Akram Khan Company: Xenos
2018.04.15.

Akram Khan azt írja az előadáshoz kiadott ismertetőben, hogy munkái közül a Xenos áll legközelebb személyes művészi útkereséséhez. NÁNAY FANNI ÍRÁSA.

Az egyik legfontosabb görög előadó-művészeti helyszín, az athéni Onassis Cultural Center 2017-2018-as évadának középpontjában a történelem, a régészet és az identitás kapcsolata áll (ami igen relevánsnak tűnik egy olyan városban, ahol évente milliók látogatják meg az ókori romokat, amik nyilván erőteljes nyomot hagynak Athén és lakói identitásán, ugyanakkor számos más tényező formálja azt). 

Akram Khan koreográfus és táncos élő zenei kísérettel bemutatott szólóelőadása azonban nem a görög főváros sokarcú identitásával és a történelemhez fűződő kapcsolatával foglalkozik, hanem az I. világháború jelenti kiindulópontját, hiszen a centenáriumi emlékezés hullámán indított brit művészeti program, a 14-18 NOW megbízásából készült. Khan azonban nem a „nagy történelemhez” fordul, hanem egy személyes sorsot idéz meg a színpadon. Archív anyagokat kutatva bukkant rá egy indiai katona történetére, aki a gyarmati brit hadseregben harcolva kapott gránátnyomást az első világháborúban, s a koreográfus az ő színre vitt rémálmain keresztül igyekszik megérteni és megértetni azt, mit jelentett (és jelent ma) az egyén számára a háború. 

Az előadás alkotói a 14-18 NOW megbízása mellett olyan nívós koproducereket tudtak maguk mellett, mint (többek között) a bemutatónak is helyet adó Onassis Cultural Center, a párizsi Théâtre de la Ville Paris, a drezdai Hellerau, az Edinburgh International Festival, a Julidans Amsterdam, a Romaeuropa Festival, a New York-i Lincoln Center for the Performing Arts és a Hong Kong-i New Vision Arts Festival. A bemutatót azért is kísérte rendkívüli várakozás, mivel a szóló az utolsó olyan egész estés előadás, amelyben a 43 éves Khan táncosként lép fel.

Az archív anyagok mellett az előadás alapját jelenti Jordan Tannahill kanadai író kifejezetten a darab számára írt szövege is. Tannahill, aki írásaiban az átmeneti, liminális helyzeteket igyekszik megragadni, korábban is többször dolgozott koreográfusokkal, mivel inspirálónak tartja a műfajok közötti „átmeneti teret.” „A Xenos Kelet és Nyugat, múlt és jelen, mitológia és technológia határán egyensúlyozik” – írja az előadás ismertetője is. Az I. világháborúban 1,5 millió indiai katona harcolt a brit hadseregben, akik hazatérve nem tudtak visszaintegrálódni az otthoni közegbe, idegenek maradtak (innen a produkció címe). Az előadás során többször is elhangzik Tannahill pársoros címadó verse („Kié ez a háború? / Kié ez a tűz? / Kié ez a kéz?”), ahogy Khan a háború borzalmaiban saját maga számára idegenné vált testi valóját vizsgálja.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Mialatt a közönség elfoglalja helyét a nézőtéren, a színpadon egy indiai énekesből és dobosból álló duó már elkezdi az előadást. Tradicionális indiai zenét játszanak, ruházatuk (fehér nadrág és hosszú fehér felső) szintén hagyományos viseletet idéz. Kerek ülőpárnákon foglalnak helyet, bár a színpad baloldalán mintegy húsz ütött-kopott szék is áll egy kupacban, jobb oldalt pedig pár bőrönd, összeszíjazott könyvek hevernek elszórva. A színpad egyharmadától a vízszintes felület kb. 45 fokos mesterséges "emelkedővé" változik, amely mintegy 2-3 méterig magasodik fel, a színpad szélével párhuzamos felső pereme pedig teljesen lezárja az emelkedő mögötti teret. A mesterséges magaslatról kötelek kígyóznak lefelé, az énekes és a dobos pedig azon a ponton foglal helyet, ahol a színpad vízszintes síkja emelkedni kezd.

Az előadás azzal veszi kezdetét, hogy Akram Khan egy (a színpadot borító köteleknél lényegesen vastagabb) kötelet vonszol be a színre, illetve egy adott pillanatban a néző elbizonytalanodik, hogy nem a kötél vonszolja-e be őt. Khan – akinek a jelmeze a zenészekéhez hasonlóan hagyományos indiai ruházatot idéz – a dobbal kísért ének ritmusára lassan táncolni kezd, mozdulatai pedig a klasszikus indiai kathak táncból merítenek (a kathak és a kortárs tánc ötvözete a bangladesi koreográfus „védjegyének” számít). Bokáját többsoros lábcsörgő övezi (a kathak elengedhetetlen kelléke, amely a dob ritmusát erősíti) – egy adott pillanatban azonban a láncot letekeri a bokájáról, az már csupán egy sorban övezi azt, a lánc másik végét viszont a csuklójára tekeri, így már inkább rabláncra asszociálunk.

Khan tánca, akárcsak a két zenész játéka és éneke, rendkívül lendületes, az énekes ülő helyzetben is valóságos koreográfiát ad elő. A táncos és kísérői között folyamatos a kapcsolat, a mozgás és zene reagál egymásra, kommunikál egymással. Amikor a kathak lábcsörgője rablánccá változik, a táncos lendületes mozgása is akadozóvá válik, az előadók közötti kölcsönös és személyes kapcsolatnak pedig az vet véget, hogy a zenészek felállnak és elhagyják a színpadot. Velük együtt a tér "berendezése" is eltűnik, a magaslatról letekeredő kötelek egy-egy tárgyat (széket, párnát, szőnyeget) húznak fel zajosan az emelkedőn. Khan megpróbálja a tárgyakat elkapni, megállítani, de hiábavalónak bizonyul az erőlködése, a tárgyak el is tűnnek annak pereme mögött, a kiürült színpadra pedig földgöröngyök záporoznak a magasból. Valójában itt ér véget az előadás első része, amelyet még kettő követ – triptichon formát adva a műnek.


A második rész üres színpadán az elidegenedés érzete uralkodik. A egyedül maradt táncos most először próbálja meg megmászni az emelkedőt – eredménytelenül. A földgöröngyökkel borított, szemmel láthatólag csúszós felületű, 45 fokban emelkedő síkkal folytatott küzdelem nem "megjátszott", hanem az előadó valóságos fizikai próbálkozása a gravitáció legyőzése, amely végül csak az emelkedő pereméről ismét leeresztett kötelek segítségével sikerül neki. A kötelekbe gabalyodott táncos mozdulatai (akárcsak a kezdő jelenetben) „elmossák” a határt aközött, hogy ő mozgatja és használja a köteleket, vagy őt rángatják ismeretlen erők a köteleken.  

Ezalatt ismét megjelenik a két zenész, ám immár a magaslat pereme felett, s a világításnak köszönhetően úgy tűnik, mintha lebegnének a térben. Az énekeshez és a doboshoz egy hegedűs, egy szaxofonos és egy nagybőgős csatlakozik, a zene pedig már nem személyes kötődést sugalló tradicionális muzsika, hanem XIX. századi hindu klasszikus zene modern feldolgozása. Ezzel egy időben Khan jelmeze is megváltozik, immár keleties jelleget nélkülöző egyenes szabású nadrágot és inget visel (változatlanul fehéret), és a kathak lábcsörgői is lekerülnek a bokájáról.

A kötelek segítségével a táncosnak végül sikerül meghódítania az emelkedőt, annak peremén egyensúlyozva viszont még magányosabbnak tűnik, mint korábban. Ekkor az emelkedő tetejének jobb oldalán megjelenik egy megafon, amely mintha önálló életet élne, hol érthetetlenségig recsegő szöveget ont magából, hol reflektorrá változva pásztázza végig a színpadot és a nézőteret. Ez az erőteljes kellék rendkívül kifejezően testesíti meg a háború arctalan embertelenségét, Khan koreográfiája pedig az egyén tehetetlenségét vele szemben.

Fotók: Jean-Louis Fernandez
Fotók: Jean-Louis Fernandez

Az előadás harmadik részében a tér változatlan marad, a zene azonban változik: Mozart Requiemjét játsszák a színpad mélyén a „semmiben lebegő” zenészek. Khan félmeztelenre vetkőzik, és az indiai katona sebesülését, menekülését, túlélését, önmaga keresését táncolja el. A három rész mozgásvilága, fizikalitása érezhetően eltér egymástól: az első rész lendületes, hagyományos táncot idéző koreográfiái helyét a második részben a gravitációval való küzdelem veszi át, végül a harmadik részben a saját, ám idegenné vált testtel folytatott elkeseredett harc zárja az előadást. Az utolsó jelenetben tánc közben Khan felvesz egy-egy tobozt a földről, amik szinte észrevétlenül jelennek meg a színen, majd a 45 fokban emelkedő sík megmozdul, még inkább a küzdelmet feladni képtelen táncos fölé magasodik, pereméről pedig több száz toboz gurul a színpadra.

Khan azt írja az előadáshoz kiadott ismertetőben, hogy munkái közül a Xenos áll legközelebb személyes művészi útkereséséhez. „Valójában ez az előadás azt tükrözi, hogyan érzek a jelenlegi világunkkal szemben. Egy előadás az emberség elvesztéséről, valamint arról, hogyan szembesülünk – jelenlegi és múltbeli háborúkon keresztül – az égető kérdéssel: mit jelent embernek lenni? Hogyan képes az ember különleges és gyönyörű dolgokat létrehozni a képzelete segítségével, ugyanakkor hogyan képes olyan kegyetlenségeket elkövetni, amik túlmennek minden képzelet határán?”

Az előadás adatlapja az Akram Khan Company honlapján itt található. 

Szerző: Nánay Fanni
Címkék: Akram Khan Company