Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LANDO SZÓLÓJA

Solo: Egy Star Wars-történet
2018. máj. 21.
Rengeteg akció, hullámzó teljesítmény, Pistának biztosan jó lesz, de lehetett volna azért jobb, főként merészebb. Vagy eleve túl nagy volt a tét? A Solo: Egy Star Wars-történet már a mozikban. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A Disney a Star Wars üzleti modelljét – inspirálódva persze a Marvel-filmektől – jól kitalálta: miközben folytatják a legendát, vagyis magát az eposzt, a közbeeső időszakokban antológiamozikkal tartják életben a nagyérdemű érdeklődését, nem mellesleg komoly bevételeket is elkönyvelve. Kathleen Kennedy, az immár Disney tulajdonú Lucasfilm elnöke nem is titkolta, mi a céljuk: minden évben szeretnének egy új Star Wars-filmet a mozikban. A küldetés eddig sikerrel teljesítve: 2018-ban sem maradunk Star Wars-történet nélkül, pontosabban Egy Star Wars-történet (Solo: Egy Star Wars-történet) nélkül.

Az első antológiafilm, a Zsivány Egyes azonban közel sem volt akkora kihívás a stúdiónak, mint a Solo, elvégre a világ egyik legnépszerűbb filmes karakteréről beszélünk. Hogy érzékeltessük, mennyire ivódott generációk zsigereibe a laza űrcsempész figurája: amikor az Empire 2015-ben összeállította minden idők legemlékezetesebb filmkaraktereinek százas listáját az olvasói szavazatok alapján, Han Solo a harmadik lett, és csak James Bond, valamint az aranyérmes Indiana Jones előzte meg. De másképp is fogalmazhatunk: a három legnépszerűbb filmkarakterből kettőt Harrison Ford alakított a mozitörténetben.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Mondhatni innen szép nyerni, és mivel a stúdió érthetően erre utazott, nem sokat kockáztatott. A Solo összességében hullámzó színvonalú, zömében szórakoztató látványmozi, amit azonban valószínűleg abban a percben el is fogunk felejteni, ahogy lement a vége főcím. Ha emlékezni fogunk valamire/valakire belőle, az sajnos nem a címszereplő (Alden Ehrenreich) lesz, hanem az egyik mellékszereplő, a piperkőc, pánszexuális Lando Carlissian, akinek a szerepére Donald Glover igazi telitalálat és piszok szerencsés időzítés: a Childish Gambino néven rapperkedő multitálentum kvalitásaival korábban inkább csak a sorozatjunkie-k és a zenerajongók voltak tisztában. Az Atlanta kreátora és főszereplője azonban a „This Is America” című számával nem sokkal a film bemutatója előtt 2018 egyik legnézettebb számát jegyezte, rányomva ezzel a bélyegét az egész filmre. 

Magyarán a Solo Carlissian filmje, meg az ő feminista, lázadó, öntudatra ébredő droidjáé, L3-37-é (Phoebe Waller-Bridge), akivel ők ketten mondhatni jobb buddy movie-t nyomnak le, mint a másik buddy-páros, Solo és Csubakka (Joonas Suotamo). Az eposzi előzmények (hogyan ismerkedik meg Csubi és Han, Han és Lando, hogyan alakul a Millenium Falcon sorsa) passzentosan illeszkednek a sztoriba, és ezek a film érdekesebb, szórakoztatóbb, szerethetőbb részei. Az új szálak azonban: semmi különös – hasonlóan a Zsivány egyeshez, egy heist movie-t látunk, csak most nem egy tervrajz a MacGuffin, hanem valami űrnafta, amelynek robbanásereje könnyedén lepipálja több hidrogénbombáét.

Még mielőtt azonban Han betársulna a nagy balhéba Woody Harrelson és Thandie Newton mellé (előbbi a film legjobb poénját jegyzi) dezertőr birodalmi katonaként, alászállhatunk a pokolba, megismerhetjük a bolygót, ahonnan származik, és amely egy százlábúszerű lény, Proxima uralmát nyögi. Innen próbál megszökni Solo a szerelmével, Qi’rával (Emilia Clark), aki végül bennragad a bolygón, arra inspirálva ezzel az ifjú Solót, hogy pilóta legyen, pénzt szerezzen, és visszatérjen oda kimenteni a nőt.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Adott tehát egy hősszerelmes Solónk, aki – mint most a profiljából kiderül – azért lett olyan simlis és laza, mert ez volt számára a túlélés záloga, vagyis a heist-buddy movie-t a biztonság kedvéért még egy szerelmi szállal is felturbózzák, nehogy véletlenül hiányérzetünk támadjunk egy hollywoodi filmet látva. Emilia Clark és Alden Ehrenreich párosa azonban nem az a szópárbajokat vívó, imádnivaló, szexis pár, mint a Carrie Fisher-Harrison Ford-duó volt, ráadásul még a filmen belül is alul marad a Lando-L3 kettős mellett, akiknek a kapcsolatát valami egészen bizarr, elfojtott erotikus feszültség jellemzi. 

Persze aztán lehet, hogy épp az ilyen merészebb ötletek miatt vált meg végül a stúdió a Philip Lord–Christopher Miller rendezőpárostól (A Legó-kaland, 22 Jump Street – A túlkoros osztag), és hozta be a helyére a megbízhatóbb és tapasztaltabb Ron Howardot, akinek a profizmusa érződik is a filmen. A megszokott „használt univerzum” esztétikát szállítja, az akciójelenteket kipipálja (igaz, hogy ezek közül a legjobbak a Snowpiercer – Túlélők viadala „havas tájban száguldó vonatos” jeleneteire emlékeztetnek), megágyaz egy esetleges folytatásnak, és arra a valamivel több mint két órára, amíg a film tart, leköti a nézőt. 

Ez azonban egy olyan karakterhez, aki generációk szexualitására nyomta rá a bélyegét, sajnos kevés. Tény, hogy Alden Ehrenreich jobb Solóként, mint amire számítottunk (valami egészen borzasztót vizionáltunk), de nem egy Harrison Ford. Mert tetszik, nem tetszik, Harrison Fordhoz maximum a fiatal Harrison Ford érhet fel. Marad hát nekünk Donald Glover Landója a Solo-filmből, aki legalább abban képes megfelelni a (lehet) túlzott elvárásoknak, hogy ugyanúgy lenyúlja a show-t a főszereplő elől, mint tette azt anno Harrison Ford Mark Hammillel.   

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek