Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KOPPÁNY, A KIRÁLY

Szörényi – Bródy: István, a király / Budapesti Operettszínház
2018. okt. 29.
Miután gépfegyverek, kardok és összeroppanó csontok zajára elhull Koppány serege, az Operett közönsége feláll, hogy elénekelje a Himnuszt. Érezzük, hogy itt valamit meggyilkoltak. Azt is érezzük, hogy mit. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
A Szörényi–Bródy-páros István, a királya mozdíthatatlan, erős fatörzs a mozgó közállapotok közepette, és jó esetben nem csak súlyos dallamtapadásainkért felelős, hanem mondd is valamit rólunk, magyarokról. Még akkor is, ha élünk a gyanúval, hogy tulajdonképpen nem a darab az üzenet hordozója, hanem a rendezők használják szócsövüknek, s ezt tulajdonképpen meg is tehetik, mert a slágerekre és mutatós dallamokra épülő rockopera akkor is kelleti magát, ha csukott szemmel hallgatjuk.
 
Most azonban erre nincsen szükség, mert Székely Kriszta megtalálja azt az ajtót, amelyen keresztül nem kell politizálnia, és amiből mégis kibomolhat mindaz a gazdagság, amellyel a dráma – úgy tűnik, mégis – rendelkezik. A dramaturgia üres lyukait a meglehetősen pergős tempó foltozza be – alig van alkalmunk tapsolni a slágerszámok után –, a politizálás pedig másodlagossá válik a családi viszonyok, illetve az emberi dráma mögött. A keresztény Magyaruruszág megalakulásának ünnepe ugyanis egyben Koppány tragédiája, s nemcsak Koppányé, mert a magyarság kollektív pszichéjéből is megszólal valami a nézőben, amikor az ősi hit megtartásáért harcolókat legyilkolják a német zsoldosok. De mi ez a valami?
 
180822 4825István a megjelenésükben az autoriter rendszerkatonákat idéző pápai seregekre támaszkodik, alkatában sem egy lenyűgöző figura, Veréb Tamás megjelenésével filigránabb, hangi megformálása inkább érzékeny, mint határozott. De ez hiteles, a helyén van, mert már a nyitójelenetekben kiderül, hogy a kényszerűség és az érdekek mellett a domináns megjelenésű anyja, Sarolt irányítja – a lehengerlő lendületű Siménfalvy Ágota. És ha ez nem bosszantaná fel eléggé a kanonizált történelmi narratíva híveit, hát ott van Koppány, aki potens, nagydarab és a maga ura. A „Megállj, István…” után rögtön felkapja valamelyik feleségét, és enged a tesztoszteronnak. Feke Pállal és Dolhai Attilával is láttam a produkciót, s miközben az előbbi biztos rutinnal hozta a figurát, csuklóból győzte meg a nézőket, Dolhai számára alapos átlényegülés volt a szerep, amelyet a második felvonásban tudott igazán kiteljesíteni, sőt még szívet-lelket is ad a marcona trónkövetelőnek.
 
Na de ebben nincs semmi új, mondhatnánk, amiképpen az sem millió pengős ötlet, hogy a színpadot két hatalmas istenszobor, egy Szűzanya és egy pogány Minótaurusz (?) uralja (díszlet: Cseh Renátó). A jelmezeket tervező Pattantyús Dóra esetenként azért modernizál, mert az archaikus jelmezek idegenebbül hatnának, és a táncosok pedig azért villantanak combot, kockahasat, szaltót itt-ott, hogy eleget tegyenek a műfaj követelményeinek. A nagy ötletek helyett azonban többet ér, hogy a néző érzelmileg is bevonódik a történetbe: részvétet érzünk Laborc iránt, akit percekig püfölnek a zsoldosok – s itt megjegyzem: Kerényi Miklós Máténak vigyáznia kéne ezzel a bődületes nagy torokhanggal –, vagy Torda iránt, aki végignézi a kultúrája pusztulását. Még az általában dekoratív elemként használt Koppány-feleségek is saját történetet, drámát kapnak.
 
Magócs Ottó és Veréb Tamás (Gordon Eszter fotói, forrás: Budapesti Operettszínház)
Magócs Ottó és Veréb Tamás (Gordon Eszter fotói, forrás: Budapesti Operettszínház)

Torda szerepében Szomor György és György-Rózsa Sándor váltja egymást: az előbbi kifejezetten hipnotizáló, de a fiatalabb is majd’ szétszedi a házat. Az „Áldozatunk fogadjátok” az előadás tetőpontja, amelyben a nézőtéren busók, a színpadon a tűztáncosok, és egy központi magaslaton a willendorfi Vénusz-testalkatú „kegyes Földanya” jelenik meg. Egy ilyen tömegjelenet után úgy tűnik, hogy a konfliktus az ösztönös, zsigeri, autentikus létezés és a kényszerű korrumpáltság között áll fenn, és amikor István győzelme után a lovagok, papok és léhűtők a jussukért jelentkeznek, a keresztény Rékának, az egyetlen karakternek, aki megérti mindkét oldalt (Gubik Petra, illetve a másik szereposztásban Kálmán Petra), nincs helye az új rendszerbe átmentettek között.

 
Mindez azért működik jól, mert miközben a történet felülemelkedik az aktuális közéleten, megmarad annak, ami: a magyarsághoz szóló drámaként. Elmeséli egy királyság megalakulásának – tegyük hozzá: fikcionalizált – történetét. Székely Kriszta mintha azt kérdezné: hát így jött létre ez a stabil ország, „veled, Uram, de nélküled”, de jó volt-e ez nekünk? Ebben az erőszakban, korrupcióban, kényszerű politikai manőverben és gyökértelenítésben nem volt semmi „isteni”. „A Te akaratodból”, mondja a végén Stefán, akár hozzá is tehetné: mert a miénkből ugyan nem!

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek