Szilágyi Zsófia: Egy nap / Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 2018
2018.05.14.

Sivító gyerekek, túlterhelt szülők és a körülöttük lüktető Budapest - egy háromgyerekes család zaklatott hétköznapjának felkavaró története. A cannes-i fesztivál évek óta kárhoztatott férficentrikusságát rendezője és fókusza révén idén egy remek magyar film oldja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A nagyvárosi, középosztálybeli és értelmiségi gyereknevelés személyes és fikciós tapasztalatok alapján társadalmunk egyik legnagyobb feladata és rejtélye egyben. Ebben a közegben a néhány generációval korábbi, enyhén poroszos elveket felváltotta a gyerek lelki fejlődését, belső nyugalmát és szüleihez fűződő bizalmi viszonyát előtérbe helyező, az egész család mindennapi életét az igényeik köré szervező nevelés, amelynek eredményeként kiegyensúlyozottabb, felszabadultabb és önkifejezésükben magabiztosabb gyerekek és később felnőttek válnak a kicsikből.

Ez természetesen rengeteg energiát követel szülőktől, akik számára a gyereknevelés egyre hatalmasabb, minden energiájukat, szabadidejüket és szociális viszonyukat felemésztő vállalkozássá válik. A minden gyerek személyes igényeit és vágyait figyelembe vevő beosztás, a rengeteg különóra, sportolás, kreatív és készségfejlesztő foglalkozás – amelyek célja, hogy egyetlen morzsányi se maradjon a gyerekben esetleg megbúvó tehetségből kiaknázatlanul – mintha felőrölné a szülők és a gyerekek szabadidejét. A családi élet nem lesz más, mint egy hatalmas logisztikai feladat, ami nem ritkán ezeknek a családoknak, párkapcsolatoknak a megroppanásához vezet. 

A dokumentarista háttérrel rendelkező Szilágyi Zsófia elsőfilmjében ezt az élethelyzetet vizsgálja, azonban végletekig kifeszített odafigyelését és érzékenységét a problémák feltárása ellenére oly mértékű empátia hatja át, amelynek köszönhetően még annyi ítélkezés sem érzékelhető művében, ami a fenti bevezető sorokból tán kitetszhet. A kiválasztott háromgyerekes család életében minden egyes tevékenység, minden megszólalás magától értetődőnek, egy koherensen felépült struktúrából fakadónak, az előzményekből logikusan következőnek hat: az Egy nap nem ábrázolja egy család napját, hanem a vásznon hozza létre azt.

Nem téved sokat az olvasó, ha mindebből egy realisztikus megközelítést olvas ki, ugyanis Szilágyi Zsófia mozgékony, még álló helyzetben is folyamatosan imbolygó kamerája a megfigyelés hangsúlyozása nélkül követi az eseményeket. Ugyanakkor a rendező nem fordult igazán radikálisan realista megoldásokhoz, mint amilyen a hosszú, egyetlen snittben felvett jelenetek, vagy például a mesterséges világítás hiánya lehetett volna. A többnyire szokványosan felplánozott, a térbeli elhelyezkedést és a lényeges cselekvéseket mindig megmutató jelenetekben egyre inkább eltűnik magának az ábrázolásnak a gesztusa, és egyre jobban bevonódunk a történetbe. A realisztikus hatáshoz az egyáltalán nem kezdőre valló, nagyszerű színészvezetés is hozzájárul, ami nem csak a felnőtt főszereplőknél, hanem leginkább a három gyerek esetében szembeötlő: olyan gesztusokat, reakciókat, viszonyulásokat láthatunk szinte minden percben, amelyek családok millióiban fordulnak elő naponta. Ebből a szempontból a film a kétezres évek utáni román filmekre emlékeztet, bár azok morális felhangja nélkül. Elsősorban Radu Muntean alkotásai juthatnak eszünkbe, a tematikai hasonlóság és a mindkettőben megfigyelhető középosztálybeli környezet miatt azok közül is leginkább az Ünnepek után (2010).  

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Irodalomban, filmben egy komplex élethelyzet ábrázolására kétféle időkezelési stratégia képzelhető el: egy időben hosszabb periódusból lehet egymástól többé-kevésbé távol elhelyezkedő pillanatokat kiemelni, vagy egyetlen momentum nagyon részletes bemutatására koncentrálva abba belesűríteni mindazt az információt és életérzést, amiből egy tágabb összefüggés kibontható. Szerencsére Szilágyi Zsófia az Egy napban ez utóbbi, valójában sokkal nehezebb megoldás mellett döntött, egy háromgyerekes család életének nagyjából 36 óráját meséli el kegyetlen közelségből. A megközelítés nehézsége abból származik, hogy a cselekmény felépítését, a színészek játékát valamint a felépített környezetet minden egyes pillanatban olyan gazdaggá, jelentéstelivé kell varázsolni, hogy képes legyen a nézőben a megjelenített rövid időszakon túlmutató következtetéseket, értelmezéseket, gondolatokat elindítani. 


A történet dramaturgiai középpontjában a férj a feleség (korábbi) barátnőjével folytatott, eleinte ártatlan és mára már a feleség által is ismert flörtje áll: ez az a feszültség, ami áthat minden apró, hétköznapi cselekvést, amit ebben a 36 órából végig követhetünk. Az, hogy ennek a konfliktusnak az árnya minden pillanatban jelen van, nagy mértékben köszönhető Szamosi Zsófia játékának (és persze az egyáltalán nem kezdőre valló, lenyűgöző színészvezetésnek). A feleség szerepében a volt barátnővel való találkozás görcsös elzárkózásától, a beteg gyerekkel való gondoskodó feloldódáson keresztül a mindennapi teendőktől való elfáradásig úgy tudja érzelmek és állapotok széles skáláját megjeleníteni, hogy közben folyamatosan érezzük rajta a párkapcsolat miatti aggodalmat.

A film fontos vetületét képezi – és a Cannes-nal biztosított nemzetközi közönség számára ez igazán szembeötlő lehet – a társadalmi kontextus ábrázolása. A forgatókönyv több esetben külön figyelmet fordít a család anyagi problémáinak az ábrázolására, ami azért fontos, mert jól mutatja a kelet-európai társadalmak egyik fontos jellegzetességét. A középosztálybeli igényekkel, vágyakkal és szerepfelfogással rendelkező értelmiségnek nincs meg az ehhez szükséges anyagi háttere, azonban az ehhez passzoló életmódot és -minőséget gyerekeinek mindenáron biztosítani kívánja. Ez azonban nem csak az óhatatlan eladósodással, hanem a túlórák, mellékesek bevállalása révén a (többek közt a gyerekekre fordítható) szabadidő eltűnésével jár együtt, ami tovább feszíti a húrt a túlgondoskodástól már amúgy is terhelt családi időbeosztásban. A film apró szépséghibája ebben a tekintetben, hogy a nyelvtanári, de főleg az ügyvédi állás a köztudatban nem egyértelműen jár együtt a mindennapos megélhetési problémákkal.

A Filmalap kezdő, professzionális háttérrel nem rendelkező tehetségeket felkaroló Inkubátor programjának keretében létrejött Egy nap nemzetközi mezőnyben is kiemelkedőnek tekinthető elsőfilm, amit a már korábban emlegetett rendezői és színészi kvalitások mellett a kiváló látványtervezés tesz erőssé. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a filmes kifejezés szempontjából konvencionális, kevéssé innovatív alkotással állunk szemben, amely magas szinten jár végig korábban már többször feltárt útvonalakat. De a film legnagyobb érdeme, hogy az a mód, ahogyan ez a történet a vásznon életre kel, még napokig foglalkoztat bennünket, a felkavart gondolatok és érzések még sokáig jelen vannak, többek között saját hasonló élethelyzetekhez való viszonyulásunkat is vizsgálódás tárgyává téve. És hát kívánhat-e filmrendező annál többet, mint hogy műve a nézőiben ér igazán véget?

Szerző: Gyenge Zsolt