Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÁJUSI MEGRENDÜLÉSEK

A fecsegő potyautas 40.
2018. jún. 6.
Magyarország öreg ország lett. Öreg, suttyó és gőgös, s ha a díszletek csiliviliben nyomják is, a mélyben, a háttérben terjeng a rothadás édes, émelyítő illata, mert azért Borsodban nem a 2-es villamos nünükézik a rozsdamarta buckák közt. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Én szoktam várni a májusi dínomdánomot, és rendre be is jön ez a fölfokozott reménykedésem, és, sziasztok, most is bejött. Több fantasztikus megrendülésem volt, például az egyik Szüts Miklóstól, a másik a Magyar Színház előadása végett, ez pedig a nagy Ionescu darabja volt,  A székek, rendezte Szabó K. István. Ezt a katasztrófa-romkocsmát Fodor Tamás és Béres Ilona adta elő. Most jöjjek elő azzal, hogy a világtrend a fiatalok eluralkodásáról szól?

Hol vagytok ti idős, ráncos, rettenetesen öreg színészek, akiket alig bír el a deszka? Rövid, kicsi jelek, hamvas, gyűretlen arcok nagy bölcsességek birtokában?! Jó, de például Magyarország öreg ország lett. Öreg, suttyó és gőgös, s ha a díszletek csiliviliben nyomják is, a mélyben, a háttérben terjeng a rothadás édes, émelyítő illata, mert azért Borsodban nem a 2-es villamos nünükézik a rozsdamarta buckák közt. Mondjuk, magam is érzem a megöregedés, az elvásás szelíd, de föltartóztathatatlan folyamatát, de nem ezért nyűgösködöm, hanem hogy a Színházból, a Képernyőről űzik kifelé, noszogatják az időseket. Ki vagytok tessékelve, a fiatal kell, a fiatal hús, a csapongó és érzékeny csinnadratta, nem az öreg szag, nem a lassú, recsegő, hátfájós mozdulat. Oké, ki nem akarta legyilkolni édesapját, édesanyját, sokoldalúan, kreatív módon, bölcsen is akár.

De. Hogy hát amit Béres Ilona és Fodor Tamás tett ebben a végítéletben, az nekem az évad eseménye volt. Öregek csodálatos tánca a szakadék szélén, a tükörből már a halál vigyorog. A világ elveszett, ebek harmincadjára lett, elromosodott, mint egy hatalmas lyukas fog, amiben az élet árnyjáték csupán, de. A megrendülés tárgya pedig: az apokaliptikus abszurd hogyan klasszicizálja magát magától értetődő alapvetéssé! Fodor és Béres két idősb gigász, ahogy a levegőt veszik, azt is ! Philemon és Baucis a két klasszicizált, modern szupermen-házaspár. Hogy így mondjam, hevenyészve.

Volt Szüts Miklósnak egy kiállítása, sajnos már lakatolták. De a megrendítő képek a festő honlapján megtekinthetők a 2018-as évjáratnál, két kattintás, ház kívülről, ház belülről. Borongósak vagyunk, bútor nem kell. Vojnich Erzsébet munka- és élettárs rendezte el a fölhozatal sorrendiségét. A felületet uraló, jelszerű, foltszerű melankóliát fölváltja egy dimenzionáltabb látásmód.  Szervusz, kedves Rothko. Visszajutunk az ugyan minimalizált, mégis fölismerhetően emberi térbe. Az üres humanizáltan üres. A jelszerű melankólia térbelileg elmélyül, és tudjuk jól, feneketlen mély a melankólia kútja. Köszönjük is nagyon, hogy így.

