Gáborostul, Emőkéstül, OTP-reklámostul kikerülhetetlen a standuposok egyetlen generációja, melynek tagjai úgy standuposok, hogy a poénjaik ülnek. Csakhogy ennél azért több a műfaj, amely semmivel sem kegyesebb a szórakoztatóval szemben, mint a többi, sok áldozatot megkívánó művészi szerep.

 

Kovács András Péter

Vihar a biliben, nem jó marakodni, veszekedni, rühellni egymást és a többi, és a többi. Miközben Kovács András Pétert hallgatom, azon gondolkodom, hogy ki áll előttem. Mármint hogy ki a színpadi jelenség, a karakter. A két egyórás nyitórész alatt nevettem, röhögtem, ha nem is vinnyogva, de legalább annyit, hogy megérje a képernyő előtt maradni. Pedig KAP a felszínt kapargatja, lassan, kiszámíthatóan és az örök favorit témákat veszi elő. Először a férfi és a nő témáját kezdi boncolgatni, na ezt nem kéne, főleg akkor, ha számára az összes nő szulejmánozó plázacica, a férfiak meg öblös hangú mamlaszok. A humorista javára legyen írva, elmerészkedik a szexizmus határáig, de annyira azért nem bátor. Pedig mond jókat, például azt, hogy nem úgy van, hogy minden férfi mögött áll egy nő, hanem hogy minden nőt kitakar egy seggfej. Vagy azt, hogy mivel Magyarországra idén sem jöttek migránsok, továbbra is egymást kell rühellnünk.

 

KAP nem udvari bolond, hanem udvarias. Ez a baj. Semmi nem olyan nehéz, mint megteremteni a humoristának azt az álarcot, ami önmaga. És semmi nem garantálja úgy a sikert, mint ez a cselekedet. Olyan ez, mint az árnyék integrálása a pszichoanalízisben, csak éppen színpadra készül: megtalálni azokat a témákat, gondolatokat a sötétség és a napvilág mezsgyéjén, amelyek sokkal fontosabbak nekünk, embereknek, mint gondolnánk. Hogy amikor elhangoznak, megjelennek a humor csomagolásában, rájuk ismerjünk. Ha a humorista felveszi ezt az álarcot, mondhat akármit, olyan, mint az udvari bolond a király mellett – védett személy, aki a bolondság maszkja mögül mond igazat. Ezért kell a humor, mert vannak dolgok, amelyeket csak így, egyedül így tudunk elfogadni. A hitelességhez meg egy álarc, amelyik majdnem olyan, mint az igazi arc. Ha lehullik, rögtön eltaszítjuk a komikust. (Szélsőséges példa erre Louis CK, akinek egészen addig nevettünk jókat a maszturbálós poénjain, amíg ki nem derült, hogy tényleg csinálta – védtelen nők előtt. A kérdés az, hogy vajon létrejött volna-e a show anélkül, hogy a színpadi bohóc szeme alá festett könnycsepp alatt nem igazi könnycsepp rejlik.)

 

Duma Aktuál

KAP poénjai mögött sokéves rutin van. De az bizony ott van, ezért nevetek, ezért nem kapcsolok el. És várom, hogy feltűnjön az udvari bolond, aki szemtelen, illetlen, aki húsba vág. KAP feszegeti, feszegeti a dolog lényegét, csak nyissa már fel.

 

Duma Aktuál, ez a harmadik adás címe. Egészen olyan, mint a Heti Hetes (volt): itt a hét helyett négy ember a reflektorfényben, akik aktuális híreken, állapotokon ökörködnek. Kicsit olyan az egész, hogy felzsúfoltak három humoristát (Kovács András Péter, Litkai Gergely, Hadházi László) a színpadra (plusz egy házigazdát, Lovász Lászlót), és akkor hajrá, vicces emberek, legyetek viccesek. Még ha nehezen is indul, a dolog sikerül, Hadházi löki be a szekeret, neki sikerül leghamarabb visszanyerni a kényelmetlen helyzetben nagyhirtelen elvesztett eredetiségét, aztán követik a többiek is. De azért kevés az eredeti, spontán reflexió, a felek párbeszéde. Odaböknek Mészáros Lőrincnek, a kormánynak, a magyaros mentalitásnak, erőltetik a faszos-fukszos poénokat: nem rossz, nem rossz. Néha annyira menetrendszerű a taps, hogy jó látni, amikor Litkai belesül a poénba. Azt viszont nem, amikor a humorista a hülye pozíciójából akar vicces lenni (ebben legtöbbször Hadházi a bűnös), főleg ha a félig sem művelt népgyermekkel azonosulva – azon nevetve – okulásra sem jutunk.

 

Hozzák ezek a fiúk a formát – a papírformát –, de szeretnénk már füvön játszani. Ezt is valamelyik standupos mondta, csak már nem emlékszem melyik. Biztos azért, mert rossz a memóriám.