Beszélgetés Hernádi Judittal
2018.09.09.

A legjobb női alakítás díjának jelöltje; a színikritikusok szavazatai alapján A félelem megeszi a lelket című előadásban az évad egyik kiemelkedő alakítását nyújtotta. "A szabadúszás úttörője", mondhatnánk, ha szeretnénk a nagy szavakat. Hernádi Judit. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.

Revizor: Ahhoz képest, hogy még tombol a nyár, a Játékszínben találkoztunk. Megkezdődött a szezon?

A félelem megeszi a lelket - Bányai Kelemen Barnával
A félelem megeszi a lelket - Bányai Kelemen Barnával

Hernádi Judit: Hát legalábbis az énekpróbák, de hamarosan kezdődik a próba is. De nehogy panaszkodásnak vedd; én osztom be az időmet, én döntöm el, hogy mit vállalok, szóval a magam ura vagyok.

R: Mégpedig jó régen. Ehhez képest tavaly félig-meddig társulati tag lettél az Orlai Produkció csapatában.

HJ: Mert az nem igazi társulat abban az értelemben, hogy csak az előnyeit élvezzük. Orlai Tibor a legtöbb színésznek évi két bemutatót ígér, vagyis fogja a kezünket. Mi meg fogjuk az ő kezét. Nekem épp nem létkérdés, hogy meglegyen nála az évi két premier, mert sokat játszom, legalább négy különböző helyen, de jólesik, hogy gondolkodik bennem, és ez fontos nekem.

R: A szabadúszás ma már meglehetős gyakori színész-életforma - amikor te választottad, még nagy volt a kockázat. De megérte, nem?

HJ: Nem tudok másban gondolkodni. Azért lettem szabadúszó, hogy nemet mondhassak - az igenek csak később jöttek. És lehet, sőt biztos, hogy elment mellettem egy-két szerep. De meg is talált néhány másik.

R: A félelem megeszi a lelket című előadásban egy takarítónőt játszol. Te jutottál a rendező, Alföldi Róbert eszébe a Fassbinder-filmről. Kíváncsi vagyok, hogy kért föl a szerepre. Emlékszel?

HJ: Ezt nemigen lehet elfelejteni: New Yorkban voltam. Hajnalban hívott Alföldi - mikor máskor? -, dióhéjban elmondta, miről van szó, és kérdezte, vállalom-e. Mondtam, gondolkodnék, elolvasnám a darabot. Mondta, jó, de gondolkodni nincs idő, most kell válaszolni; tudod, neki mindig minden azonnal kell. Átküldte a darabot, elolvastam, visszahívtam, mondtam, hogy vállalom, de nem vetkőzöm. Mire hallgatott egy kicsit, aztán bizonytalanul azt kérdezte, "miért, bele van írva"? Mondtam, "nincs, de nálad sose lehet tudni". Hát így. 

R: Megbeszéltük, hogy utáljuk a mostanában elharapózott kifejezést: komfortzóna. De mégis így kérdezem: ez a szerep ugyebár kissé kibillent a komfortzónádból?

HJ: Igen és nem. Mert nekem az a komfortos, ha kibillenek a komfortzónámból. És Alföldiben teljesen megbízom, mondhatni, vakon.

R: Ezt sokszor mondják színészek rendezőkre - a bók gyakori formája.


HJ: Én is sokszor mondom, de nem mindig igaz. Mondom másképp: Alföldi rendezésében akkor is jó dolgozni, ha nem sikerül, vagy nem nagyon sikerül. Mert van ízlése, esztétikája, és főleg gondolata. És ha esetleg nem olyan jó a végeredmény - na, mondd már, előfordulhat. De akkor is van célja az előadásainak. Ennél az előadásnál a próbaidőszak elején adtam magamnak két hetet, hogy lássam, meg tudom-e csinálni. Nekem mindig kell egérút.

R: De miért?

HJ: Mert mindig fölmerül bennem, hogy esetleg nem tudom megcsinálni, mert nem tudom megcsinálni, mert nem vagyok rá alkalmas, nem vagyok benne hiteles.

R: Mert esetleg nem tudod magad beleképzelni ennek a középkorú, magányos takarítónőnek az életébe?

HJ: Dehogynem tudom beleképzelni magam, mindenbe bele tudom képzelni magam. Te is bele tudod képzelni magad egy elefántbébi életébe, mégsem fogja elhinni rólad senki, hogy elefántbébi vagy. A hitelesség a fontos.

R: Vagyis könnyebb hitelesnek lenni, amikor könnyű vígjátékban szerepelsz, vagy a Sohase monddot énekeled?

HJ: Igen, tudom, mit akarsz mondani; ezek mind ott hagyják a lenyomatukat az ember bőrén. Én tudom, hogy van bennem valami más is, de nem tudom, tud-e látszani.

R: Emlékszem, amikor Claire-t játszottad Az öreg hölgy látogatásában, ez jó régen volt. Akkor is benned volt ez a kétely?

HJ: Igen. Ez mindig ott van, amikor az ember komoly... nem is komoly, hanem más szerepet játszik. Igen, ez a komfortzóna-probléma. Én szeretek bátorkodni, bátor lenni, kimozdulni a komfortzónámból. Itt meg ráadásul nagyon rövid volt a próbafolyamat.

R: Megbeszéled ezeket a kételyeket a rendezővel?

HJ: Dehogy. Ezek csak bennem vannak. Magamnak adtam ezt a két hetet, hogy utána esetleg azt mondhassam, hogy bocsánat, nem megy. Igaz, ilyenre még nem volt példa. De szeretek erre gondolni.

Kern Andrással a Valódi hamisítvány című előadásban.
Kern Andrással a Valódi hamisítvány című előadásban.

R: Megnézted Fassbinder filmjét?

HJ: Akkor nem. Azóta igen. Az előadásunk más lett.

R: Az előadás elején bejössz, behozod ezt az önmagába zárt, furcsa és lassú nőt, aztán...

HJ: Igen, ez a nő lassú. De érdeklődő, nyitott. És tiszta. Amit gondol, azt mondja, nincsenek bonyolult áttételek.

R: Először játszol Bányai Kelemen Barnával. Szoktatok beszélni, találkozni az előadás előtt?

HJ: Nem. Én általában bemegyek hat óra körül. Ő is bejön. De nem mondjuk össze a szöveget. Pár szót beszélünk, de azt is inkább előadás után. Annyira jó bent a színpadon találkozni. Nagyon jó vele játszani. Ő egy igazi színész. Nem biztos, hogy ez mindig nagyon jó lesz neki.

R: Hogy veszi a közönség az előadást?

HJ: Nyitottan. Szeretik. És szerintem egyre jobb. Noha csak egész apró dolgokat raktam ide-oda - ez különben is a színész dolga, nem a rendezőé -, azon az úton, ahogy ez a nő vissza akar kerülni a társadalomba. Szóval picit mindig változik egy előadás, csak később érik be. Ma például egy másik szerepre ébredtem; eszembe jutott valami a Valódi hamisítvány című előadásban az egyik megszólalásommal kapcsolatban. Tényleg, azt is nézd meg, nagyon szeretem a darabot, érdekes, furcsa.

R: Az abban játszott szerep például közelebb esik a...

HJ: ... a komfortzónámhoz? Hát nem. Az sem. Nézd meg.

R: Meglepődtél, amikor megtudtad, hogy kritikusdíjra jelöltek? Vagy számítottál rá?

HJ: Nem, egyáltalán nem számítottam rá. Ez nagyon érdekes... Ha nem lettem volna jelölve, azt sokkal jobban elviselem. Ez is ez a komfortzóna-dolog. De most, hogy jelölve vagyok, most edzem magam arra, hogy nem kapom meg.

R: Most hirtelen nem emlékszem, kaptál-e már Színikritikusok díját...

HJ: Kaptam - és nem kaptam. A Párizsi élet című előadásra kaptam meg a legjobb női mellékszereplő díját - de nem kaptam meg, mert ez 1981-ben volt, amikor Kornis Mihály Halleluja című drámája kapta a legjobb színdarab díját, ami a hatalomnak nagyon nem tetszett, és nem is engedte megtartani a díjátadót. Hát, ez jó régen volt.

R: Mit fogsz szólni, ha megkapod?

HJ: Fúúúúú... Már ez a mostani is nagyon jó, ez a jelölés... Ha pedig megkapnám... biztosan nagyon örülnék, de... rögtön védekezni kezdenék... "jó, ti úgy gondoljátok, igen, de én..."... szóval nem hinném el, na.
Szerző: Csáki Judit