Susan Faludi: Előhívás
2018.09.02.

Susan Faludi Előhívás című könyve nagy utazás az identitás körül. Ír a személyes, a családi, a nemzeti identitásról, a szexuális és genderidentitásról, vallási és politikai hovatartozásról. A témát saját apja, a neves fotográfus és retusőr, és az ő nemi átalakító műtéte szolgáltatta. Hogyan olvasta Faludi könyvét a fotótörténész? KINCSES KÁROLY ÍRÁSA.

Virtigli bölcsészként kamaszkorom óta cédulázom a fotográfia megannyi, legkülönbözőbb aspektusát. Ennek okán van egy cipősdoboznyi cédulám az olvasott szépirodalmi művek, versek, novellák, regények, esszék fotóval kapcsolatos részleteivel is. Az idők folyamán igencsak derekas mennyiség gyűlt össze ebből, amit csak akkor fogtam fel igazán, amikor az első számítógépembe egyenként begépeltem a korábban kézzel, írógéppel írt feljegyzéseket. Ez a lélekemelőnek éppenséggel nem mondható munka viszont alkalmat adott arra, hogy rájöjjek: fotómuzeológusként nemcsak a világot látom másképpen (potenciális állóképek folyton gyarapodó gyűjteményeként), hanem más aggyal is olvasok. Nem, nem vagyok nagyon szakbarbár, pont ugyanúgy olvasom Nádast, Ulickaját vagy Krúdyt, mint bárki más, csak... Csak amikor mondjuk Nádas Redner Mártához ér a története szövésében, akkor a fejemben megszólal a jelzés, és gondolkodás nélkül, a pillanat tört része alatt váltok át fotótörténész üzemmódba. Lapszéli jelek, kis, teleírt, egyenméretű cédulák garmadája keletkezik az ágyam fejénél… Aztán olvasom persze tovább, hagyva magamat sodorni az író szándéka által, végül is erre szerződtem a könyv megvásárlásával. De az elszórt morzsák mégis belekerülnek a nagy zsákba, részévé válnak a fotográfia történetének számomra mindent magába olvasztó masszájának.
 

Nem vagyok másként a magyar keresztségben Előhívás címet kapott, eredetileg In the Darkroom (A sötétkamrában) címet viselő könyvvel sem. Olvasom, és néha csengetnek, akkor megállok, kiveszem azt a részt, kijegyzetelem, beteszem máshová, aztán megyek és olvasom tovább. Nincs ezzel semmi gond. De most, hogy ezt az automatikus folyamatot megfoghatóvá kell tennem, elkezdtem gondolkodni azon, vajon hányan, hányféleképpen olvashatunk egy ilyen bonyolult szövedékű könyvet? Arra nem is nagyon gondolok, hogy kívülállóként, vagy belülről, a történet valamilyen szintű részeseként, mert ez evidens. Nyilván másként ért, értelmez az, aki, vagy akinek valakije érintett a szöveg által. De ugyanazt a szöveget olvassa a transzgender témával foglalkozó, aki átsiklik a számomra oly fontos fotográfiai utalások felett, s csak akkor kapja fel a fejét, ha saját témájával találkozik? Ez gyakran előfordul, tehát az illető szinte folyamatosan kapkodhatja a fejét… De olvasható a könyv férfiként és nőként és feministaként és macsóként, zsidóként vagy antiszemitaként, maradóként vagy emigrálóként, az identitás kérdéseivel foglalkozóként és még ezer másféle módon. Olvasható patriótaként és az országra, a Hazára a kint született szemével reflektálóként, olvasható történeti és kortárs írásfolyam gyanánt. Annyi biztos, hogy ez a gyakran zavarba ejtő könyv erre bőven kínál lehetőséget, mert szinte szétbogozhatatlanul szövevényes. A fotográfus apa emigrál, az USA-ban épít fel fotós karriert, a fényképek manuális manipulálásának kiváló szakértője lesz, ami aztán egy csapásra értékét veszti a digitális fényképezés szoftverfejlesző mérnökeinek tevékenysége nyomán. Családon belüli erőszak miatt el van tiltva a feleségével, leányával és fiával való együttlakástól, majd elhagyja Amerikát és hazatér Magyarországra, vagy vissza, kinek-kinek értelmezése szerint, s nemet vált. A nemi átalakítás is foglalkoztathat bizonyos számú olvasót, mert végigkísérjük ezt a cseppet sem megnyerő és szimpatikus embert az átalakulási folyamatában, ráadásul a lánya szemével, és az ő előadásában. Ez a lány persze ugyanúgy szereplője, sőt az egyik főszereplője a szövegnek, mint az apa, de ez megint egy újabb értelmezési lehetőség, most csak felvillantottam.

Mert a könyv számomra legizgalmasabb része mégiscsak a címadás, amely a fordítás során megváltozott. A magyar kiadásban Előhívás lett a könyv címe. Az előhívás ebben az esetben tipikus voyeuri, tényfeltárói, újságírói attitűd, hiszen megfigyeljük, megnézzük, mi jön ki megszemlélt tárgyunkból, a folyamatot szemmel tartjuk, reflektálunk a dolgokra. Ha csak röviden jellemezném, lényegi mozzanata a Tények figyelése, megmutatása. Ezzel szemben nekem, az egykori fotográfusnak, a sötétkamra állandóra bejelentett lakójának a könyvnek adott eredeti cím: In the Darkroom, a Titkok helyét jelenti, ahol bármi és annak ellenkezője is megtörténhet, ahol egyedül vagyok, izolált helyen a Dologgal, figyelem, de alakítom is. Semmi sem biztos, hogy olyan, amilyennek ott bent vélem, s csak a sötétkamrából kilépés után derül ki bármi. Ha kiderül. És ez nagyon más, a világhoz viszonyulás két, alapvetően eltérő formája.  Ha meg címadás, akkor a magam részéről maradnék a szerző által adottnál, de mint írtam, sokan, sokféle indíttatással olvasunk.
 
Hát ezt gondoltam fotómuzeológusként a könyv elolvasása után.

Szerző:  Susan Faludi,  Cím:  Előhívás,  Kiadó:  Libri Kiadó,  Fordító:  Merényi Ágnes,  Kiadás éve:  2018,  Oldalszám:  461 oldal,  Ár:  3999 Ft