A Fesztiválakadémia nyitókoncertje
2018.07.30.

Az idei, harmadik Fesztiválakadémia, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nyári zeneakadémiai kamarazenei rendezvénysorozata igen tartalmas és sokszínű hangversennyel vette kezdetét. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A program a kaposvári fesztivál első, lázas éveire emlékeztetett: hat darabot hallottunk Bachtól Sosztakovicsig, közöttük két súlyos és terjedelmes remekművet – mindez a délutáni versenynyitó hangversennyel együtt alaposan lendületbe hozta a fesztivált és a közönség várakozásait.
 
Natailia Lomeiko
Natalja Lomejko
A deklaráltan versközpontú idei program egy különleges, Anna de Noailles hercegnő versére komponált Saint-Saëns-dallal – Violons dans le soir – kezdődött. Mivel a szöveg éjszakai hegedüléssel kapcsolatos, a finoman érzelmes kompozíció előadói között az énekes és a zongora mellett egy hegedű is szerepel. Így összesen négyen léptek pódiumra, olyan művészek, akiket azután szinte naponta láthattunk-hallhattunk: a verset bevezetésképpen magyar fordításban Molnár Piroska mondta el igen szépen; a vokális szólista a fesztivál „rezidens” énekesnője, Horti Lilla volt, a ragyogó képességű Natalja Lomejko hegedült és Balog József zongorázott. Összecsiszolt előadásban volt részünk; ha Horti Lilla hangja egy árnyalattal talán súlyosabb volt is annál, ami ideális lett volna a darabhoz, éneklése zenei és technikai tekintetben is gondosan formált, kontrollált volt. Lomejko pedig mind a zongorista partnerével való összhang, mind a szárnyaló hang és a virtuóz játék szempontjából figyelemreméltónak bizonyult.
 
Ezt egy valódi ritkaság: David Popper – vagy nekünk, magyaroknak inkább Popper Dávid – három gordonkára és zongorára komponált Rekviemje követte. A Budapesten Hubay Jenő mellett iskolát teremtő csellista műve egy valóságos haláleset kapcsán keletkezett, innen hangjának keresetlen őszintesége. Bár nem kerüli el teljesen az érzelgősség csapdáját sem, a parádés előadók – Balog József mellett Danjulo Ishizaka, Fenyő László és Jan-Erik Gustafsson – igazán különleges élményt szereztek nekünk meleg csellóhangzásukkal és kifejező játékukkal.
 
Az első rész befejezése gyanánt Mozart K 516-os g-moll vonósötöse szólalt meg Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (hegedű), Jurij Zsiszlin és Dmitrij Szmirnov (brácsa) és Jan-Erik Gustafsson előadásban. (Így a fesztivál szervezői is már rögtön az első hangversenyen letették névjegyüket.) Emlékezetesen szép előadást hallhattunk, sok-sok bensőséges és megvilágító erejű pillanattal, s – ami nagy szó – rendkívül összeérlelt vonóshangzással. A legszebb dolgokat a mű hasonlíthatatlan lassú tétele hozta magával: a mennyei pianók, a szürreálisba hajló triórész, Kelemen Barnabásnak a túlvilágról átszűrődő, anyagtalan hangjai, az egész zenének az a már-már schuberti fokú depresszivitása és reménytelensége, amikor a fájdalom totalitása a legmagasabbrendű élvezet forrásává válik.
 
Fenyő László
Fenyő László
A Kelemen és Kokas által Bartók 44 hegedűduójából játszott, fanyar frissességű tételek után, váratlan fordulattal, egy igen sajátos Bach-mű csendült fel: a „Mein gläubiges Herze” kezdetű szopránária a 68-as kantátából (Also hat Gott die Welt geliebt). Ebben az énekest a continuo, az oboa és a hegedű mellett violoncello piccolo, egy ötödik húr hozzátételével a magasság irányában megnövelt hangterjedelmű cselló is kíséri, jobban mondva éppen ez a hangszer jeleníti meg hajlékonyan és mozgékonyan a szólista lelkiállapotát. Ezúttal is Horti Lilla énekelt – bár a barokk ária eléggé távol esett a hangi adottságaitól, zeneileg és technikailag jól helytállt –, Dmitrij Szmirnov hegedült, a ragyogó Philippe Tendre oboázott és Dinyés Soma csembalózott. Violoncello piccolón azonban nem játszott senki, ezt a szólamot ugyanis fagotton szólaltatta meg Lakatos György, egészen különleges életteliséggel, kifejező tagolásokkal és agogikával, olyan zenei intenzitással, hogy szinte mindvégig kénytelenek voltunk őrá figyelni.
 
A koncert utolsó száma Sosztakovics op. 40-es d-moll csellószonátája volt, amelyet Fenyő László és – beugróként – Balog József adott elő a fesztiválszereplését betegség miatt lemondó Diana Ketler helyett. Vannak olyan művészek, akikről, ha kiderül, hogy beugróként ők lépnek pódiumra, csettintünk a megelégedettségtől. Ezúttal is ez történt (fontos megjegyezni, hogy Diana Ketlert, játékát nem ismerem). Balog ezt a pozitív várakozást messzemenően igazolta, ami nem kicsiség egy ilyen zenei és technikai igényű darab esetében. Ám sok tekintetben a vártnál is jóval többet kaptunk, mindenekelőtt egy messzemenően leszűrt, mélyen átélt és minden tekintetben összeérlelt produkciót, amelyből – egyenlők közt elsőként – természetesen Fenyő kivételes művészete világlott elő elsősorban. Őserejű előadásából talán – bármilyen gazdag is karakterekben az ördögi scherzót is magába foglaló kompozíció – azt emelhetjük ki elsősorban, milyen magas művészi hitelességgel és közvetlenséggel mutatta meg Fenyő a szovjet komponista elviselhetetlen magányosságát, gazdag életművének ezt a központi, megkerülhetetlen mozzanatát. A sodró erejű, vadul örvénylő fináléval az egész hangverseny is a tetőpontján ért véget Fenyő és Balog jóvoltából.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Solti Terem, Zeneakadémia,  Időpont:  2018. július 23.