Verdi: Rigoletto / Szegedi Szabadtéri Játékok
2018.07.09.

A musicalsikerek nyomába eredt Harangozó Gyula, amikor művészeti vezetőként a Rigolettót választotta a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operabemutatójának. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA.

Ráadásul Harangozó Gyula alkotóként régóta szeretett volna operát rendezni. Verdi első igazi remekművét mind ő, mind alkotótársai alkalmas terepnek találták. Erős karakterek, jólismert slágerek, bál, táncok, tömegjelenetetek, s ahogy ő maga fogalmazott: hitchcocki izgalmasságú történet. Van mit és kit színpadra állítani. Különösen, ha a színpadiakat olyan fantáziadús tervezők álmodják meg, mint Tihanyi Ildikó és Náray Tamás. A jelmezek különösen a nyitójelenet báljában szemkápráztatóak. Persze kicsit vissza is üt a képzelet ereje, hisz ha a minden statiszta egyedi Versaceban tündököl, akkor nehezen csillognak ki közülük az igazi főszereplők. Mantova hercege nem bír elegánsabb és díszesebb ruhát magára húzni udvartartásánál.
 
Persze van azért megoldás! László Boldizsár tenorja olyan könnyedén szárnyal föl, olyan felbűvölő színnel világítja be a teret, hogy nyomban azonosítja a valódi uralkodót. Nem csak a nőket színpadon, de a férfiakat a nézőtéren is meghódítja. Pompázhatnak a kosztümök, kavaroghat a tánc, sugározhat ezer lámpa, az operaműfaj lényege mégiscsak a hang ragyogása.
 
Rigolettóra csak egy egészen pici, csinos púpot terveztek, maszkja pedig inkább idéz egy ördögöt, mint udvari bolondot. Pedig Verdi épp azt találta izgalmasnak, hogy egy torz embert állítson színpadra, aki belül azonban tele van emberi érzelmekkel. A musicalvilág azonban irtózik a csúnyától. A világirodalom egyik legrémisztőbben csúnya hősét, Quasimódót, ugyanezen a színpadon a lányosan széparcú Veréb Tamás jeleníti meg. Ludovik Kendi egy sportoló edzettségével szökdécsel a színpadon, minden pillanatban fürge és tettre kész. Nem az öregembert hiányoljuk, hanem az apát, akit súlyos csapások érnek, és ezek terhe alatt meggörnyed. Semmi bohóc és alig nyomorék. Egészséges hangon, értelmesen énekel, de baritonja nem elég nagyszabású, csak jelzésszerűen közvetíti a figura szélsőségeit. Az a púp a lelkéről is hiányzik. A sérült emberek szörnyű frusztrációi, és gyilkos indulatai nincsenek meg benne. Nehéz együttérezni vele, ami nagy probléma, mert a darabnak az a címe, hogy Rigoletto.
 
Keszei Bori nagyon igyekszik Gilda szerepében, de itt is méretproblémáink vannak. A hang kellemes, de nem varázslatos, a mikrofonozás csak az erejét növeli meg, a nagyságát nem. Kiss András viszont hangilag és fizikailag is robusztus Sparafucile, az, hogy gyakran bőgőzést imitál éneklés közben, érdekes, ám így magában szimpla ötlet. Az, hogy a hosszú vonójával öli meg Gildát, Ljubimov Don Giovanniját idézi föl emlékeinkből. Ádám Zsuzsanna, aki tavaly mezzóként diplomázott, majd egy sikeres fachváltás után idén már az Ernani Elvirájaként aratott diadalt Szegeden, most visszaruccant a mélyebb tartományban. A sötét tónus és a kirobbanó temperamentum megvan, az énektechnika pedig könnyedén hidalja át a mélyebb fekvés okozta nehézségeket.
 
A Dóm téri operaelőadásokat az utóbbi években nemoperai (világ)sztárokkal próbálták földobni. Idén ezt a funkcióra a 70-es-80-as évek két magyar énekes nagyságát hívta meg a Játékok vezetősége. A siker mérsékelt. Ennek fő oka, hogy a nagy generáció életben lévő tagjai közül nemigen akad bevethető sztár, akinek a nevétől a közönség elalélna. A veteránok közül a fiatalabbik, a 70 éves Kováts Kolos (aki most debütált a Dóm téren) szinte teljesen megőrizte hangjának erejét és személyiségének erőtlenségét. Monterone rövid szerepében a hang áradásánál fontosabb volna az erős jelenlét. Kalmár Magda magas lírai szoprán, Giovanna pedig mezzo szerep, a szólamnak csak kis részében érvényesülhetnek hangjának értékei. (Gregor talán lehetne idős sztár, ha élne, bár nyugdíjasnak nem tudom elképzelni.)
 
Mint értesültünk róla, a díszlet - mely ugyancsak Tihanyi munkája - egy nagy bohócsipkát formál. Így tulajdonképp fölismerhető, bár elsőre senkinek nemigen esik le a tantusz. A kettős forgó hasznos az első két fölvonásban gyorsan lehet színt váltani, néha jelenet közben is mozog. Igaz, a második fölvonásban a díszlet meg sem kísérli létrehozni a jelenet lényegét, a bezártságot, amelyből a történet folytatása, a herceg besurranása majd a lány elszöktetése következne. Sovány mentség, hogy ebben sok másik Rigoletto-produkció is csődöt mondott már. Sparafucile fogadója pedig teljesen a rivalda elé szorul, a játéknak alig marad tere. Itt amúgy is sűrűsödnek a mesemondás botlásai. Gilda – apja kifejezett kérése ellenére – nem ölt férfiruhát. Ezzel az a baj, hogy hosszú, fehér szoknyában a bérgyilkos semmiképpen nem nézhetné férfinak, ezáltal helyettes áldozatnak sem felel meg. A holttest átadása után a bérgyilkos angolosan jobbra el. Kérdés, hova megy otthonról az éccaka közepén? Én benne lennék, hogy nem a kocsmájuknál laknak, de akkor miért hagyja ott Maddalénát?
 
A fináléban Gildáért fehérruhás angyalok jönnek kocsival. Kész lennék elfogadni, bár a teljesen realista játékban ez a legelső szimbolikus megoldás. Szóval Harangozó lélektanikrimi-változatával az a legnagyobb probléma, hogy épp a hősök pszichológiája és a köztük lévő viszonyok, vonzások és taszítások nincsenek kidolgozva.
 
Ugyanakkor nagyszerűen ki van dolgozva az előadás zenei oldala. A Szegedi Szimfonikus Zenekar kifejezően, hajlékonyan játszik. Pál Tamás keze alatt olyan eleddig észrevétlen szépségek ragyognak föl, mint a III. felvonás bevezető mélyvonós taktusai vagy a Gilda ária rövid bevezető része. Néha meg az együttesek szárnyalnak föl, némileg függetlenül a bennük éneklők egyéni hangminőségétől. Több színpadi banda játssza a megfelelő zenéket, ami akusztikusan és látványban is különleges élményt ad. A Rigoletto egyértelműen bizonyítja, hogy a szabadtéri operajátszás receptje nem olyan bonyolult. Kitűnő muzsikusok és elsőosztályú énekesek kellenek hozzá. A párizsi divatbemutató árából pedig inkább még ráadásnak egy osztályon felüli énekes.
 
Amúgy a közönség jó része minderre vevő volt. Bizonyára nem is tudja, mi az, amit a musicalmódra megformált operától nem kapott meg: egy igazi drámát, valódi hősökkel, heroikusan elénekelve. Ami ennek a műfajnak a lényege.
Szerző: Márok Tamás
Helyszín:  Dóm tér, Szeged,  Időpont:  2018. június 29.