Szüts Miklós: Tengerhez magyar! El a tengerhez! / B32 Galéria
2018.05.16.

Szüts Miklós akadémiai székfoglaló tárlata tágas horizontok felé nyit. Az utóbbi években egy nagyon különös, az időtlent megidézni képes tartományban alkot. A még nem ábrázolás és a már nem ábrázolás határán sajátos absztrakciót művel. KÁNTOR VIOLA KRITIKÁJA.

A szimbólumtárak úgy tartják, a víz gyakran a lélek megtestesítője, a modern pszichológiában pedig a tudattalan energiáját jelképezi. Míg a gyorsan robogó, változékony folyó az idő múlását idézi fel, addig a végtelen, mozdulatlan tenger az örökkévalóság jele. Szüts Miklós Tengerhez magyar! Tengerhez el! (Kossuth Lajos) című, a B32 Galériában látható kiállításán jellemzően az elmúlt másfél évben készült alkotásaival találkozhatunk, amelyek tágas horizontok felé nyitnak.
 
Kilátás - derűs időben Korzika is látszik
Kilátás - derűs időben Korzika is látszik
Szüts Miklós évek óta festi – ahogy ő mondja – tengerhez hasonlító akvarelljeit. Ám az ő tengerei ködös, esős, havas, szelíd vagy haragvó őszi és téli tájakat idéző nagy vizek, amelyek színeket elnyelő mélységes feketék és lebegő vagy rikító fehérek kontrasztjából épülnek nagyméretű képein. Szüts tengere nyugodtságában is félelmetes, hatalmas és végtelen arcát mutatja. (Bár az is igaz, a művész fanyar humora sem marad rejtve a tárlaton: triptichonként keretezett komor, széles fekete és lágyfehér sávokba rendezett horizontot sejtető alkotásának a festő a Kilátás – derűs időben Korzika is látszik címet adta.) 
 
A partokon senki, még egy, a transzcendenssel eljegyzett szerzetes sem látható, mint például a művész által igen kedvelt és a tavalyi, a Kiscelli Múzeumban rendezett kiállításán meg is idézett festményen: Caspar David Friedrich Der Mönch am Meer című képén. Szüts festményein nincsenek alakok, még legfrissebb, a velencei cölöpök perspektívájából vagy gettójának magányából a városra tekintő alkotásain illetve az amerikai festőművész, Hopper tengerparti házát megidéző képein sem. Sehol egy emberi alak a műveken, sehol a megfogható idő. 
 
A festő háza
A festő háza
Szüts Miklós az utóbbi években egy nagyon különös, az időtlent megidézni képes tartományban alkot. A még nem ábrázolás és a már nem ábrázolás határán sajátos absztrakciót művel. Ez a határsáv hasonlóan Bill Viola „kis darabka üres teréhez”, amely szerinte minden gondolat alapja, amely a fejünkön valaha is átcikázik, előhívja Szüts Miklósban is a „benne élő képet”, jelesül a tengermotívumot. E szimbólumban Szüts valami olyasminek a jelenlétét jelöli, teszi láthatóvá, amely magát elrejtő valóságként egyébként hozzáférhetetlen közvetlen érzékelésünk számára.
 
Ezért mondja az alkotó, hogy tengerhez hasonló képeket készít, mert valójában nem a tengert festi. A merített papíron mintha élményekből, tapasztalatokból és sejtésekből kikevert árnyalatokkal egy belső óceán felszíne jelenne meg, amelynek tükrében nemcsak őt, hanem saját magunkat is megpillanthatjuk, sőt, mintha valami másról is mesélnének a képek. Ahhoz hasonlóan, amit Tandori fedezett fel Mark Rothko mezőiben: „intenzív sugárzásával a kép teljesen a rilkei „magányossá teszel” (du machst mich allein) érzetét, helyzetét adja. Hol jutnánk ilyen közel magunkhoz, ha nem egy Rothko-képpel szemben. (…) Rothko a legbeszédesebb festők egyike, ott beszédes, ahol nincs szavunk. Meg se moccanunk, ez »nézésünk«. Átéljük magunkat úgy, mint amikor hosszú időn, napokon (heteken?) át semmi sem »zavar«. Nincs semmi se »rendben«. De legalább nem részleteződik. A foltok, párnák szél-kiszálazódása: még jó is, hogy van. Mint ahogy térképen nézünk tépett partszegélyeket. A valóságban azt olyannak sosem látjuk, repülőről legföljebb. A rothkói kiszálazódások is »mást« sugallnak.” Szüts alkotásainak sávjai is hasonló hatással lehetnek a képekben elmerülő befogadóra.
 
Ugyanakkor az ő festményein is találkozunk finom kiszálazódásokkal: az akvarell technikában rejlő véletlenszerűségek kívülről nyúlnak bele a művek formálódásába, gyakorlatilag a művész egyenrangú alkotótársává szegődnek. A vízfesték nem szándékolt elfolyásai ugyanis ugyanolyan érvénnyel alakítják a képeket, mint ahogy azt a művészi akarat teszi, mindeközben pedig felvillantanak valamit egy tervezhetetlen, irányíthatatlan, de nagyon is létező erőből, ami az alkotótól függetlenül hat. 
 
Esős Velence
Esős Velence. Forrás: szm.hu 
Szüts Miklós tehát, miközben a vízfestékkel játszik, valami időtlenre, végtelenre talál. Hasonlóképpen, mint Pilinszky Egy szenvedély margójára című versében: „A tengerpartot járó kisgyerek / mindig talál a kavicsok közt egyre, / mely mindöröktől fogva az övé, / és soha senki másé nem is lenne. / Az elveszíthetetlent markolássza! / Egész szíve a tenyerében lüktet, / oly egyetlenegy kezében a kő, / és vele ő is olyan egyedül lett. / Nem szabadul már soha többé tőle. / A víznek fordul, s messze elhajítja. / Hangot sem ad a néma szakítás, / egy egész tenger zúgja mégis vissza.” E költeményt egy interjúban maga a festő idézte, majd hozzátette, hogy ilyen kavicsképeket szeretne festeni.
 
Ennek ellenére e mostani tárlat címe egyáltalán nem utal ilyen lírai finomságokra, hanem Kossuth egyik robosztus publicisztikájának címét vette kölcsön, az 1846-os, a Hetilap hasábjain közölt Tengerhez magyar! Tengerhez el! című írásét. Furcsa feszültség oszcillál a kiállított művek univerzuma és a tárlatcím között. Hiszen a gyújtó hangú sorok konkrét tárgyának, vagyis az Adriához vezető vasútvonal megépítése mellett való korteskedésnek nyilvánvalón nem sok köze van Szüts Miklós 170 évvel későbbi kiállításához. Mégsem csak annyiról van szó, hogy a kiállító művész a címvadászat csapdájába esett, mert meglepő módon összecseng, amilyennek Kossuth és Szüts a tengert látja, s valami más is: „Tengerhez magyar! homokod porából, s fekete sarad ragadalmiból! Tengerhez magyar! melynek viharában, a brit költőnek érczszava szerint, istennek képe tükrözi magát, melynek azur homlokára ránczot nem írtak végtelen idők, mely ma olyan is, mint minőnek látta a teremtés első hajnala, melynek habhátán tizezer hajóhad nyomot nem hagyva hömpölyög tova, a míg e földnek vizenyős sarában nyomot hagy hátra minden gyáva nyúl.” Az említett többlet pedig már a szigorú művészeti munkán kívül keresendő: Kossuth sorai aktualizálhatóak. Ezzel pedig igazán sokrétűvé válik Szüts Miklós Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiai székfoglaló kiállítása a B32 Galériában.
 
(A kiállítás 2018. május 25-ig tart nyitva, naponta 10-18 óra között.) 

Szerző: Kántor Viola