Felhőkarcoló
2018.07.12.

Rég nem drukkoltam ennyire mozinak: miért ne lehetne egyszerűen jó a film, amiben a világ legmagasabb épülete lángba borul, és a világ legnagyobb izomkolosszusa kimenti bent rekedt családját? A Dwayne Johnson főszereplésével készült Felhőkarcoló óta már tudom, hogy miért nem. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.

Félreértés ne essék, Dwayne Johnson személyével semmi probléma. A közelmúltbeli filmjeiben, mint például a Jumanji: Vár a dzsungelben, vagy a Halálos iramban 8. című filmben, kifejezetten szerethető lett. Legyen ő jelenünk John Wayne-je vagy Bruce Willise, aki igazságot oszt, megvédi a családját, miközben a világot is megmenti a gonosztevőktől, és éberen őrködik a nehezen megszerzett béke felett. Csakhogy nem mindegy, mit kap a néző ezért cserébe.  

Ezúttal az ex FBI-os Will Sawyer-t (Dwayne Johnson), aki egy akcióban elveszítette egyik lábát. A nyugalmazott Sawyert egy kínai multimilliárdos kéri fel, hogy az általa felhúzott, a világ legmagasabb épületének kikiáltott, Gyöngy nevű felhőkarcoló biztonsági rendszerét ellenőrizze. Sawyer a munka elvégzésének idejére – amúgy teljesen érthetetlen okokból – a családját is beköltözteti az épületbe. A kínai milliárdosnak azonban sötét titkai vannak. Az építkezés megkezdésekor ugyanis alvilági figurákkal is szövetségre kellett lépnie, akik most pénzüket követelve nyúlnak utána, egy kegyetlen zsoldos és kivégzőosztaga segítségével. És kezdetüket veszik a gondok. 

A film dramaturgiájában is: az még érthető, hogy az ember az alvilági kapcsolatait nem feltétlenül veri nagy dobra, az már viszont egyáltalán nem, hogy fenyegetettsége tudatában miért adja oda azt a tabletet a külsős Sawyer kezébe, amivel az egész épület védelmi rendszere irányítható, amit az alvilágiak szépen el is rabolnak tőle. Ezért az adósságbehajtók terrorista támadásnak álcázott akciójakor azonnal Johnson keveredik gyanúba, mint az akció lehetséges irányítója, így rendőrségi segítségre nem számíthat, hogy a Gyöngyben rekedt családját megmentse. Bár a kérdés amúgy kérdés marad a néző számára: van-e bárki, aki egy ilyen helyzetben, a családja biztonsága érdekében, gyanúba keveredése ellenére, nem fordulna rögtön a rendőrséghez? Mindebből túlságosan lelepleződik a rendező, Rawson Marshall Thurber szándéka, aki azt akarja: Dwayne The Rock Johnson egyedül vágjon neki a toronyháznak.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

És ekkor valóban figyelemre méltó akciószekvenciák következnek. Pazarul bűnös élvezetet okoz, amint Dwayne a daruskocsit nekivezetve jut át a felhőkarcolóba. Az akcióorgia csúcspontjaként igazi meglepetésként szolgál a Gyöngy legfelső szintjének monitorerdőjében játszódó üldözéses jelenet, ami Orson Welles Sanghaji asszonyának tükörlabirintusban játszódó fináléja előtti főhajtásként is értelmezhető. Annál nagyobb fájdalmat okoznak az akciószekvenciák közötti epizódok. Johnson családjával való viszonya kínosan felszínes. Idézek, Johnson mindkét gyermekének ennyit mond: „Téged is szeretlek és téged is szeretlek, egyformán szeretlek benneteket!” A feleségével se jutottak messzebbre az írók, bár Johnson megjavítja a nő elromlott iPhone-ját, amiért az asszony nagyon-nagyon hálás neki. Az a filmvégi jelenet pedig egyszerűen komikus, amikor annak ellenére, hogy már tudomást szerzett a család arról, hogy mindenki jól van, a tömegben mégis lassított felvételben keresik egymást úgy, mintha még azt sem tudnák, kivel mi történt.

A legfájóbb kihagyott ziccer a „lenti” rendőrnyomozó és a fenti akcióhős közötti viszony építésének hiánya. A Die Hard feledhetetlen pillanatokat szerzett azzal, ahogy Willis és kinti rendőr segítője a rádión keresztül megismeri egymást, mi több látatlanban komoly barátság szövődik közöttük, kivesézik egymás házaséletét, ballépéseiket, egyszerűen tanulnak egymástól. Itt ilyesmiről nincs szó, a hasonszőrű karakterpár „lenti” tagja pusztán elájul az akcióhős testi erejétől, és ennek az elismerésének ad hangot, amikor végre személyesen is találkozhat vele a végén.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Az akciószekvenciák közötti jeleneteknek semmi más funkciójuk nincs, minthogy elősegítsék, hogy főhősünk minél hamarabb olyan helyzetbe kerüljön, amiben lőnie, verekednie, ugrálnia kell. Nulla játékidőt szántak a szereplők jellemének legalább minimális árnyalására, ezért veszik körbe elképesztően bárgyú karakterek a fél lábbal is mindenáron a világ megmentésre törekvő Will Sawyert. Az expozícióban a kínai üzletember felviszi a Gyöngy tetejére, ahol a tükröződő falfelületre vetített képek hatása olyan, mintha a levegőben járnánk, és azt mondja neki: „Üdv a Mennyországban!” Sawyer és társa jót nevet az üzletember fennköltségén, majd elmerengenek az épület nagyszerűségén. Az önirónia hiányánál csak az a rosszabb, ha az alkotók rosszul használják az öniróniát. Egyáltalán miért mondott ilyet az üzletember? Mi az a különlegesség a Gyöngyben, amiért ennyire megszállottan küzdött, mit jelent a számára? Mit fog nyújtani az embereknek? Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a filmből. Miután az üzletember annyi hibát követett el, és megérdemelten végignézi épületének pusztulását, még a film végén is esküdözik, hogy újra fogja építeni. John Wayne ezután minimum szó nélkül lefejelné, de még Bruce Willis is kioktatná a szerencsétlent, hogy mekkora hibát követ el. Bezzeg Dwayne Johnson: ő elismerően bólint! 

A tömegfilmet az teszi gyönyörűvé, hogy nem tud hazudni: sikerültségétől függetlenül tökéletes precíziós műszerként jelzi, amiben élünk. Most itt tartunk, ennyi mondanivalónk van a másiknak: testi erő, működjön az iPhone-unk, és épüljenek bazi magas tornyok.

Címkék: Mozipremierek 2018