Volt egy harmadik májusi megrendülésem is. Az Ithaka. A Katonában. Az Ithakában egy nagy, bravúros jelenet. Én a Katonában – is – mindig kifigyelem a tapsot, gyakorlom magam is szeretettel, és az előadás után végre őszinte, fölszabadult tenyérzenét hallottam. Le a kalappal, igazán. Minden tiszteletem, szeretetem a Katonáé, amely nagy, zászlós műhely. Tehetségek tobzódása. Erős, kitartó figyelem, Zeitgeist-érzékenység. Elszántság. Bátor színház, és ezt őszintén gondolom. Van minden, ami szemnek-szájnak, és sajnos, valami mégsem stimmel. Úgy nem stimmel, hogy az egészet nézem, ezt az egész nagy és bonyolult művészeti rendszert, ezt a tágas, viruló szerkezetet, és – kicsit elkalandozva – sem Schilling, sem Pintér Béla nem illett bele ebbe a rendszerbe, idegen testként működtek, nem tudtak igazán a színház és maguk hasznára válni a bátor kezdeményezésbe. Szerintem Pintér Bélának sokkal alkalmasabb az intim közterület, ott a testmeleg nagyobb segítséget ad a naivitástól valahogy sohasem mentes pamfletnek és a szatírának, míg itt, a tágasabb térben jobban látszik a dramaturgia nyersessége, mondhattam volna egyenetlenséget, mindegy. A Katona elszántan figyel a korra. Szigorúan követő üzemmódban van. Elszántan igyekszik megmutatni ezt az újbarbár, magába vénülő, a szart is ellopó, a fiataljait könnyedén elengedő, a képmutatást rezzenéstelen cinizmussal működtető világot. Ennek a színháznak komoly világnézete van! Társadalmi elhivatottsága van! Ez a színház üzenni akar! De sajnos mintha belefáradt volna gyönyörű tehetségébe a rendezői grémium. Száll a rutinból a por szépen, csillogva, fölfelé? Igen száll. Megköhögtet olykor, szemem dörzsölöm. És bizony az sem igaz, hogy az írót ki lehet negligálni a deszkákról, csak mert az iszonyatosan tehetséges színész bármit megold, és profi szinten kijátssza, eljátssza, lemozogja, kiartikulálja, elötleteli, de hát a színház alapvetően mégis irodalom, amikor a szóra, a kimondott, elhangzott, a lélek sebesüléséből fölfakadó szóra hagyatkozik, mondjuk csak ki, hogy nagyvonalakban költészet, emberköltészet, abból él, az irodalmi inspiráció élteti, az irodalom nyűge, baja, szenvedélye, és ugyan lehet pillanatnyilag szellemes, jólhangzó variációkra és rögtönzésekre, illetve stand-upos húzások hangulatára házat építeni, hanem aztán mi lesz. Rád dől a part, édesem. Hosszú voltam, oké. Magam felé beszéltem, oké. Az Ithaka, hogy valahogy, miközben zajlott a színpadon, nagyvonalúan, szemtelenül, bájosan elengedte a megfelelési vágy kiskezét, és aztán a küklopszos jelenetben olyan megrendítően mutatta meg a mai való egyik lényegiségét – rasszizm. – , hogy a szív szakadt meg. Nagyszerű, kiváló művészi teljesítmény volt, a megírása, a megrendezése, az eljátszása, köszi. Köszi. Ez a jelenet nekem az évad egyik csúcspontja, biztosan. Hogy így is lehet. Hogy teszem össze, ami pedig összeilleszthetetlennek tűnik, stb. De hogy továbbfecsegjem: a Katona ellentmondásos megítélése nagyon magas szinten, de fájdalom nélkül zajlik. Lehet, hogy a Katona elfelejtett fájni? Hogy jobban be kellene szarni? Nem tudom, kérdezem, sabadaba. Az aktuális – cigány, férfibánat, nődráma, külföldre távozó fiatal – profi, szakmai értelemben kifogástalan tálalása nem jár emlékezetes és megrendítő drámával.

A Katona egy ideje gyönyörű képeslapokat mutat. Köszönöm, mindet köszönöm. De tessék több küklopszot csinálni, engedjétek hozzánk az ordító küklopszokat, gyerekek!

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek