Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DRÓTOSTÓTÁGAS

Örkény István: Tóték / Aradi Kamaraszínház, MASZK Egyesület, Szeged
2012. okt. 12.
A Tóték már a színpadra állítás mikéntjével is a hazai közgondolkodást tükrözi. Vádol, de saját számonkérhetőségét mintha eleve elutasítaná: végtére is annyira úgysem lehet összecsapott a díszlet, ízléstelen a jelmezterv vagy erőltetett a szerepformálás, hogy elüssön az előadás groteszk hangvételétől. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Ez az ellentmondás már csak azért is bosszantó, mert az Aradi Kamaraszínház bemutatója határozott alkotói szándékot és izgalmas koncepciót feltételez, de hiába, ha a rendezés az abszurd jegyében meg-megfeledkezik a mértéktartásról, és rendre beéri félmegoldásokkal. Albert Alpár díszlete például egy lomtár, amit aligha tesznek eredetibbé a színpad felett húzódó drótkötélpályára függesztett jelképek: míg a lepke magától értetődő illusztráció csupán, addig a gólya túlságosan távoli asszociációkat ébreszt. Hasonló ötlettelenségről árulkodik a színpad hátterét meghatározó emelvény is, ahol a Postás egy drótszamáron szobabiciklizik, egyszóval a díszlet még véletlenül sem akar többet a kartondoboz-rengeteg elkerülésénél. Ezt a célt viszont nemcsak, hogy elegánsan teljesíti a játéktér közepére helyezett faláda, de bútorként, margóvágóként vagy éppen árnyékszékként is funkcionál, miközben az előadás fő csapásirányát is kijelöli.   
Jelenet az előadásból
Bacskó Tünde, Geltz Péter, Harsányi Attila és Éder Enikő
Ebben az előadásban ugyanis, Örkény eredeti elképzelésével szemben, az Őrnagy nem az ilyenkor szokásos módon, nagy csinnadrattával érkezik, hanem törékeny szállítmányként, az ominózus ládába rejtve. Az Őrnagy frappáns belépője több szempontból is jó ötletnek bizonyult. Egyrészt a tömörítés úgy teszi feszesebbé az előadást, hogy amennyire csak lehet, hű marad a dráma szövegéhez: ha az Őrnagy a harcoktól távol eső, csendes, békés helyre vágyik, miközben a frontszolgálat kötelessége alól egyáltalán nem könnyű kibújni, akkor cseppet sem elrugaszkodott elképzelés, hogy a láda nyugtató-pihentető sötétjébe zárva csempésszék haza. Másrészt, s ez talán még fontosabb, a láda és a dobozok egybemosásával a rendező, Balog József azt az értelmezési lehetőséget is felkínálja, hogy az Őrnagy valójában nem is létezik, csupán Tóték fantáziájának szüleménye. Tótéknak erre minden okuk meglenne, hiszen a kartondobozok készítésével nyilvánvalóan saját életük céltalanságát igyekeznek kompenzálni, s ha már légvárakat építenek, miért ne léphetne ki ezek egyikéből egy hús-vér katona, akire mindent át lehet hárítani, aki minden baj okozója. 
Az Őrnagy hóbortjait, abszurditását még csak-csak magyarázhatná fiktív mivolta, de Harsányi Attila játékára még ez sem szolgálhat mentségül, aki jóllehet nagy energiákat mozgósít, de erőtlen Őrnagya képtelen arra, hogy tekintélyt parancsoljon, így viszont a kedélyes, szórakozott katonatiszt figurája sem lehet meggyőző. Tóték persze lesik minden kívánságát, hiszen a vendéglátásért cserébe azt remélik, hogy az Őrnagy segítségével fiuk, Gyula túlélheti a háborút. Tóték furcsa szokásaikkal együtt is jóval visszafogottabbak, mint az Őrnagy, s ehhez mérten Bacskó Tünde és Geltz Péter egyaránt kevés eszközzel, de annál hitelesebben alakítja Tótné Mariskát és Tót Lajost: az előbbit az anyai ösztönök lelkesítik, az utóbbit viszont mély letargiába sodorja a tehetetlenség. Tót végső elkeseredésében négy egyforma darabba vágja a vendégüket, de mivel az Őrnagyot a kétségbeesés hívta életre, így megkönnyebbülésről szó sincs, sőt függetlenül attól, hogy elér-e hozzájuk fiuk halálhíre vagy sem, Tótéknak előbb-utóbb szembe kell nézniük Gyula elvesztésével.
Bacskó Tünde, Geltz Péter és Éder Enikő. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: MASZK Egyesület
Bacskó Tünde, Geltz Péter és Éder Enikő. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: MASZK Egyesület
Hogy ez egyelőre még várat magára, abban a rendező ugyan egyetért Örkénnyel, de ennek okát már nem a külső körülményekben látja. Jelentős különbség ez, hiszen amíg Örkény művében a Postás a hatalom félkegyelmű képviselője, aki önkényesen dönt a levelek továbbításáról, tartalmuk helyreigazításáról, aki a szokatlan eljárás igazolására ideológiát teremt, s ha úgy tartja kedve, összetépi a Tót Gyula zászlós hősi haláláról értesítő sürgönyt, addig az előadásban már nem a kézbesítő, hanem a narrátor szerepében tetszeleg, így a szóban forgó levél már eljut a címzettekhez, legalábbis Tót Ágikához. Narrátorra egyébként azért van szükség, mert a mellékszereplők zöme a Postás alakjában koncentrálódik, ezért Lung László Zsolt érthető – de aligha méltányolható – módon felemás sportszárat, rövidnadrágot, szőrmepulóvert és parókát visel a színpadon, s mindez még csak hagyján ahhoz képest, hogy az előadás hangeffektusaiért is az ő szájberendezése a felelős.
Czene Zoltán szövegváltozata nem csak sűrűbbé teszi a darabot, hiszen a Postás szerepének kifordítása már az örkényi dramaturgiát is a feje tetejére állítja, ennek köszönhetően pedig az előadás végéhez közeledve Ágika lép elő főszereplővé. Kétségkívül Éder Enikő alakítása marad igazán emlékezetes, mert nagyszerűen egyesíti a szertelen tinédzser, a csalódott szerelmes és az infantilis vénlány vonásait, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Ágika szerepe kifejezetten előnyére változott. Az Őrnagy kezdettől fogva sokat sejtetően udvarol Tóték lányának, itt már nem is Gizi Gézáné szögelheti ki az ágya fölé a katonatiszt fényképét, hanem Ágika, akinek végül testvére halálhíre nyitja fel a szemét. Egy árva szót sem szól, csak magára veszi a terhet: hirtelen felnőtté vált. 
Kellemes hely, jegyzi meg az Őrnagy, csak egy kicsit primitív, válaszolja Tót, de hiába, a színház, az színház. Ez utóbbit persze már az előadás teszi hozzá, s Éder Enikő tekintetét látva ezzel nehéz is lenne vitába szállni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek