Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PATKÁNYFOGÓ AZ INTERNETEN

Slender Man – Az ismeretlen rém
2018. aug. 22.
Korunk Freddy Krueger-e: a Slender Man aki - éppen úgy, mint filmes előképe -, a szexualitás iránt éppen bontakozó kíváncsiságukért halállal bünteti a kiskamaszokat. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.

De a Slender Man mint jelenség azért nagyon izgalmas, mert ezúttal nem a horrorfilm-készítők fantáziája jár a valóság előtt, mint ahogy az sok évtizedig így volt, hanem az internet. A Slender Man a világhálón terjedő vírusvideók és mémek formájában vált ismertté a fiatalok körében, akik úgy hivatkoznak rá, mint valóban létező rémalakra, aki Freddy-hez hasonlóan eljön a tinédzserekért, és akit, mint a vámpírokat, meg kell hívni az életünkbe.

Wes Craven, a Rémálom az Elm utcában című film megalkotója filmjével (egyébként nem először és nem is utoljára) megreformálta a horrorfilm műfaját: az álomszintek és valóság egymásba fonódása, Freddy nagyon sajátos, egyszerre humoros és virulens stílusa, csábító, gonosz karaktere több évtizedre töltötte fel friss vérrel a korosodó filmműfajt. Slender Man alakja ehhez képest visszatérés a horror expresszionista gyökereihez: mozdulatlan, hallgatag, rendkívül magas, vékony, a bőre hófehér, mindig sötét öltönyt visel. Nincs arca, a hátából pedig csápok állnak ki. Mintha egy Edvard Munch festményről vagy egy Murnau filmből lépett volna ki. De Slender Man csak 2009 óta létezik, azóta viszont hatalmas karriert futott be az interneten, egy csapásra mém lett belőle. Több ezer rajongói oldal, fórum, videó foglalkozik vele, rengeteg rajz, festmény, kollázs, képregény, novella, dokumentumfilm (!) készült róla. 

És most játékfilm. Ebben iskolás lányok idézik meg őt: egy internetes videót kell megnézni hozzá, ami stílusában a nagy sikert aratott japán horror-széria kezdőfilmjéből A körből ismerős videókazetta tartalmára emlékeztet, valamint Luis Bunuel Andalúziai kutya című remekművének hatásáról árulkodik. A horrorfilmek egyébként nem véletlenül nyúlnak vissza hozzá: „Az Andalúziai kutya nyílt felszólítás gyilkosságra” – mondta a szürrealizmus pápája, természetesen pusztán polgárpukkasztásnak szánt nyilatkozatában. A vírusvideó megnézése után a lányok közül négyen négyféleképpen reagálnak Slender Man hívására. Egyikük eltűnik, másikuk Slender Man szolgálója lesz, és többen igyekeznek ellenállni. Ahogyan a lányok különféleképpen értelmezik az egyre megmagyarázhatatlanabbá váló eseményeket, törés alakul ki kapcsolataikban. És végül ugyan felteszik maguknak és egymásnak is a kérdést, hogy mi a valóság, és mi nem az, de az alkotók ezután nem azt hangsúlyozzák, hogy milyen hatással van a lányok mentalitására és világnézetére az internet, hanem további lehetséges fizikai magyarázatokat keresnek, úgy mint elektrosztatikus vagy magnetikus erők jelenléte stb.

A valóságban Slender Man mint internetes mém akkor került a világ figyelmének a középpontjába amikor 2014-ben a wisconsini Waukesha városában két 12 éves lány az erdőbe csalta és tizenkilenc késszúrással megpróbálta megölni szintén 12 éves barátnőjét. A lány végül nem halt meg, hihetetlen szerencséje volt, mert az egyik szúrás csak pár milliméterrel kerülte el az aortáját. A lányok azt vallották, hogy Slender Man miatt akarták meggyilkolni a barátnőjüket, a rémalak ugyanis azt mondta nekik, hogy ha nem teszik meg, akkor megöli őket és a családjukat. Szóval a Freddy Krueger populáris kultúrában való megjelenése óta eltelt időben valóban aktuálissá vált újra megvizsgálni a témát abból a szemszögből, hogy milyen hatásoknak vannak kitéve a kiskamaszok az internet megjelenésének köszönhetően. Csakhogy ezúttal nem Wes Craven, egy irodalom professzor/rendező géniusz mozgatja a szálakat, hanem Sylvain White, tv-sorozatok (Empire, Foglalkozásuk: amerikai) rendezője, aki a film középpontjába a Slender Man alakjával való ijesztgetést állította.

Pedig a Slender Man-típusú városi legendák igazán filmre kívánkozó anyagok, hogyha olyan szakavatott kézbe kerülnek, mint Luis Bunuel vagy Wes Craven, akik nem érik be a jelenség puszta bemutatásával. Mert valakik, valamiért valóságosnak gondolják ezeket a történeteket. És adódik a kérdés: miért? Hogyan lehetséges az, hogy egy igazán felzaklató horrorsztori kitalálása még mindig megnyugtatóbb, mint a valóság és azok a jelenségek, konfliktusok, amikkel szembe kell nézni? A városi legendák elődei a népi hiedelmek, miként a Slender Man-jelenség is megjelent már a folklórban, később az irodalomtörténetben: egy sokáig csak szájhagyomány útján terjedő népmese, a hamelni patkányfogó történeteként, aki furulyaszóval megigézve vitte el magával a város gyerekeit az éjszaka leple alatt. Ma már tudjuk, hogy a legenda magyarázata, hogy a kora középkorban Hameln városának felnőttei a rendkívüli éhínség miatt a konstantinápolyi rabszolgapiacon adták el gyerekeiket. Vagyis a jó kérdés nem az, hogy mitől félünk, hanem az, hogy miért. A közelmúltban született Valami követ (2014), bár korántsem tökéletesen, mégis jó irányba tapogatózott azzal, hogy gyerekszereplői félelmeinek az okaira éppúgy koncentrált, mint a titokzatos címszereplő rendkívül borzongató ábrázolására.

De még a pusztán ijesztgetésre épülő Slender Man is – talán az alkotók tudtán kívül – megfogalmazza jelenünk egyik legsokkolóbb bizarrságát a témával kapcsolatban. Ahogy a kamaszok, akiknek világa menthetetlenül elszakadt a felnőtt társadalométól, és egyedül, saját kis szubkultúrájukon belül, filmek és most már az internet segítségével igyekeznek megbirkózni a felnőtté válás és az élet kihívásai által támasztott nehézségekkel, borzongással ugyan, de mégis egyfajta szülőpótlék figuraként tekintenek az őket elpusztító rémre. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek