Az úgy kezdődött, hogy elmentem vécére, és valaki kint gitározott meg énekelt, és mintha a poros föld – Soros György rímpárt hallottam volna, úgyhogy elindultam, hogy megkeressem az illetőt. Körbejártam kétszer a vizesblokk épületét, sehol senki, úgyhogy vettem a bátorságot, és bekukucskáltam a férfivécébe, ahol találtam két furcsa srácot, a Csoki és Hipo duót. Kérdeztem, mit csinálnak, mondták, hogy beállnak a koncertjükre, ami éjjel kettőkor kezdődik majd ugyanitt. Mikor azt kérdeztem, miért épp itt, akkor azt felelték, ők sem értik az egészet, meggyőződésük, hogy a nagyszínpadon kellene játszaniuk. Éjjel kettőkor pedig meglepetten tapasztaltam, hogy a férfi mellékhelyiség tömve van emberekkel, és többen éneklik is Zokniszandál című slágerüket.

Csoki és Hipo

A Csoki és Hipo formáció amúgy nem ma kezdte a showbizniszt, ha az ember megkeresi őket a Youtube-on, azt találja, hogy rengeteg illemhelyen adtak már koncertet, és bár zenéjük pocsék, nagyon vicces, a magyar politikai elitet kifigurázó szövegeik egyelőre kissé alulértékeltek. Nem is nyertek a Fishing on Orfű tehetségkutatóján, sajnos. A tehetségkutató viszont nagyszerű ötlet volt a fesztivál részéről, már csak azért is, mert a Petőfi Rádió kimúlásával a fiatal magyar zenekaroknak megint nincs terük, lehetőségük megismertetni magukat, a magyar könnyűzenei paletta ismét befagyott. A tehetségkutató nyertese, a Seven Seconds to the Future zenekar tizenegy rendkívül tehetséges zenészből áll (dob, basszusgitár, zongora, gitár, szintetizátor, szaxofonok, fuvola, ének, rap, beatbox). Tehetségük nemcsak abban nyilvánul meg, hogy nagyszerű számokat írnak, hanem improvizatív készségeikben is. Ettől lesznek koncertjeik egyediek és interaktívak – sokszor a közönség mondhatja meg, hogy milyen stílusban vagy miről szóljon a következő szám.

Azt sem bántam nagyon – valószínűleg többekkel ellentétben -, hogy a nagyon trendi Punnany Massif és Halott Pénz idén hiányzott a zenekarok listájáról, és nagy örömmel konstatáltam, hogy a Csaknekedkislány befért helyettük az egyik nagyszínpad programjába. És bár Csepella Olivér, a zenekar frontembere többször kifejezte zavarát a hatalmas színpaddal kapcsolatban, egyáltalán nem okozott csalódást a csapat, az idei Fishig egyik legjobb bulija volt ez.

A másik legjobb bulit ezen a fesztiválon vitán felül a sZempöl adta. Az erdélyi zenekar saját magát a progr-ethno-mondóka-drum&breakZ stílusúként aposztrofálja, elektronikus és instrumentális zene keveredik benne, energikus és eredeti formáció ez, sok humorral és játékossággal. Koncertjeiken – rájátszva egy kedves erdélyi sztereotípiára – pálinkát osztogatnak, amitől a közönségben minden igaz magyar ember meghatódik, köztük én is, mert ez volt az a nap a fesztiválon, amikor reggeltől késő délutánig esett az eső, és hiába vettem fel minden ruhát, amit a sátorban találtam, összetöpörödtem a hidegtől.

Ugyanezen a napon ugyanebben a sátorban fáztam délután, mikor sokadmagammal a Viszkist vártam, aki késett. Aztán berobogott a terepjárójával, kipakolta a köcsögeit és a könyveit, és elkezdődött a Viszkis című filmről egy beszélgetés Frankó Roni vezetésével. A film főszereplője, Szalay Bence sajnos nem jutott túl sokszor szóhoz, szokás szerint Ambrus Attila szeretett volna a reflektorfényben fürdeni, ezért többször válaszolt kéretlenül a Szalay Bencének feltett kérdésekre is. Többször elmondta azt is, hogy ő valójában egy iparművész, visszautasította azt a feltételezést, hogy esetleg celeb lenne. És persze mi is azért mentünk el erre a beszélgetésre olyan sokan, mert a korongozási-mázazási technikáira voltunk nagyon kíváncsiak.

Petrol Girls

Nem szerettem volna, ha dühös feministák nélkül telik el a fesztivál, úgyhogy elmentem dühös feminista punkokat nézni. A Petrol Girls osztrák-brit formáció nem viccel a női test integritását érintő kérdésekben. „Touch me again, and I’ll kill you” – üvölti a törékeny énekesnő az Emily Brontë regényeket idéző fonott copfos, csipkefelsős basszeros mellett, akinek gitárján a Fuck Gender felirat díszeleg. Aztán az énekesnő közli az első sorokban álló férfiakkal, hogy ideje lenne hátra húzódniuk, a csajok meg jöjjenek előre, mert ez a buli most a nőkről szól. Többszöri felszólítás után előre is sompolygok, aztán tíz másodperc múlva valaki izomból hátba rúg, kétségbeesetten hátranézek, mire egy idegen srác mögém áll, hogy felfogja helyettem az ütéseket, de közben eszébe sem jut tapizni. Én meg azon gondolkodom, hogy tök jó lenne ezt elmesélni a mérges énekesnőnek is.

A fesztivál legnagyobb színpadának utolsó előadója minden évben a Kiscsillag. Ez a Kiscsillag koncert pedig általában különleges, nem egyszerűen egy a sok Kiscsillag koncert közül. Az idei bulit Falusi Mariann vendégszereplése tette emlékezetessé, aki már szerepelt a Kiscsillag Semmi konferencia című koncertszínházi produkciójában. Elénekelte a Dzsenifer című számot a Semmi konferenciából, meg a Kiscsillag Szeles című albumáról A kis óceánt, a hangjától felrobbant a színpad, és én újra nagyon megszerettem ezt a számot.

Dacára a két napig tartó hideg, nyirkos időnek 2018-ban is nagyon mozgalmas fesztivál volt a Fishing on Orfű. Én például felhúztam egy gumicsizmát, vásároltam egy sálat a borterasz alatti árusoktól, ittam egy pálinkát, és úgy mozgalmaskodtam. Közben arra gondoltam, hogy az orfűi fesztivál tulajdonképpen a magyar Glastonbury, és bár ebben a gondolatban van egy kis szomorú is, elég muníciót szolgáltatott, hogy végig jól érezzem magam.