Arno Schuitemaker: I will wait for you / Trafó
2018.03.13.

Kezdj el figyelni egy árnyékot! Mozdulatlannak tűnik, noha tudjuk, hogy a Nap járásával együtt vándorol. Vajon képesek lennénk-e elég ideig és elég koncentráltsággal figyelni ahhoz, hogy az idő összezsugorodjon, és az árnyék a szemünk láttára vándoroljon át a szobán? DOHY ANNA KRITIKÁJA.

Ki tudnánk-e zárni minden más viszonyítási pontot, még saját, beépített időmérő eszközeinket is — a légzést, a szívdobogást? Az időnek ebben a ritkán megtapasztalt léptékében kezd el működni Arno Schuitemaker I will wait for you című darabja, melyet január végén láthatott a közönség a Trafóban.


Mostanában sok szó esik arról, hogy a színházi tereket mennyire terhelik korábbi előadások lenyomatai. (Alkotók is megszólaltak ezzel kapcsolatban, lásd Hód Adrienn vagy Mészáros Máté interjúit.) Az I will wait for you sem légüres térbe érkezett: esztétikájában és gondolatiságában is kapcsolódik más, a Trafó színpadán látott darabokhoz. Szerkezetében például Meg Stuart, témájában Sharon Eyal, időkezelésében pedig a TAO Dance Theatre trafós előadásai jelennek meg a darab asszociációs terében. 

Meg Stuart Violet című darabjához hasonlóan az alapszerkezet itt is rendkívül egyszerű: három táncművész jelenik meg az egyre világosodó derengésben a színpad bal első sarkában, lassú, egyenletesen gyorsuló mozgással megkerülik a színpadot, majd előre jönnek. Tulajdonképpen egyetlen kört tesznek meg a színpadon az alatt a közel hatvan perc alatt, amíg a nézők a mozgásukat nyomon követik. Mégis mennyi változásra, eseményre, dinamikai kihívásra elég ez az egy kör!

Ott van mindjárt az előadás kezdete: szokásos gesztus a színházi darabok kezdetét a lámpák le-, majd felkapcsolásával jelezni. Csakhogy itt ez a folyamat hosszú percekig elhúzódik. Halvány derengés jelenik meg, majd vándorol át a színpadon, együtt erősödve az eleinte alig kivehető zenével. Lehetetlen elkapni a folyamat elejét, és az is bizonyos, hogy minden néző máshol kapcsolódik be. Mindenki különböző időléptékkel érkezik az előadásra — bizonyára van, aki eleve az árnyékterjedés sebességén szemléli a világot, más meg mintha száguldó vonat ablakából próbálna lepkéket fényképezni. Szinte érezhető a teremben a feszültségek változása, ahogy az előadás egyre több néző idősíkját éri el, vagyis azt a határértéket, ahonnan az adott néző már folyamatában is látja a változást, és történésként képes értelmezni a látottakat, nem pedig állapotként.


Talán erre utal a cím is — I will wait for you. Néhol a nézőnek kell megvárnia az előadást, máshol az előadásnak a nézőt. Várakozás az is, amikor tudjuk, hogy most történnie kéne valaminek (ezért vettünk jegyet), de nem történik. Vagy csak nem vesszük észre. Ha nem történik semmi, vajon hogyan és mikor kerültek át a szereplők a színpad egyik feléről a másikra?

A nézők szempontjából ez egy lassulási verseny (amely kissé talán sznob, de ez mit sem von le a győztes nézők élvezetének értékéből). Az egyre gyorsuló mozgás azok számára válik katartikussá, akik előbb képesek voltak lefékezni saját magukat az előadás kezdeti ritmusára, és megélni a léptékváltást a maga teljességében. Számukra válik láthatóvá a gyorsulás változása is: hiába történik a darab vége felé közeledve gyors, sőt megrendítően intenzív mozgás a színpadon, a gyorsulás mértéke természetes módon csökken. Vagyis ahogy közeledünk a táncművészek képességeinek határaihoz, a mozgás intenzitásának fokozása egyre nehezebb feladattá válik — noha ettől nem lesz kevésbé katartikus a rá való törekvés.

Fotók: Trafó
Fotók: Trafó

Az érzékelés darab elején megtapasztalt meditatív elcsendesítése és kiélesítése lehetőséget ad rá, hogy később, az intenzív mozgás során minden apró változás óriásira nagyítva legyen megélhető. A repetíció minden változása, a karmozdulatok irányának, dinamikájának apró eltérései, a föld felé, az ég felé, majd egymás felé irányuló valamennyi gesztus úgy válik láthatóvá, ahogyan más darabokban csak nagyon ritkán. A szereplők táncának ismételt összehangolódása pedig olyan erővel hat, mint a világrend helyreállása.

Valóban szerelmes történetről van szó. Csakhogy az intim kapcsolat nem a szereplők között és nem testi szinten bontakozik ki, hanem a nézők és az előadás között. A megértés, az összehangolódás szintjén, az érzékelés ritmusának azonosulásán, ami akkor válik egyértelművé és beteljesültté, amikor a szereplők végül kapcsolatot teremtenek velünk, és a szem találkozásának egy pillanatáig valóban összeér a színház két gondosan elválasztott térfele. 

Az előadás adatlapja a Trafó oldalán itt található. 

Szerző: Dohy Anna