Gotti
2018.06.15.

Bár Travolta Gottija sokat tesz a gengszterromantika felelevenítéséért, az életrajzi film helyenként hűvös karcossággal eleveníti fel a New York-i Cosa Nostra mindennapjait. Remek alakítás, megbízható rendezés, és családbarát érzelmek: most épp ez a jó recept titka. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Ha nem csal az emlékezetem, akkor A Viszkis kapcsán bukott ki valamelyik tévés megmondóemberből, hogy miért készítenek országos rablóról filmet, hiszen nem ilyen példaképre van szüksége a társadalom moziba járó részének, mert a mozgókép mégiscsak nemesít, apologizál, elkeni az erkölcsi különbségeket. Az olcsó moralizálás helyett sokkal jobban izgatott volna egy olyan kérdésfelvetés, hogy vajon miért izgalmasak számunkra a Gonosz földi helytartói, talán mert bennük is ugyanaz a formátum motoszkál, csak épp más irányban, mint a héroszok, államférfiak és forradalmárok esetében? Mi nyűgöz le minket egy Al Caponéhoz hasonló figurában? Már azontúl, hogy a színészek számára mindig kész jutalomjáték a hétpróbás gazemberek életre keltése. Ki ne emlékezne Johnny Depp Dillingerére (Közellenségek), Tom Hardy ikerpárjára (Ron és Reggie Kray – Legenda), Denzel Washington drogdíler szupersztárjára (Frank Lucas – Amerikai gengszter), hogy csak néhány példát említsünk. Ide sorol be könnyedén John Travolta Elegáns Donja, és felkészül már a beharangozó kapcsán is zseniálisnak tűnő Javier Bardem a kegyetlen Escobar szerepében.

A New York-i Gambino családot irányító John Gottiban pedig főként lehet valami, hogy az életét 1996-ban már feldolgozó mozi után (Armand Assantével és Anthony Quinn-nel) idén egy újabb életrajzi filmet szenteltek neki. Kevin Connolly alkotása (akárcsak Robert Harmoné) persze több választ is felkínál, és ezek mindegyike némiképp mégis „védőbeszédnek” hangzik: ő volt az utolsó klasszikus keresztapa, aki szigorú szabályok (lásd még: betyárbecsület) szerint irányította a szervezetét. Nem öltek civileket, nőket és gyerekeket, nem drogoztak, hűségesek voltak és összetartók, gondoskodtak azokról, akik a felségterületükön éltek (majdhogynem addig, hogy öreg néninek segítettek cipekedni bevásárlás után), és nem maradtak egyedül a családtagok feleségével, mert a házasság szent és sérthetetlen. Ez a kódex, a rendet garantáló ethosz tette népszerűvé a Gottihoz hasonló figurákat, hiszen a leszámolások szűk körben zajlottak, az utcán ezeket leszámítva béke honolt. Az erőszak a maga medrében csordogált, ellenőrzött körülmények között. Aki nem pillantott be a kulisszák mögé, még azt is hihette, hogy a nyugalom áldott szigetén él.

Ugyanakkor viszont nem kérdés, hogy Gotti gátlástalan gyilkos volt. Vérontással szerzett magának hírnevet, s később is, amikor úgy érezte, hogy fenyegeti őt, vagy csupán keresztezi az érdekeit a rendszer, a Cosa Nostra hierarchiája, habozás nélkül átírta a szabályokat: kiiktatta az amúgy sérthetetlen vezetőt, és ő lépett a helyére. Mint ahogy azt is elintézte néhány atyai taslival, hogy a fia is megölt valakit egy kocsmai verekedés során. Ezzel szemben áll a „civil” élete, hogy remek családapa, imádja a gyermekeit és a feleségét. A film dúskál a hasonló jelenetekben, főként a kisfia elvesztése torokszorító: autóbalesetben hal meg, a sofőr szemét elvakítja a nap. Az érzelmes jelenetek hatását csak alig ellensúlyozza az a híradós bejátszás, hogy a gázoló pár napra rá eltűnik, és soha nem kerül elő.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

John Travolta pazar alakítása (mert egyszerre erőteljes és érzékeny, kevés gesztussal dolgozó, de minden ízében átélt) csak fokozza ezt az érzést: az ő Gottija esendő, keményen dolgozó családapa, aki talpig becsületes a maga keretein belül, és akit az igazságszolgáltatás igen nagy nehézségek árán ér utol, s tán még a rák is csak a testét győzi le. Csibész, betyár és Robin Hood egyszerre, és igazából csupán a sajátjait irtja a hatalmi berendezkedés aktuális koreográfiája szerint. Connolly rendezése és Travolta átalakulása eléri, hogy maximálisan azonosulunk vele, a rendőröket és ügyészeket akadékoskodó paprikajancsiknak érezzük, a gyilkosságokat szükséges rossznak, mintha csak egy gyorsétteremben lépkedne előre a riválisok félresöprésével az emberünk, és majdhogynem a levegőbe csapunk, amikor a film végén a fia kiszabadul a börtönből.  

A film szűk két órában mozgatja a múlt (Gotti felemelkedése és tündöklése) és a jelen szálát (Gotti utolsó beszélgetése a börtönben a szintén fogvatartott fiával), és csak nagy ritkán tűnik túlbeszéltnek, redundánsnak az alkotás. New York rozsdabarna képei, a maffiaélet immár közhelyszámba menő jelenetei, a családi élet érzelmi hullámai, a bűn valósághű természetrajza kiváló keveréknek hat, még akkor is, ha az új Gotti-film nem szolgál különösebb újdonsággal, és hiányzik belőle Scorsese gengszterfilmjeinek ereje és epikus hömpölygése. Connolly is tablót fest, de jóval szerényebbet, őt az ember érdekli, a bűn maszkja alatt, és ahhoz, hogy ezt fel tudja mutatni, némiképp háttérbe kell tolnia a moralizálást.  A Gottiban megjelenő erőszak messze nem olyan megdöbbentő és gyomorforgató, mint a Nagymenők vagy a Casino vonatkozó jelenetei, inkább az üzletmenet szerves részei. Kell, mert másképp nem mennek előre a dolgok. Arról nem beszélve, hogy a Cosa Nostra sajátos igazságszolgáltatása az esetek többségében csak a halálbüntetést ismeri.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A néző tehát végig küzd a benne fel-felhorgadó törvénytisztelettel, de nem képes nem szimpátiával, csöndes drukkal követni Gotti életének állomásait. A szimpátia felkeltésében oroszlánrészt vállal Travolta is, akinek ez az utóbbi évek legkiforrottabb teljesítménye, csak az O. J. Simpson ügyét feldolgozó sorozat ügyvédjeként közelítette meg ezt az intenzitást. A Gotti az ő jutalomjátéka, az ő édesgyermeke. És ez az alakítás megint kihúzza a B-filmek szürkeségéből (volt néhány az elmúlt pár évben), ahogy annak idején a Pulp fiction hozta vissza az értékelhető színészek közé. Nem elképzelhetetlen, hogy jövőre ott fészkelődhet majd Bardem mellett az Oscar-gálán, hiszen nem csak Churchill alakjának felelevenítése érhet szobrot.

A Gotti kötelező a gengszterfilmek rajongóinak, és azoknak is, akik szeretnek bekukkantani a könnyű előítéletek mögé: ők sem fogják felmenteni az utolsó keresztapát (a film is megpróbál semleges maradni, de ez nem mindig sikerül, főként a kissé giccses zárlat miatt), de legalább megértik a „régi rendet” az új, parttalan erőszak tükrében.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2018