Kendell Geers: EsemPlastik - Megharapni a kezet, amelyik enni ad / acb Attachment
2018.05.16.

A művészeti gyakorlatok szükségszerűen rendelkeznek politikai dimenzióval is, amikor fontos szerepet játszanak az adott társadalmi rend létrehozásában, fenntartásában és az azzal való szembehelyezkedésben. A Belgiumban élő dél-afrikai konceptualista alkotó, Kendell Geers munkáiban hatékonyan ötvözi a művészeti és társadalmi cselekvést: nem pusztán rá akarja irányítani a figyelmet a rendszer által működtetett feltételek igazságtalanságaira, vagy működésképtelenségére, hanem megpróbál a művészet eszközeivel változtatni is ezeken. TÓTH DITTA ÍRÁSA.

A kortárs kultúraetelmélet amellett érvel, hogy napjainkra a művészeti mező kritikai ereje meggyengült, mert a kapitalizmus azonnal semlegesít minden felmerülő kritikai szempontot, viszont éppen ez a helyzet kínál lehetőséget az ellenállás új stratégiáinak a kidolgozásához is. Megoldásként a művészeti aktivizmus szélesebb körű kiterjesztését ajánlja az élet több területén, csak így válhat a tiltakozás hatékony és hiteles médiumává. Az ideológiai vagy történelmi jelképek esztétizálása a látványossággá válás veszélyeit hordozhatja és kudarcra ítélheti a kritikai gesztust, ami kedvezhet az uralkodó hatalmi viszonyoknak, és ellehetetlenítheti az ellenállás dinamikáit. A politikai propaganda esztétizáló folyamatai a szimbólumok, tárgyak, vagy események vonzóbbá, kellemesebbé tételét és gyors elterjedését célozzák meg. Viszont a művészet esztétizáló gyakorlata sokkal radikálisabb működési modellt követ: a jelképek és tárgyak alkalmazhatóságának gyökeres megszüntetésére tesz kísérletet. Erre a funkciótlanítási folyamatra számos módszert keltett életre a konceptualista művészet. Például a duchampi gondolatiságból kiindulva egy kiválasztott tárgy (ready-made) referenciákról való „letisztogatása” és más kontextusba állítása több alkotót is inspirált már, köztük Kendell Geerst is. 
 

Geers a „talált tárgy” konstrukcióját nem csak konkrét tárgyakra alkalmazza, hanem talált tárgyként, vagy ready-made-ként tekint a problematikussá váló politikai jelképekre, de akár korszakunk általános értelemben vett művészidentitására, vagy korábbi korok művészeti hagyományaira is. A duchampi minta a művészet természetét változtatta meg: azzal, hogy felforgatta az alkotó és alkotás fogalmainak hagyományos elképzelését, a világ művészethez való viszonyán is változtatni tudott. Hiszen már nem csak az lehet művész, aki konkrétan megfest, kifarag egy művet, hanem az is, aki (nem általa készített) formát rendel egy művészeti üzenethez. A Duchamp által bevezetett eljárásban rejlő forradalmi potenciál átörökítése a művészeti aktivizmus tartományaiba tehát jól átgondolt és izgalmas vállalkozásnak tűnik. Geers alkotásaiban a ready-made-ként felfogott hatalmi szimbólumok üres jellé alakulnak, melyek egy kreált mitikus térben telítődnek újra jelentésekkel. A geersi koncepcióban ugyanis a mítoszok képezik meg azt a koherens alapstruktúrát, amely már alkalmas arra, hogy a jelen eseményei a múltat és jövőt folyamatosan átírják. Mitikus tér alatt azt az értelmezési rendszert értem, melyet a mitikus minőségek dualisztikus jellemzői hatnak át, vagyis dinamikus kettőségek mozgatják és mágikus erővonalak tagolják. Egy olyan gondolati alapszerveződést jelöl, amelyből minden mese merít és a benne megformált tartalom lényege ezen az atmoszférán keresztül nyeri sajátos színezetét és válik felfoghatóvá. Geers műveiben tehát a fekete/fehér, jobb/bal, ólom/bronz, piros/kék, lent/fent, szent/profán, talált/megalkotott, isteni/démoni egy szakrális közeg karakterei, és az ábrázolt jelképek ezeken keresztül tisztulnak meg a rájuk tapadt politikai asszociációktól. A tárgyi világ új horizontjait mutatják fel ezzel, amelyben a kéz motívuma megszűnik a tiltás, a félelemkeltés, a hatalmi erőfitogtatás vizuális üzeneteit tartalmazó felülete lenni. 
 
Fotók: abc Galéria
Fotók: abc Galéria
Az EsemPlastiK – Megharapni a kezet, amelyik enni ad című kiállítási anyag három tárgyi csoportra osztható: Geers által készített szobrok, átalakított talált tárgyak (fétis szobrocskák) és kézfejeket ábrázoló festmények alkotják. Az alkotó az esemplastik kifejezést Samuel Taylor Coleridge angol romantikus költőnél „találta meg” majd vette át és az ellentétek összefonódását, különböző tárgyak képzelőerővel történő egybegyúrását jelenti. A művész nemcsak létrehoz valamit a semmiből, hanem (Duchamp óta) művé minősít egy nem művészeti közegben készült tárgyat, szétrepeszti és áthelyezi az alkotás határait. A mitikus gondolkodás fogalmi rendszerében a művelet az átalakulás művészeteként, vagy művészeti alkímiájaként értelmeződik. Az alkímiai folyamatok jelenléte egyébként tetten érhető a kiállítás több elemében is, Geers nyíltan vállalva vonzódik ezekhez az eszmékhez. A kiállított művek egyrészt „kéznél lévő” dolgok (Heidegger), ugyanakkor szellemi természettel bíró entitások is, melyek titokzatos erők közreműködésével, kvázi varázsigeként, jóskártyalapokként, (akár) kinyilvánított logoszként, változások előidézésére lettek szánva. Egybegyúrt alakzatok, hiszen számos kultúra természetfeletti hiedelemvilágát is egybegyűjtik: vudu, keresztény, hindu, taoista, kelta utalásokkal, szociokulturális asszociációkkal telítettek. A civilizációk mindig beleírják önmagukat a testi ábrázolásaikba. Hatalmi rendszerek, kultúrák, vallások öndefiníciói olvashatóak ki abból, ahogyan az adott korok a testtel bánnak. A kiállítás alapmotívumaként használt kéz/kar az egyik legkifejezőbb testrészünk, mert az embert a külvilággal kapcsolja össze. Geers gondosan összegyűjti a kéz szimbólum összes lehetséges olvasatát, és ezek mitikus „átiratai” egymás mellé rendelt szinonimákként, összefüggő, ismétlődő sorozatokban bomlanak ki. A hatalom által kisajátított jelhasználatot már az ellenállás erői vették birtokukba, így a gumibot keresztté vagy Excaliburrá változik át, az őrbódék jellegzetes mintázata előtt szétnyílt tenyér pedig már nem tilt, hanem áld.  
 
A Duchamp által kihangsúlyozott kézművesség problematikája kikezdi művészidentitás témáját is és előtérbe kerülnek azok a nézőpontok, melyekben a mű a formaként átélhetővé vált gondolat lesz, tehát korábbi korok művészetfelfogásához képest már nem elsősorban a morfológiai kérdésekre irányul a fókusz, hanem a kifejezésre, a fogalmiságra, a koncepcióra. Az internet-kultúra virágzása idején jogosan merül fel a kérdés, hogy kinek van hatalma az identitás felett. A műveit megmutatni vágyó alkotó gyakran dönt a privát identitás és nyilvános identitás szétválasztása mellett, amelynek politikai vetületeként megjelenik az azonosítás mechanizmusai elleni harc is. A művészek már nem az igazi, rejtett ént akarják felkutatni, hanem „talált tárgyként” művészidentitásokat kezdenek el működtetni. Kendell Geers születési idejét egy politikailag nagyon aktív és meghatározó évre, 1968-ra változtatta, ezzel művészidentitása is egy forradalmisággal determinált konceptuális művé válik.
 
A kiállítás június 15-ig látogatható az acb Attachment-ben. 

Szerző: Tóth Ditta