Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BŐRÜNK ALÁ MÁSZIK

Recirquel: My Land / Müpa, Café Budapest 2018
2018. okt. 17.
Akinek nincs jegye, könyörögje be magát pótszékekre: az Edinburgh Fringe fesztivál után a Müpa színpadát is letarolja a Recirquel Újcirkusz Társulat produkciója, a My Land. Még két napig látható a Cafe Budapest keretében, nem érdemes kihagyni! DOHY ANNA KRITIKÁJA.

A Recirquel társulat úttörője és kiváló képviselője a hazai újcirkusznak. Példamutatóan elől jár cirkusz, színház és tánc színpadi egyensúlyának megteremtésében, de még legkiválóbb előadásaiban is csak nagy erőfeszítések árán volt képes fenntartani ezt a kényes összhangot — egészen mostanáig. A My Land nem csak a Recirquel, de az egész műfaj számára mérföldkő, nem véletlenül választották az Edinburgh Fringe kritikusai a fesztivál legjobb előadásának. Látva a produkciót, készséggel hihetünk nekik.

Érkezésünkkor széles, homokkal beszórt pódium dereng arany fényben a színpadon. Magasított kialakításával szakrális tér ígéretét rejti magában. Ahogy a fények kihunynak és a nézők elcsendesednek, fiatal lány jelenik meg a színen: testszínű ruhájával mintha maga is a földből nőtt volna ki. Kecses, törékeny alakja lebegni látszik a színpad felett, míg a teret el nem hódítja tőle hat férfi artista energikus alakja.

Úgy vetődnek a színpadra, mintha épp most taszították volna őket a létezésbe. Nézőként szinte a bőrünkön érezzük test és homok súrlódó találkozását. Mint egy csíra, rügykezdemény, élő anyag, úgy gyúrják ki magukat a földből lassú, kitartott, áramló gesztusokkal. Semmi mutatványozás, semmi felesleges póz — ez valóban tánc.

Földből születnek az előadás szereplői, de halálukban már nem a földbe térnek vissza: mintha az előadás során elszakadnának, elemelkednének a földtől, hogy végül testi anyagiságuktól is megszabadulva, súlytalanul távozzanak a világból. Vági Bence koreográfiája az emberi létezés kultúrákon átívelő gyökereit kutatja. A születés, a termékenység, a szerelem, a hatalom és a halál pillanatait jeleníti meg anélkül, hogy összefüggő narratíva követésére kényszerítené a nézőt. Patetikus témák is lehetnének, de nem azok: a My Land szikáran tálalja az élet nagy kérdéseit, éppen egyszerűségük nyilvánvalósága engedi meg az előadásnak, hogy a történet helyett a megfogalmazás mikéntje álljon a nézői tekintet fókuszában. 

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők Both Miklós ukrán népzenei gyűjtése nyomán írt műve az egész előadás során meghatározó jelentőségű. Az artisták ukrán származásán túl megidézi az anyaföldhöz való kötődés ősi természetességét, és az élet körforgásának törvényeit is. Lenzsér Attila és Pető József lélegzetelállító fényterveivel kiegészítve a technikai háttér úgy teremt atmoszférikus közeget a mozgásnak, hogy kiemeli, nem pedig elnyomja a testek játékát. 

Félmeztelen, magzatpózba gömbölyödött magányos artista ébredezik a színpadon az ukrán népzene jajongó szólamaira. Fokozatosan szakad el a földtől, a kezein támaszkodva csavarja át magát egyik bravúros pozícióból a másikba, minden izma, minden csigolyája külön táncot lejt, mintha nem szorítaná őket korlátok közé a koherens test körvonala. Mi, a nézők azonban saját bőrünk alatt érezzük az izomrostok remegését. Kiterjesztett testként, egy emberként izgulunk és egy emberként könnyebbülünk meg, miközben fizikailag is sorra átéljük az emberfeletti erőfeszítés, az ügyesség, a koncentráció és a lélekjelenlét próbáit. Az ő testük a csatatér, de a mi pulzusunk is emelkedik. (Vági Bence premier utáni köszöntőjében nevetve mondja, hogy úgy leizzadt a nézőtéren, mintha ő maga csinálta volna végig az előadást. Nincs ezzel egyedül.)

A tét pedig egyre csak fokozódik: a szólóprodukció után duó, zsonglőrszám és energikus csoportjelenetek kápráztatnak el bennünket. A jelenetek egységes folyamként hömpölyögnek el a szemünk előtt, nincs üresjárat, nyoma sincs a cirkuszból ismert átállásoknak. A tánc éppolyan erős, mint egy bravúros emelés, minden pillanat egyenrangú alakítója a produkciónak.

A képek forrása: Recirquel
A képek forrása: Recirquel

Vági Bence kevés rekvizitet használ, csupán pár fehér zsonglőrlabda, egy létra, egy lepel és egy tükröződő felület tűnik fel a színpadon az előadás néhány gondosan kiválasztott jelenetében. Megjelenésük viszont mindig kulcsfontosságú. A tükröződő felület előtt táncoló artisták mintha magát a teret hajlítanák maguk körül. A zsonglőrködő, vetélkedő páros minden elejtett labdája egy-egy elesett harcos a vérre menő küzdelemben. A létra akár a mennyeket támadó, majd mélybe zuhanó bábeli ember allegóriája is lehet, a lepel pedig ugyancsak az égből lebukó ember halotti lepleként szolgál. 

Cirkuszi előadás révén a mutatványoknak valódi tétje van, és nem is éreznénk át nehézségük teljes súlyát, ha nem történne néhány rontás. Csakhogy ezek nemhogy csökkentenék az előadás színvonalát, de még emelik is az értékét: hiszen ez nem csak cirkusz, de színház is, és színházként mi rejthetne magában nagyobb drámai feszültséget a valós téttel bíró veszélyhelyzeteknél? Az újcirkusz képes még a hátrányból is előnyt kovácsolni, és ami a hagyományos cirkuszban sikertelenségnek számít, az az újcirkuszban új jelentésrétegként mutatkozik meg. 

A My Landben a bravúr nem cél, hanem eszköz. Vági Bence csapata képes alárendelni a technikai kivitelezést a dramaturgia és az esztétikai ív lendületének, miközben a poszthumán cirkuszi elemek mit sem veszítenek varázslatukból. Szereplőinek bivalyerős színpadi jelenlétével, bravúros könnyedségével és elegáns alakításával a My Land a maga nemében egyedülálló. Igazi világszínvonal, legyünk büszkék rá!

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek