Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SÁRKÁNYÖLŐ SZENT LENIN

Kárpáti Péter: Pájinkás János / Szentendrei Teátrum
2018. júl. 26.
Kárpáti Péter darabja, a Pájinkás János elsősorban nem egy diktátorról szól, hanem rólad meg rólam, akik emberfeletti gonosszá vagy hőssé emeljük egy egyszerű polgártársunkat. Ezzel szembesít Tárnoki Márk rendezése is, ha nem is túl élesen és hibátlanul, de mindenképpen szórakoztatóan. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
A diktátor és az „egyszerű” nép viszonyát sokféleképpen le lehet írni. Az elmúlt években például különböző statisztikák és ellenzéki vágyak hatására többször előkerült az iskolázatlan vidéki toposza, aki tájékozatlanságában ilyen-olyan populista vezetőkre szavaz. Kárpáti Péter Pájinkás János című drámája ennél izgalmasabb szemszögből indít: egy cigány mesemondó révén azt mutatja be, hogy egy diktátor felemelkedése miképpen válik az emberek fejében jó és rossz erők epikus küzdelmét tematizáló, ugyanakkor a lényeget néha nagyon is jól megragadó mesévé. A drámában megjelenő mesebeliség a sárkányokkal és aranyhegyekkel persze túlzás, de pont ez a túlzás irányíthatja rá a figyelmünket a mítoszalkotás sajátos esztétikájára. Az álnépmese pedig jóllehet egyszerűsíti és elferdíti a valóságot, de ezt nemes, művészi értelemben teszi: újabb szemszögből képes megmutatni a jól ismertnek hitt történelmi tablót.
 
Kárpáti vitathatatlanul otthonosan mozog a valós és valótlan határvidékén: darabjaiban fantasztikus és realisztikus világok mosódnak össze azért, hogy aztán ez a frissítően és izgalmasan kavargó káosz egészen új utakon szivárogjon be az ember lelkébe. Művész és műve, lehetséges valóságok, virtuális és földrajzi terek adnak randevút egymásnak drámáiban, hogy végül ez a sajátosan megfoghatatlan köd nagyobbat üssön, mint szinte bármi a kortárs magyar drámairodalomban. Ez az átmenetiség pedig a színpadra termett, nem csupán azért, mert a színház alapvetően nagy teret enged a különböző világokat összebékítő fantáziának, hanem mert az itt és most konkrétsága egy újabb síkkal járul hozzá a nagy egészhez. A Pájinkás János forrása Ámi Lajos (ő ihlette Kárpáti jelenleg nagy kritikai sikerrel futó Tótferijét is), akinek népmesei elemeket és a valós történelmet Münchausen bárót megszégyenítő túlzásokkal vegyítő történetei észrevétlenül belesimulnak Kárpáti stílusába.
 
És ha már a színházi itt és most szóba került: Ámi kizárólag élőszóban adta tovább történeteit (írni-olvasni nem tudott), őt megidézve ezt az előadást is egy szereplő narrálja végig a közönségnek. Az elhangzó és bemutatott mese szerint Pájinkás János csecsemőkorától kezdve kizárólag pálinkával táplálkozott, de nem csupán emiatt volt különleges. Leleményének és lelkesedésének köszönhetően egész sor felfedezéssel és találmánnyal örvendeztette meg az orosz népet, később pedig elzavarja magát a cárt és legyőzi a nácikra hajazó sárkányokat is. A dolgos munkás megdicsőül. A mese itt véget ér, az előadás még egy kicsit folytatódik: az egyre gonoszabbnak ható Pájinkás elbukik, ám a pozitív végkicsengés így is elmarad.
 
A darabban direkten ott van a szovjet történelem, de hangulatában a nyugdíjas magyar munkás is, aki máig áhítattal emlegeti Rákosit és Kádárt, és talán mélyen ott van napjaink populista diktatúrája is, meg az alkoholmámorba fulladó kocsmai, világmegváltó politizálás. A történet mellett ugyanis a mesélés módja a fontos, ahogy egy öntörvényű narratíva születik egy sötét történelmi korszakról. Mindez pedig ironikusan, viccesen és végtelen játékossággal történik a darabban. Az Ámi ihlette világképben az eget egy bonyolult szerkezet mozgatja, egy öregasszony, ha akarja, lábaival átéri a földet, a zene feltámasztja a holtakat, de a halottak zsírját használják fel a gyárak. Ebben a világban nem csupán összezsúfolódnak a népmesei átkok, a kommunista ideológia elemei és a modern találmányok, de az ember az előadás alatt úgy érzi, hogy egy jól átgondolt, koherens világképet lát a maga sajátos szabályaival.
 
Tárnoki Márk, a FAQ társulat alapítója és negyedéves rendezőhallgató mindezt példásan közvetíti előadásával, de igazán hozzátenni nem tud. A díszlet (Molnár Anna) egy sima, világos PVC burkolat, amely persze egy adott korra és közegre utal, de sokkal inkább teret enged a fantáziának, alkalmankénti szétnyílása bepillantást enged a cári világba, lebomlása pedig ennek a világnak a végét jelenti. Mindeközben a színészek hihetetlen lendülettel vetik bele magukat ebbe a sodró, zenés elemekkel kitömött darabba, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az előadás végig a székhez szegez a sok játékos túlzással, ugyanakkor a pontos karakterépítés mintha elmaradna. Néha a nagy pörgésben elfelejtik az előadást végigkísérő tájszólást, az interakció a közönséggel pedig nem képes áttörni a negyedik falat. Egy nézőkhöz intézett kérdés, majd egy bekiabált válasz láthatóan megzavarta a narrátort (Hajós Zsuzsa).
 
Fotók: Szentendrei Teátrum
Fotók: Szentendrei Teátrum
A címszerepet játszó Hajdu Tiborra ugyanakkor nem lehet panasz, de igazán emlékezeteset a lényegében néma Georgita Máté Dezső alakít, a művészetet és érzékenységet megtestesítő Nemtudomka szerepében. Grimaszai nem csak kifejezőek, de egy jól körülhatárolt, ugyanakkor izgalmas figurát mutatnak meg. Paradox módon a varázs kicsit megtört, amikor a szereplő az előadás vége felé hosszabb mondatokat kapott.
 
És ha már a végénél tartunk: az előadás egyetlen igazi hibája, hogy a befejezés egy kissé zavaros és nehezen követhető. Bár ez volt az első alkalom, hogy a Pájinkás Jánost színpadon láttam, egy korábbi rendezésről született kritika alapján más előadás is itt siklott félre, így valószínűleg részben Kárpáti alapanyaga a ludas. Az elkapkodottnak ható lezárás talán pont azért nem működik, mert a sok síkból, amelyen az előadás mozog, illetve azok termékeny találkozásából nehéz kiemelnie egyet a rendezésnek. Valószínűleg szembe kellene nézni azzal, hogy Kárpáti remekműve sem teljesen hibátlan, vagy legalábbis ezt a részt nehéz színpadra alkalmazni, és egy kockázatosabb rendezői húzással még inkább le kellett volna kerekíteni a befejezést. Így azonban pont a legvégén nem kapunk semmit, amit hazavihetnénk magunkkal. Tárnoki rendezése így megmarad egy kellemes és könnyed kikapcsolódásnak, amelyet nehéz nem szeretni, de másnapra a hatása elmúlik. Mint a kocsmázás jókedvében születő nagyszabású ötletek és világmegváltó tervek, amelyekből néha egy-egy azért igazán megvalósulhatna.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek