Ithaka / Katona József Színház
2018.10.01.

Székely Kriszta vagányul gondolta újra az Odüsszeiát. Nem afféle gyorstalpaló zanzát készített belőle, hanem szuverén színpadi olvasatot. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Odüsszeusz, a leleményes, a sokattűrt, alighanem unja az egész hajcihőt. A kalandokat, a megpróbáltatásokat, a női öleket, a mély öblű barlangokat, ahol elvarázsolják, marasztalják, etetik, itatják, s a legkülönfélébb női rafinériákkal próbálják elcsábítani, hogy engedelmes férjet faragjanak belőle. Szétszedik a nők, miközben ő, unottan bár, de egyfolytában hazavágyik. Ithakába, úgymond, ahol hűséges feleség várja, de abban sincs sok köszönet.  

Rezes Judit
Rezes Judit

Asszonya, Pénelopé (Rezes Judit) kilóg az antik szereplők karából. A régi erkölcsöket képviseli. Urának és parancsolójának kötelező csókokkal kedveskedik, mikor az végre hazatér. Nézik egymást az asszonnyal, ülnek az emelvény két szélén, jó messzire egymástól, de hát a húsz év az húsz év, két idegen bámul egymásra. Aztán a nő, némi szabódás után átnyalábolja a férfit, vadul ölelgeti párját, Odüsszeusz alig tudja hárítani a rohamokat. Aztán még a Szirén megnézi Pénelopé kissé kopottas ruháján a címkét.

Székely Kriszta radikálisan újragondolta az Odüsszeiát. Nem afféle gyorstalpaló zanzát készített belőle, hanem szuverén színpadi olvasatot. Víziójának része a monumentális díszlet, a kékesen csillogó, barlangszerű, sokféleképpen megvilágított originális játéktér. Része a zene is, meg a játékos koreográfia (Hód Adrienn), s természetesen maga a koncepció is, amelynek értelmében a mitológiai hősnők úgy keringenek a macsó Odüsszeusz körül, mint a Nap körül a bolygók. 

Odüsszeusz kalandos útján a sportos és akrobatikusan mozgó Pallasz Athéné kalauzol bennünket. Mészáros Blanka tornadresszes ifjú istennője hajlékonyan gimnasztikázik, rendre különleges attrakciókat mutat be, s közben beavat bennünket a soros epizódba, amelyben hol Kalüpszó nimfa (Fullajtár Andrea), hol Kirké (Ónodi Eszter), hol a királylány, Nauszikaá (Rujder Vivien), hol a sokat látott bölcs Antikleia (Bodnár Erika) téríti el a hazafelé tartó héroszt.

Mészáros Blanka, Nagy Ervin
Mészáros Blanka, Nagy Ervin

Nagy Ervin Odüsszeusza ugyanakkor önnön heroikusságát is fanyar iróniával szemléli, s olykor maliciózusan kommentálja. Az antik diszkoszvető pózába merevedő hős, akit meg kellene testesítenie, valójában távol áll ettől a rámenős pasitól, aki ugyan el van telve önnön dicső hódításaival, trójai haditetteivel, leginkább mégis a saját macsóéletét szeretné élni, háborítatlanul, de hát ugye az antik kalandok, a Szküllák és Kharübdiszek, meg a női csábítások rendre beleavatkoznak az életébe. Nagy Ervin daliás Odüsszeusza sikamlós kalandokba bonyolódik, s könnyedén bírja szuflával, átváltozó képességgel, energiával; ha kell, legyőzi a Küklopszot (Kiss Eszter), vagy megőrzi magát férfinak a magasba nyúló szoborként is trónoló Kirké birodalmában, vagy ha úgy adódik, indulna haza, mert „hiába étel, ital, nő: a haza az első”. Ez a mondat is ironikus tálalásban hangzik el, akár az egész ritmusos, énekes-zenés betétekkel dúsított röpke másfél órás szeánsz. 

Székely Kriszta dinamikusan s profi mód vezényli a hatalmas masinériát, a csillogó körfüggöny mögül előtűnő alakokat, a forgón körbe-karikába piruettező játékosokat, a prímán koreografált táncokat, az olykor dzsesszfílingbe úszó énekeket, s a szövegeket, amelyeket Homérosz „Odüsszeiája alapján” Závada Péter és Szabó-Székely Ármin készítettek. Az előadás kitüntetett pontjain beúszik néhány sor Devecseri Gábor ma is perfekt nyelvezetű fordításából. (Ebből egy picit többet is elviseltem volna.) Nagy Ervin ritmizálva, szótagolva mondja a pattogó hexametert – ez is az irónia egyik forrása. És persze ott vannak a szövegpoénok: Na, uszikáljunk, hangzik a kihegyezett szólam, Rujder Vivien Nauszikaája nem tud ellenállni a kézenfekvő poénnak.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Az előadás ugyanakkor logikusan átgondolt és elegánsan kivitelezett, mozgalmas kompozíció. Balázs Juli pompázatos színpadképe tág asszociációs mezőt nyit a játékhoz: a tenger végtelen csillogását, egy titokzatos, perspektivikusan mélyülő varázsbarlang képét, s valamiféle revüfüggöny szüntelen csillámlását idézi, amely mögül könnyedén libbennek, suhannak elő a nimfák, a varázserejű nők, még a színpadi dizőz is. Mint Jordán Adél melltartós Szirénje, aki komplett dalbetéttel dúsítja az összképet. A mélykékben hullámzó revüfüggöny a színpad két szélén benyúlik a nézői sorok köré: a díszletben ülünk, valahol a tenger, a varázsbarlang és az égi hősnők otthonának ölelésében. A színpadkép kékes csillogása a tengerkék ruhás szereplők jelmezén folytatódik (jelmez: Pattantyus Dóra). A sokféle matériából szerkesztett zene (Matisz Flóra Lili) látszólag messze visz bennünket a görög antikvitástól, de hát ez a jelenbe kanyarított kortársi olvasat épp ezekkel az eszközökkel operál: stílusosan, pergőn, játékosan. Így aztán szuperhősünk, a leleményes Odüsszeusz, meg az egész antik cucc végül is célba ér: a múzeumi képzeteket jó messze elkerülve juttatja el vízióját a nézőhöz.

A zárlat is ironikus. Na, én megyek, gondolhatja a sokattűrt Odüsszeusz a túláradó érzelmeket látva, és gyorsan kisasszézik a jobb szélen. Aztán még jön egy ironikus effekt – de nem akarnám spoilerezni.