Nagypál Orsi nagyjátékfilmes debütálása nem jött össze könnyen: nyolc éve mutatták be első, szuper rövidfilmjeit (Paktum, Hidegzuhany), azóta tévésorozatokon dolgozott, és csak most érkezett meg az első egészestés filmje, a Nyitva.
Habár ez a párkapcsolati dramedy kommerszebb, mint például Zomborácz Virág (Utóélet) vagy Reisz Gábor (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan) debütálása volt, hasonlót érzek, mint amikor azokat láttam először: egy új hang érkezett, olyan, amilyen hiányzott eddig a magyar filmgyártásból.
Mert nálunk nem nagyon szólnak filmek a szexről. A szex hétköznapiságáról. Arról, hogy a párkapcsolatok elején sok van belőle és szenvedélyes, aztán egyre rutinszerűbb és kevesebb. Arról, hogy megkívánunk másokat is a párunkon kívül. Arról, hogy végignézzük, ahogy az egyik barátunk megcsalja a másikat. Arról, hogy a bepunnyadt szex a bepunnyadt kapcsolat tünete, és nem tudjuk, mit is kezdjünk ezzel az egésszel.
A Nyitva ilyen témákkal foglalkozik, de nincsenek benne nagy megfejtések, sőt még csak nagy kérdésfelvetések sem, pont attól okos, hogy csak olyasmiről beszél, amit mindannyian jól ismerünk, és mégsem láttunk soha magyar filmben – de talán ennyire magától értetődően, egyszerűen és mégis hatásosan külföldiben sem.
 Jelenetek a filmből |
A film tulajdonképpen egy esettanulmány. Két főhőse, az anyakönyvvezető Fanni (Radnay Csilla) és az urológus Bálint (Kovács Lehel) testesíti meg a tipikus, jó pár éve együtt levő, együtt lakó, de még fiatal, gyerektelen párt, akik érzik, hogy muszáj valamit újítani a kapcsolatukban. Csak annyira van megírva a személyiségük, hogy tapinthatóan, átélhetően tudják illusztrálni a problémát, ez itt nem mélylélektani vizsgálódás sokrétegű karakterekkel. És ez nem baj, egyrészt, mert egy dráma és vígjáték határán mozgó, könnyed, felvállaltan mainstream filmbe ennyi elég lehet, másrészt, mert így remekül tudjuk őket projekciós felületként használni, kábé kétpercenként van valamelyiküknek olyan húzása vagy benyögése, amiben rögtön magunkra, párunkra, valamelyik exünkre, vagy egy párkapcsolatában bénázó barátunkra ismerünk. Otthonosan belakjuk ezt a kis filmet hamar.
Nagypál Orsi forgatókönyve életszerűen építi fel a problémát és annak felmerülő lehetséges megoldásait a swingerklubban, a korábban ki nem mondott szexuális vágyak megosztásával, majd az édeshármasozással. És aztán ugyanilyen találóan ábrázolja az ezek által szült újabb érzéseket és problémákat, például a féltékenységet és a határátlépésekkel együtt járó felszabadultságot és egymásnak okozott sérüléseket is. Természetesen játszó színészeivel, hiteles párbeszédeivel a film sosem hagyja el azt a zónát, amelyben egyszerre hihető és kicsit vicces – talán itt érdemes szólni, hogy aki viháncolós szexkomédiára vágyik, inkább ne erre fizessen be, a kellemes humor mellett itt azért a játékidő nagyobb része alatt nem fog senki fetrengeni a röhögéstől.
 A képek forrása: MAFAB |
Az univerzális filmtörténetben elhelyezve a Nyitva merésznek biztosan nem nevezhető, de magyar viszonyok között mégis az, nem sokat mutat, de nem is prűd, és amikor a nyitott párkapcsolatok filmbeli szószólója, Péterfy Bori nekiesik Radnay Csillának egy szórakozóhely vécéjében, az totálisan a helyén van, egy pillanatig sem érezzük a hazai alkotásokban ilyenkor néha tapintható zavarodottságot vagy idétlenséget. Nem baj, hogy nem megy még messzebbre, mert ez a film azért igazából nem a szexről szól, hanem a párkapcsolaton belüli kommunikációról és őszinteségről, és ennek a határairól.
Végig jó a ritmus, kedves és élvezetes, hogy a legapróbb szerepekben is kiváló színészek bukkannak fel (Ónodi Eszter és piros ruhája egy rövidke jelenetet kap, Mucsi Zoltánnak még szövege sincsen), az egyetlen dolog, amivel nem tudtam kibékülni, a film vizuális világa. Herbai Máté operatőr (aki nemcsak Nagypál korábbi munkáinak többségét, hanem például a Testről és lélekrőlt is fényképezte) itt majdnem reklámfilmesen steril képeket alkot, a pár jellegtelen lakása pedig szappanopera-díszletet idéz. Lehetséges, hogy mindez egy általam nem megértett vizuális koncepció része, de túlságosan is aláhúzza a korábban említett tényt, hogy a film tanmeseszerűen működik inkább, mintsem hús-vér figurák történeteként, amit inkább ellensúlyozni lett volna érdemes a képek szintjén.
Viszont érdemes a legvégéig nézni, Péterfy Bori és a Ludditák közös végefőcímdala miatt. Bírnám, ha még máskor is csinálnának ilyeneket együtt.