Lucas Hnath: Nóra II. rész / Orlai Produkció
2018.07.16.

Eszerint Nóra megcsinálta azt, amire szinte esélye sem volt: nemcsak talpra állt, hanem összehozott magának egy szolid írói karriert. Mázli. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Ibsen Nórájának egyik legnagyobb feladványa az utolsó jelenet, az a bizonyos ajtóbecsapás: ott motoszkál a nézőben a kérdés, hogy vajon hová megy, mit csinál, mihez kezd most a családját elhagyó asszony. A rendezők egyike-másika belerendez valami válaszféleséget - mindjárt visszajön, sosem jön vissza, vagy, mint Ostermeiernél, szitává lövi a férjét, mielőtt lelép -, de többnyire ránk marad annak eldöntése, hogy ez a "babaház-lakó" alkalmas-e önálló életre.

Kováts Adél, Csankó Zoltán
Kováts Adél, Csankó Zoltán

Vagyis voltaképpen meg vagyok lepve, hogy ez a banálisnak mondható ötlet - mi lesz Nórával öt-tíz-tizenöt év múlva - nem eredményezett eddig vagy húsz folytatást, tévésorozatot, színdarabot. Lucas Hnath, ez a negyven körüli amerikai fiatalember rendes íróiskolába járt - creative writingot minden valamirevaló helyen oktatnak -, és lehet, hogy a dramaturgia nevű tantárgyból valamikor ez volt a házi feladat: a tizenöt évvel későbbi Nóra. Lucas Hnath pedig ügyes fiú.

A "sequel", vagyis a folytatás pedig hálás műfaj, kivált a népszerű, közismert darabok (regények) esetében, amelyek többnyire háromdimenziós figurákat szerepeltetnek. Ilyenkor ugyanis el lehet játszani például a szereplők előéletével (amiből következhetnek a darabbeli motivációk), és ha a darab végén életben maradnak, akkor igen, az utóéletükkel is. Ráadásul erre a játékra - mert hát játék ez leginkább - nemcsak a főszereplők alkalmasak, hanem a jól megírt - mármint az eredeti mű szerzője által jól megírt - mellékszereplők is.

Nóra alakja kétségtelenül jól van megírva, még ha tudjuk is, hogy tézishez készült, mármint Ibsennek a házasságról, párkapcsolatról vallott írói téziséhez (a magánéleti tézise ugyanerről ugyanis egészen más volt, de ez most mindegy). Ez a tézis - mármint a nő helyzete a párkapcsolatban - ma is eleven, legföljebb egészen másként, mint a 19. század vége felé.

Kováts Adél
Kováts Adél

És Lucas Hnath szépen bele is írta ebbe a második részbe. A magára, igazi, kiküzdött személyiségére és hivatására talált Nórának lesújtó véleménye van a házasságról, és amikor szembesül saját fiatal énjével a lánya személyében, ezt rendesen fel is mondja neki. Íróilag ez a vonulat kissé steril (ha egy kortársi feminista vitában hallanám, azt mondanám, dogmatikus és fundamentalista), ráadásul a szöveg szintjén döcög is az egész jelenet, a finom szentendrei nyári estén valahogy mégis elillant, kiprovokálván egyes nézőkből a jóindulatú elnézést. Erre a cselekmény későbbi szakaszában is szükség volt, ugyanis némileg zavaros és nemigen érthető, hogy amikor Nóra minden problémája megoldódni látszik, miért nem fogadja el a megoldást, ha egyszer tényleg olyan, amilyennek mutatja magát...

Az Orlai Produkció előadásának - mely ősszel beköltözik végleges otthonába, a Belvárosi Színházba - van egy legnagyobb, mondhatni, mindent elsöprő erénye, ez pedig Nóra szerepében Kováts Adél alakítása. A szerző hálás lehet a színésznőnek azért a kompakt, rétegzett, sűrű alakért, aki mindjárt a legelső pillanatban egyszerre tétován és magabiztosan, elszántan és aggodalmasan, de leginkább kíváncsian megáll a nyitott ajtóban. Igen: ez Nóra; az a Nóra, aki egykor, egy örökkévalósággal korábban Torvald hajasbabája (tudom: torkos kismadara) volt, és ezt nem felejtette el. Kováts Adél játéka elűzi, vagy inkább eltakarja a darab "papírszagát"...

Rögtön utána az erények sorában Szakács Györgyi jelmezei következnek; ezek a ruhák egyrészt korhűek, mármint Ibsen korához, másrészt kortársiak, vagyis maiak. Ezzel pedig el is van intézve a billegtetés a tekintetben, hogy mikor játszódik a darab: akkor vagy most. Nem muszáj hiteles választ találnunk a kérdésre: mennyire reális, hogy a dráma korában egy, a családját elhagyó, semmilyen szakmához nem értő asszony nőregények írójaként találjon magára. Mert ez egyébként az író jó ötletei közül való - látunk ilyesmit manapság tonnaszám. Az is hihető, hogy egyéb életanyag híján a saját sorsának megírásával kezdi, majd fiatal nőknek szóló életvezetési tanácsokkal folytatja.

Fotók: Orlai Produkciós Iroda
Fotók: Orlai Produkciós Iroda

Nórát azonban nem a kíváncsiság hozta vissza hajdani lakásába, hanem egy konkrét feladat, holmi adminisztrációs kötelezettség, amely korlátozott konfliktust, szerényke szembenállást provokál. A Torvalddal való találkozás sem katarzist, sem kataklizmát nem hoz: két össze nem illő ember nem illik össze továbbra sem: el kell menni megint. Noha apró jelek utalnak arra Csankó Zoltán alakításában, hogy Torvald valamit tán megértett a régi történetből és a régi önmagából, alapvonása, az öntelt felsőbbrendűség nem változott - és ez egyébként a színészt dicséri.

A folytonosságot az egykori nevelőnő, házi bútordarab, Anne Marie szerepében Bodnár Erikát látjuk; a hosszú cselédpálya során önérzetessé lett asszony nem követi Nóra útját, nem fogadja el az öntörvényű nőt, akit egykor ő nevelt - és Bodnár Erika otthonossá fészkeli magát a figurában... László Lili pedig Emmy igazán vázlatos, leginkább tézises alakját igyekszik üdeséggel, mai vállrándítással frissé tenni, és ez sikerül is neki.

Galgóczy Judit rendezése nem kommentálja a darabot - rábízza ezt Kováts Adél alakítására, és ezzel nem járunk rosszul. Viszont mégiscsak ott motoszkál az emberben a kíváncsiság - épp Kováts Adél játéka miatt -, hogy vajon milyen volt az út, amely egyik nőtől a másikig vezetett. Vagyis épp az elmúlt tizenöt évre lennék kíváncsi - írja már meg ezt is valaki, jó?
Szerző: Csáki Judit