2018