Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
2018.10.18.

Bulvárosan fogalmazva a magyar #metoo könyvének is nevezhetnénk Mán-Várhegyi Réka új regényét, hiszen hangsúlyosan jelennek meg benne a kiszolgáltatottság és az elnyomás alakzatai. POGRÁNYI PÉTER RECENZIÓJA.

Talán túl sok félreértésre ad okot, ha Mán-Várhegyi Réka kiváló Mágneshegy című regényét feminista műként könyveljük el. Mégis, a szociológusok rideg és fullasztó egyetemi világát a maga esendőségében bemutató, a magától értetődőnek tételezett egyetemi hierarchia alapján szerveződő életgyakorlatokat egy fiatal, tapasztalatlan és gyakran szorongó én-elbeszélő szempontjából ütköztető könyv elsősorban a női szerepek kérdéskörét állítja középpontba, miközben az emberi kapcsolatok kisszerűségéről, elfojtott vibrálásáról tudósít: izgalmas és hiánypótló az eredmény.
 
A Mágneshegy alapvetően a realista prózapoétika kódjai alapján építi fel azt a világot, ami kellően tágas ahhoz, hogy az egyetemi ranglétra különböző fokain álló figurákat egyformán meggyőző erővel mutassa be az újonc egyetemistától a kiérdemesült professzorokig. Emellett komoly erénye, hogy felmutatja a magyar értelmiség sok szempontból heterogén csoportjának különféle típusait. Az ő nagyon eltérő világértelmezéseiket, élethazugságaikat, céljaikat és kudarcaikat tárja elénk úgy, hogy mindegyik figurától nagyjából azonos távolságban marad. A kétségbeejtő vagy akár tragikus helyzetekben is mindig áthatja az elbeszélőt valamiféle rezignált derű, ott bujkál a hangjában a kesernyés humornak egy nagyon szerethető árnyalata.
 

A főszereplő Réka nevű lány szociológia szakos hallgatóként a felnőtté válás és az akadémiai életbe való betagozódás hosszú és rögös útján egyszerre indul el, és mindkettővel kapcsolatban igen bizonytalan: nincsenek kapaszkodói, nincsen segítsége. Szorongó, félénk, könnyen zavarba jön és határozott elképzelések híján gyorsan idomul a környezetéhez, „töprengő melankólia” jellemzi. „Hasznomra van a folyamatos önvizsgálat, a gondosan pallérozott gyanakvó tekintet, máris leleplezem magam saját magam előtt” – gondolja, amikor épp egy elitértelmiségi budai házibulin vesz részt: a gyanakvás és a leleplezés a regény fiktív tudományos életében és a figurák személyes történetében is központi szerephez jut. 
 
Réka mellett a két kiemelkedő karakter Bőrönd Enikő, a feminista szociológus („Van valami ideges vibrálás benne, hangosan, keményen beszél, minden egyes szót úgy hajít a közönség sorai közé, mint egy vázát vagy hamutartót.”), illetve Bogdán Tamás, egykori párja, szintén a szociológia tanszék oktatója („őt a szegénység és az ideológia érdekli, nemzet, nacionalizmus, kvalitatív kutatásmódszertan.”).
 
A könyv a nézőpontváltásoktól lesz nagyon izgalmas: bár az én-elbeszélő Réka szemszögéből ismerjük meg a szereplőket, később minden egyes figura életébe mélyebben belelátunk, és ezzel a közelítéssel kivétel nélkül lepereg a varázslatos máz az egyes szereplőkről, és emberi gyarlóságaik, gyengeségeik jutnak hangsúlyosan szóhoz. A fiatal egyetemista lányokat kedvvel elcsábító Bogdán valójában egy tohonya alak, aki volt feleségéhez jár vissza egy-egy jóízűt enni, messzemenően visszaél oktatói szerepével és elviselhetetlenül önző. A feminista szociológus a nyitófejezetbéli konferencián nagy hatást tesz Rékára, aki számára később tanárként is megközelíthetetlen, de megkérdőjelezhetetlen tekintélynek mutatkozik, a könyv más részeiben aztán belelátunk fordulatokban gazdag, kifejezetten megalázó helyzeteket sűrűn produkáló életébe, ami végül egy bombasztikus poénnal minden várakozásunkat és a „feminista szociológus” szerep asszociációit felülírja. Bőrönd Enikő családtagjait is megismerjük, így nemcsak a családi mintázatokat, a mintázatok mindenekfelett való továbbélését mutatja be a regény, de családtörténeti ívet is kap. Bogdán egy képzeletbeli levélben a „megtestesült osztálygőgöt” veti Enikő szemére, első generációs értelmiségi létére büszke emberként így fogalmaz: „nagyon nehéz lehet ezzel a háttérrel („budai értelmiségi elit”) igazán érzékeny társadalomtudóssá válni”.
 
Bulvárosan fogalmazva a regényt a magyar #metoo könyvének is nevezhetnénk, hiszen hangsúlyosan jelennek meg benne a kiszolgáltatottság és az elnyomás alakzatai. Belelátunk ezek működésmódjába a szereplők belső monológjain keresztül, nagyon életszerű és hihető magyarázatokat lelve a külső nézőpontból vagy utólag megmagyarázhatatlannak tűnő viselkedési mintázatokra. Az egyenlőtlen viszonyokkal való visszaélés egy kapcsolatban sokszor és sokféleképpen megjelenhet. A Mágneshegy nézőpontváltásainak köszönhetően többféle nézőpontból is elénk tárulnak ugyanazok a szituációk. Az én-elbeszélő Réka pontosan észleli, milyen változás játszódik le benne, amikor kiderül az általa szemlélt férfiről, hogy egyetemi oktató: „A megvilágosodás másodpercében különös folyamat játszódik le bennem. Amint felfogom, hogy ki ő, a gnóm, akinek eddig láttam, egyszeriben eltűnik, alakja megnyúlik, arca karakteresebbé válik, az egész megjelenése valahogy frappáns lesz. Ugyancsak zavarba ejtő, hogy ugyanekkor a testem kihúzza magát, melleim előrelökődnek, szám csücsörít. Nem én döntöttem így, nem én akarom kihúzni magam, nem én akarok csillogó szemmel erre a férfira nézni, erre az adjunktusra, aki éppen hozzám beszél, mégpedig olyan közvetlenséggel, mintha cimborák lennénk.” De ennek az öntudatlan átalakulásnak a másik oldalát is végigkövethetjük, amiről maga Bogdán számol be: „Bogdán eddig [ti. a válása előtt] nem tartotta magát különösebben jóképűnek, de most már kezdte úgy érezni, hogy ő egy karizmatikus és vonzó férfi. És a vonzereje mintha egyre csak növekedett volna, villódzott körülötte az elvált férfi aura, szőrerőtől duzzad frissen kinőtt szakálla…” Ezt a leírást finom irónia hatja át, ugyanis más szöveghelyek arról tanúskodnak, hogy Bogdán valójában egy öregedő, pocakos férfi.

A regénybeli Réka is regényt ír, tanárának, Enikőnek beszél is az írással kapcsolatos tapasztalatairól. Az egyes szám első személyű és egyes szám harmadik személyű elbeszélés között képtelen dönteni, előbbit túl személyesnek érzi, utóbbi viszont véleménye szerint szándékolatlanul is ironikussá teszi a szöveget. Maga a Mágneshegy izgalmas eszközzel él, amikor az én-elbeszélő egyes szám első személyű szólama mellett egyes szám harmadik személyben működteti a mindentudó narrátor hangját, ami nem azonos Rékáéval, viszont ugyanolyan közeli és intim, mint ahogy Réka vall magáról. Egy-egy monológ erejéig a többi szereplő is átvált én-elbeszélésbe, de ezek csak rövidebb szakaszok a szövegben. A 15 fejezet mindegyikének van egy kiemelt, központi figurája, akik az adott fejezetben „főszereplők”, az elbeszélői szólam minden esetben az ő tudatukhoz áll közel. Ugyanakkor az elbeszélő mindig ironikus távolságtartással kezeli őket, kommentálja a kihangosított gondolatfutamokat és sok esetben apró utalásokkal, kiegészítésekkel mintha ellene is mondana a szereplők szándékosan és tudatosan kinyilvánított, noha többnyire néma gondolatainak. Bőrönd Enikő kutatói hibáiról például ezt a gondolatmenetet olvassuk: „valami titokzatos oknál fogva akárhova ment kutatni, egy idő után egy nyúlós, nyákos, bűzös konfliktus kellős közepén találta magát, aminek nem volt semmi értelme. Elég sokat gondolkozott rajta, és persze meg volt róla győződve, hogy nem csinálnák vele ezt, ha nem nő lenne, mert a férfi kutatókkal egész máshogy viselkednek bármelyik terepen…” (kiemelés tőlem) Az idézett részben éppen egy összeomlásnak, kifakadásnak vagyunk tanúi.
 
Írásom elején a realista kódot említettem. Mán-Várhegyi Réka könyve minden ízében egy hagyományos realista regényként olvasható, azonban a sajátos, eredeti és kicsit enigmatikus Békásmegyer-ábrázolás kilóg ebből a sorból. Békásmegyer a regényben elkülönült, zárt világ, egy „körlet”, ahova kitelepítik az embereket, a ki- és beutazást pedig szigorú ellenőrzéshez és engedélyekhez kötik. Az én-elbeszélő Réka innen származik, Bogdán Tamás pedig ezen a területen végez kutatásokat. A regény címévé emelt Mágneshegy a helyiek zavaros, összeesküvés-elméleteket, ezoterikus vallási elemeket vegyítő elképzelései szerint varázserejű hely, ahonnan „tudatbefolyásolási technikákkal” támadnak az emberekre. Szándékosan elrajzolva és mintegy „tömbösítve” jelenik meg ezen regénybeli helyen minden, ami rossz az országban: kilátástalanság, cinizmus, szegénység, gyűlölködésre alapozott ideológiák, szeretethiányos emberek. Ez a mitikus rossz helyeként elbeszélt Békásmegyer sajátos fénytörésben láttatja az ettől eltekintve abszolút realista szöveget: az egész könyvet kissé a szatíra, az elrajzolt társadalomábrázolás irányába viszi el, és emiatt az egész olvasásmódját megváltoztatja, elbizonytalanítja kissé. 
 
Mán-Várhegyi Réka könyve nemcsak szórakoztató, de fontos is, mert olyan kortárs szerepeket, jelenségeket mutat be, amelyek jó eséllyel minket is érintenek. Pszichológiája nagyon tanulságos: a fanyar mosoly elmúltával érdemes komolyan venni. 
Szerző:  Mán-Várhegyi Réka,  Cím:  Mágneshegy,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2018,  Oldalszám:  382 oldal,  Ár:  3499 Ft