Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NAGY AZ ISTEN ÁLLATKERTJE

Papp-Zakor Ilka: Az utolsó állatkert – A cinizmus sorsa Kelet-Közép-Európában
2018. okt. 19.
Senkinek kétsége se legyen afelől, hogy az alcímben feltüntetett Kelet-Közép-Európa Magyarországot jelenti-e. És hogy mi újság a cinizmus sorsával? Éli világát, úgy is mondhatnánk: virágzik. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Papp-Zakor Ilka a kelet-közép-európai cinizmus egyik letéteményese – sok minden más mellett ez derül ki Az utolsó állatkert című novelláskötetéből. Humora karcos, zavarba ejtő és eredeti, szövegei rövidek és pörgősek, szereplői a legkülönbözőbb idegi és lelki problémákkal küzdenek, többnyire nem ápolnak jó kapcsolatot az őket körülvevő világgal, már-már programszerűen szigetelődnek el egymástól. A Himalája-só című novellában az elbeszélő valamiféle belső gát miatt képtelen vacsorára várt barátnőjének saját magáról beszélni, ezért a sült hal elkészítésének cizellált részleteibe próbál üzeneteket kódolni. Az Egy virágkertészet című szövegben az elhagyott elbeszélő bánatában begóniákat kezd szülni, és lassan elveszít minden kapcsolatot a társadalommal. A suszter című írásban pedig egy finn nő épít falat önmaga és családja közé, miközben görcsösen kutatja, de nem találja saját nemzeti öntudatát.

A politika sokszor megjelenik Papp-Zakor Ilka kötetében, de mindig implicit módon: beférkőzik a szereplők magánéletébe, új körülményeket teremt, de a szereplők alapvetően apolitikusak maradnak, egyéni problémáik megoldásán fáradoznak inkább. „A magyar történelem a világ és Magyarország közötti konfliktus története. Nekem úgy tűnik, hogy jellemzően a világnak szokott igaza lenni, azonban igyekszem a magyar állásponthoz is empatikusan viszonyulni.” – mondja A suszter című novella elbeszélője, aki – mivel felmenői túlságosan  sokféle nemzetiségűek ahhoz, hogy eldönthesse saját nemzeti identitását – kitalálja, hogy magyar lesz, ennek érdekében pedig örökbe fogad egy gyereket Magyarországról. A Himalája-só elbeszélőjének barátnője ezt mondja az ajándékba hozott kertitörpére: „Kiköpött magyar arca van, végtelen szomorúság, alattom és rosszindulat. (…) Tudják a kicsi kínaiak, kinek gyártják a cuccaikat.”

Többször előkerül az elvándorlás és az itthon maradás kérdése is. Az utolsó állatkert szereplői azonban mindig itthon ragadnak, képtelenek vagy nem is akarják követni azokat, akik nyugaton várják őket. „Néha (…) azt hiszem, hogy ezen az országon már csak az segítene, ha mindenki lelépne nyaralni, napfürdőzni, kiereszteni a gőzt és kipihenni az együttélés fáradalmait” – hangzik el egy képzeletbeli beszélgetésben a kötet első novellájában (És ne vigy minket). A kötet közepe felé bizonyos Mezei Sanyi szeretné követni barátnőjét, aki kivándorolt Párizsba, de nem tud elindulni, mert a szobája szűkülni kezd körülötte. (Konyhai velúrok) A közép-kelet-európai itthon maradottak óriásira duzzadt neurózisa és paranoiája olvasható az utolsó szövegben, Az utolsó állatkertben is, amelyben megtörténik az, amiről az első szöveg elbeszélője csak ábrándozik: mindenki elmegy örökre nyaralni, kivéve a novella főszereplőjét, aki a budapesti állatkertből kiszabadult vadállatok között szorong tovább a kiürült városban.

A túlburjánzott természet képei a politikához hasonlóan szintén végig jelen vannak a kötetben. Az elszabadult állatkerti vadak és a begóniákat valamint egyéb virágfajtákat szülő nő mellett találkozunk a szövegekben egy nagymamával, akinek különböző testnyílásain rendszeresen apró állatok távoznak (A Nagymama története), máskor egy sülthal nyeli el az elbeszélő barátnőjének idegesítő kisgyerekét, és ettől áll helyre a két nő közötti kapcsolat (Himalája-só), egy másik szövegben a feleség teliholdkor farkasemberré változik (Lajka). A különböző szobanövények és háziállatok legalább említés szintjén közel az összes szövegben előkerülnek, Papp-Zakor Ilka világában, úgy tűnik, harmonikus kapcsolata embereknek csak a természettel lehet, az ember és ember közötti kapcsolat megszűnt. Így sok esetben ezek az abszurd, néhol kifejezetten gyomorforgató helyzetek jelentik a szereplők számára a kiutat a túlcivilizált és üres városi környezetből. Ez a gondolat nem teljesen előzmény nélküli a kortárs magyar irodalomban, Bartók Imre A patkány éve című regényében a feltámadt filozófusok, akik úgy ítélik meg, az emberiség megérett a pusztulásra, lélegző növényi hibriddé változtatják a túlfejlett társadalmat.

Papp-Zakor Ilka könyvében is megérett az emberiség a pusztulásra, efelől semmi kétségem nincs. A családi kapcsolatok például riasztó látleletet adnak erről a világról, nincs a kötetben egyetlen olyan szülő-gyerek kapcsolat, ahol ne gyűlölné legalább az egyik a másikat, az anya hagyja, hogy lenyelje a hal a gyerekét, a lány eltemeti az anyját, és mikor a síron ugrál, eltöri a halott nő kezét (Kísértettörténet). A szerelmeseket elhagyják a párjuk, a férj hagyja, hogy farkassá változott feleségét elvigye a sintér, a szereplők híján vannak mindenfajta empátiának és a szeretet képességének.

Az utolsó állatkert szövegei ennek ellenére képesek arra, hogy meghökkentsék, megnevettessék és fájdalmat okozzanak olvasójuknak. Cinikus derűvel mutatják be és bizarrá túlozzák a legsötétebb emberi gyarlóságot és szívtelenséget. A könyv pedig attól válik igazán közép-kelet-európaivá, hogy mi, olvasók legalább olyan jól szórakozunk a nyomorunkon, ahogy vélhetően Papp-Zakor Ilka írás közben.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek