Hogyan tudunk továbbélni szeretteink hirtelen elveszítése után? Fel lehet-e dolgozni a feldolgozhatatlant? Vajon könnyíti a gyászt, ha elégtételt veszünk azokon, akik ártottak a hozzánk közel állóknak? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Fatih Akin legújabb filmje, melyről minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a török származású német direktor pályafutásának legnyomasztóbb, legkilátástalanabb, egyúttal leginkább politikai felhangokkal operáló műve.
Akin feltűnően fiatalon, éppen két évtizeddel ezelőtt avanzsált nagyjátékfilm rendezővé, a 2004-ben bemutatott, különféle díjakkal elhalmozott Fallal szemben (Gegen die Wand) című alkotásával pedig végérvényesen bebiztosította helyét az európai filmművészet képzeletbeli porondján. Napjainkig, ugyan váltakozó színvonalon, de kellő következetességgel gyarapítja amúgy meglehetősen sokszínű filmográfiáját, melyben az Isztambul zenei életét bemutató dokumentumfilm (Át a hídon – Isztambul hangjai, 2005), komikusabb darabok (Soul Kitchen, 2009) és történelmi drámák (The Cut, 2014) egyaránt megtalálhatók. Akin pár év alatt a kortárs német és egyben az európai filmművészet meghatározó alkotójává vált, akinek a művei tematikailag és műfajilag ugyan élesen eltérnek egymástól, ám a kettős identitás problémái, az európai és a török kultúra különbözőségei, illetőleg annak kérdése, hogy törökként mit jelent Nyugat-Európában élni, állandó visszatérő motívumai közé tartoznak. Nincs ez másképp legfrissebb alkotásában sem, melyben az identitás kérdése a közelmúlt aktuálpolitikai eseményeivel párosul.
A Sötétben hősnője Katja (Diane Kruger) vagány, határozott kiállású fiatal nő, akiben többféle identitás keveredik. Németországban született és tanult, de felveszi török férje, Nuri vezetéknevét, és mint később kiderül, testét számos, más kultúrát reprezentáló (pl. szamuráj) tetoválás fedi. Egy átlagos hétköznap reggel az adóügyi irodában dolgozó férjénél hagyja kiskorú gyermeküket, és mire este visszamenne értük, már megtörtént a tragédia: családja életét veszti egy iroda előtt elkövetett robbantásban. A főhősnő tehát súlyos veszteségeket szenved, és meggyőződése, hogy a merényletet neonácik követték el, akiket ugyan bíróság elé állítanak, ám az igazságszolgáltatás bizonyítékok híján felmenti őket, így Katjának személyesen kell elégtételt vennie.
 Jelenetek a filmből |
A Sötétben narratívája (a főhősnek önállóan kell igazságot szolgáltatnia) tehát nem szokatlan, mondhatni sablonos bosszúfilm, ám a rendező gondoskodik arról, hogy a megvalósítás ne váljon azzá. Ehhez elsősorban Diane Kruger átütő színészi játéka járul hozzá, aki olyan elemi erővel testesíti meg Katja szerettei elvesztésének borzalmát, amelyhez legfeljebb Sean Penn alakítása mérhető a Titokzatos folyóból (Mystic river, 2003). Különösen megrendítőek azok a pillanatok, mikor Katjával közlik a szomorú hírt, Akin pedig távol tartja magát mindenféle szépelgő enyhítéstől, helyette kegyetlenül, gyakran hosszan kitartva szembesíti nézőjét Katja gyászával, a koporsók kiválasztásával, az üres gyermekszobával, a magánnyal. A film tartalmilag, vizuálisan és színészileg legerősebb jelenetei közé tartoznak azok a pillanatok, melyben Katja otthon néz ki az ablakán, a leguruló esőcseppek pedig fekete könnyekként peregnek le az arcán, illetve mikor a tárgyaláson látjuk egyre eltorzuló arcát, miközben a kórboncnok szikrányi érzelem nélkül, gépies monotonitással sorolja, hogy a bombatámadás milyen halálos sebeket ejtett kisfián.
A merénylet elkövetői kapcsán azonnal felmerülnek a börtönből frissen szabadult férj lezáratlan drogügyletei, radikális kurdok, illetőleg a görög szélsőjobboldali Arany Hajnal párttal kapcsolatot tartó fiatal német neonácik, akik végül bíróság elé is kerülnek. Akin azonban rendre kevés információval látja el nézőjét és végig bizonytalanságban hagyja a tekintetben, hogy valójában kik követték el a merényletet. A tények visszatartása ebben az esetben a film előnyére válik, hiszen explicite nem derül ki, hogy személyes bosszú vagy rasszista indítékok álltak a háttérben. Az információk minimálisra redukálása bizonyos esetekben azonban éppen a film hátrányára válik. A rendező kétségkívül arra törekedett, hogy főbb karakterei ne legyenek egysíkúak, és igyekezett árnyaltabbá, sokszínűbbé formálni őket (Katja évek óta drogokkal él és mentálisan labilis), azonban a gyilkossággal vádolt fiatal neonácikról ez nem mondható el. Nem derül ki, mi motiválta őket tettük elkövetésére azon túl, hogy fajgyűlölők. Mindemellett külső reprezentációjuk sem szerencsés, hiszen a film jelentős hányadában, főképp a tárgyalóteremben némán, gonoszul tekintenek előre bizalmatlan külsejű kopasz ügyvédjük társaságában.
 A képek forrása: MAFAB |
A bosszúfilmek egyik kardinális kérdése, hogy a főhősnek vendettáját vajon sikerül-e beteljesítenie, és igazságot szolgáltatnia. Akin az új élet lehetőségét nem kínálja fel a neonáci fiatalokat Görögországban felkutató főhősnőjének, ugyanakkor óvatosan kerüli, hogy a megtorlás tettét ne magasztalja fel, ne erkölcsös, dicsőítő tettként ábrázolja, noha a filmje vizuális koncepciója pontosan ennek ellenkezőjére utal. A három szakaszra bontott alkotás első fejezetére (Család) kézikamerás felvételek, sötét tónusok és állandóan szakadó eső jellemzők, a másodikra (Igazságszolgáltatás) statikus képek, a tárgyalóterem kontrasztos fekete és fehér színei, végül a harmadikban (Tenger) a tágasabb terek és lágyabb fények dominálnak. A sötét Pokolból vizuálisan eljutunk a Mennyországig, mely a záró jelenetben válik igazán nyilvánvalóvá. A bosszúkivitelezése után a kamera lassan a kékesfehér égbolt felé emelkedik, Katja mintha megtisztulna bűnei alól. A rendező, ha burkoltan is, de helyesli hősnője cselekedetét.
Noha Akin a kétezres években történt német neonáci támadások áldozatai előtt kíván tisztelegni legújabb filmjével, nem véletlenül aktualizálja, hiszen a bevándorlási válság kezdete óta Európa-szerte erősödnek a szélsőséges nézetek. A Sötétben azonban nem az immigráció krónikája, frissessége nem ebben mérhető, hanem abban, amire eredeti, német címe is (Aus dem Nichts) utal: akárki legyen az elkövető, bombamerényletek, terrorcselekmények bármikor és bárkivel megtörténhetnek, nem lehet rájuk felkészülni. Tragédia a semmiből is keletkezhet, és Akin filmje – noha a bosszúról alkotott véleménye igencsak vitatható – ettől válik igazán félelmetesen időszerű és nyugtalanító művé.