Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HOSSZÚ SNITTEK ÉJSZAKÁJA

Directions és Marița / Let’s CEE Fesztivál, Bécs
2018. ápr. 20.
Hol nyúzott éjszakai taxisok keringenek Szófia utcáin, hol egy román család néhány tagja kerekedik fel egy sok évtizedes Daciával – két egybecsengő film a bécsi Let’s CEE Fesztiválról. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Félórás szünettel sikerült két szokatlanul hosszú beállításokkal dolgozó kelet-európai filmet egymás után megnézni. Míg azonban a bolgár no-budget munka a szinte végig autókban játszódó cselekmény, valamint az anyagi kényszerűségek miatt forgott így, addig a román családtörténet a megszakítás nélkül felvett jelenetekben kialakuló interakciók közvetlen hatásából próbál általánosabb jelentést kivonni. Két kritika egyben.  

 

Stephan Komandarev: Directions (2017)

Jarmusch klasszikusának, az Éjszaka a földönnek földhözragadt, kelet-európai parafrázisaként is értelmezhetjük a kizárólag taxikban játszódó, egymáshoz alig kötődő epizódokból összeálló filmet. Azonban amerikai kollégájával ellentétben Komandarev számára a taxi nem különleges, önmagukon túlmutató találkozások színhelye, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek és feszültségek gyűjtőhelye – a történetek egyediségen túlmutató jellegét az is aláhúzza, hogy, amint az taxizás közben lenni szokott, a film során egyetlen szereplőnek sem tudjuk meg a nevét. 

„Bulgáriában csak optimisták élnek”, jegyzi meg keserűen az egyik taxi utasa egy adott pillanatban: „a pesszimisták és a realisták már mind kivándoroltak”. Ahogyan azt mi is egyre inkább megtapasztaljuk, a 21. században a kelet-európai társadalmak legnagyobb problémája a kivándorlás, amely jelenség Bulgáriában (és egyébként Romániában) a nálunk ismertnél jóval súlyosabb méreteket öltött. Nem véletlen tehát, hogy a film szinte minden pillanatát és pórusát átitatja az otthon maradottak frusztrációja, a külföldön élők magányossága és a kettő között ingázók teljes otthontalansága. Az uniós integrációval tömegessé vált folyamat ugyanis ezekben az országokban önmagát erősítő spirállá vált: ahogy az elhúzódó átmenet éveiben a nehéz körülmények és a belátható időn belül megtörténő javulás reménye híján egyre többen elhagyták az országot, a szaktudás és a fiatalság hiánya, valamint a szétszakított családok lelkiállapota miatt egyre kilátástalanabbá vált a helyzet, amely így még többeket ösztönzött távozásra.

A film az adósságcsapdába keveredő, és abból gyilkosságba majd öngyilkosságba menekülő taxisofőr történetével indul, ám rögtön az epilógusnyi epizód után a konvencionálisnak induló történet fókuszt vált, és a cselekményszál követése helyett egyetlen éjszaka folyamán több taxis egy-egy fuvarját nézzük végig. A névtelenül maradó, egymásról mit sem tudó szereplőket csupán az köti össze, hogy időnként mindannyian belehallgatnak abba a népszerű betelefonálós rádióműsorba, amely aznap este a film elején látott taxisofőr tragikus sorsát tárgyalja. A rendező számára a megjelenő alakok általános problémák megjelenítői csupán, ám a tavalyi cannes-i fesztivált is megjárt film hatásához határozottan hozzájárul az is, hogy mindezt kivételesen erős színészi alakítások jelenítik meg.

 

Cristi Iftime: Marița (2017)

Míg a bolgár film az általánostól haladt az egyedi felé, a román elsőfilmes ezzel ellentétes stratégiát választ, egyetlen család kevés szereplőjéből kiindulva, árnyalt személyiségábrázoláson keresztül villant fel elvontabb, társadalmi szintű problémákat. Húszas évei elején járó fiatal pár karácsonyi kikapcsolódásra indul a hegyekbe, ám a pakoláson és az útközben megejtendő családlátogatáson úgy összekapnak, hogy a srác fogja magát és inkább egyedül, barátaival stoppolva indul el. Útbaejtik azt a kisvárost (mint kiderül, a Kolozsvár melletti Désről van szó), ahol feleségétől elvált apja él, aki némi huzavona után felajánlja nekik, hogy a címszereplő Marița, egy ősrégi Dacia segítségével elviszi őket abba a hegyi üdülőfaluba, ahol egykori felesége és a többi gyerek gyűlik össze. 

A film hosszú, vágatlan jelenetekben részletes aprólékossággal követi az apró „viszontagságokat”, amelyek az így kirobbanó feszültség miatt remek alkalmat kínálnak a szereplők közötti viszonyok, és azokon keresztül az életmódok megrajzolására. A nagydumás apa folyamatosan anekdotákkal traktálja a fiatalokat az autóban, amely játékot a fia egyre kevesebb türelemmel viseli el, bár egyfajta távolságtartó irónia mindig fenntartja a derűt, és a kommunikáció folyamatosságát. A film utolsó harmadában, mivel a problémák miatt csak este érkeznek meg, a román filmekben oly gyakran látott (4 hónap, 3 hét, 2 nap; Sieranevada) családi vacsorajelenetre is sor kerül, ám Iftime kevésbé drámával, inkább rengeteg humorral tölti fel ezeket a pillanatokat. 

Marița – mondhatnánk a román filmekben természetes módon – a szenzációs színészi alakítások miatt felejthetetlen, elsősorban a legutóbb az Érettségi főszerepében látható, Adrian Titieni jelenléte magával ragadó. A felesége által lefoglalt nyaralóban, annak korai lefekvése után a fiainak számtalan szeretőjével hencegő apa karakterének sokrétegűsége, árnyaltsága révén egy egész világot tesz érzékelhetővé. Cristi Iftime ugyanis az egyediben megnyilvánuló általánosban hisz, szereplői részletesen ábrázolt érzelmi reakcióiból rajzolja ki a nagyobb, elvontabb következtetésekre is alkalmat teremtő képet. A Marițában egy állandóan úton lévő, ingázó társadalom bontakozik ki, amely helyváltoztatása közben folyamatosan a lokális identitás maradékait ápolgatja, miközben a mobilis kozmopolita értékrendnek is próbál megfelelni. Amint az autó nevét átvevő cím is utal rá, ez a film is a megélhetés kényszerűségei által generált mozgásba lendült, ám ezáltal talajt vesztett, mondhatni a szó szoros értelmében útonállóvá lett kelet-európai társadalmat jeleníti meg. 

 

A 2012 óta létező Let’s CEE Fesztivál révén Bécs a film területén is érvényesíteni próbálja földrajzi helyzetét, azt, hogy a Kelet nyugati kapujaként működik. Az idei kiadás (amelyen Mészáros Márta életműdíjat kapott) 162 filmet mutat be 5 moziban, köztük játékfilmes és rövidfilmes versenyprogrammal, valamint speciális tematikus válogatásokkal. A hatalmasoktól rettegő és így a sérelmeket szemérmesen elhallgató magyar közbeszédben szocializálódott fesztiválozó számára meglepő módon a díszes katalógus egy olyan előszóval indul, amelyben – többek közt konkrét számok segítségével – vádlóan panaszolják el a rendezvénynek szánt támogatás radikális csökkentését, és általában az osztrák film- és fesztiválfinanszírozás átláthatatlanságát. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek