Fekete/Black / Várfok Galéria
2018.02.10.

Irodalmunknak van már fekete zongorája, sőt, egy nagyon fekete országunk is, a budapesti Várfok Galéria most – egy kivételtől eltekintve - a kortárs magyar festészetben kutatja a fekete entitás rejtelmeit, a fekete megjelenési formáit vásznon és fotópapíron egy izgalmas csoportos kiállítás keretében. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

A fekete a fény hiánya, édes obszkuritás, amelyet az antikvitás a termékenységgel azonosít: Egyiptom egyik ókori neve a fekete föld volt (Kemet), a Nílus által táplált sötét föld az élet szimbóluma ellentétben a sivatagot jelölő vörös földdel. A negatív konnotációt valójában a kereszténység csatolja a feketéhez, melyet máig cibál magával. A hozzáadott negatív rezgés tovább él és burjánzik olyan, máig használatos kifejezésekben manifesztálódva, mint pl. a fekete bárány. De a fekete nem csupán ennyi, jóval komplexebb elem: a latinban megkülönböztették a fényes, jó (niger), illetve a matt, rossz feketét (ater). A fekete elegáns, puritán és mély. A fekete titok, ösztön, sallangmentesség.  Az alkímiában az anyag tökéletesedésének első fokozata, és ne feledjük a női princípiumot, a Jint sem. 
 
Fazekas
Szirtes János: Pasztózus fekete I.
Jung 1913 és 1932 között a híres, ún. fekete füzetekbe jegyzi le vízióit, valamint az aktuális mentális állapotára tett reflexióit, ez A fekete könyvek  (A vörös könyv előzménye).  A fekete hullámzó, de megbízható karrierjéről behatóan elmélkedik a francia kultúrtörténész, Michel Pastoureau, aki teljes könyvet szentel a témának (A fekete - Egy szín története, Pesti Kalligram, 2012). 
 
A fekete az örök visszatérő: a középkorban, a pestis utáni visszafogottságot követelő időszakban, Olaszországból elterjedve igazi divattá vált.  A felvilágosodás persze nem kedvezett neki, a romantikus lélek pedig visszasírta. Érzékletesek a francia romantikus költő, Gérard de Nerval sorai, amelyek egy reszkető, fekete napot vizionálnak, a melankólia megtestesüléseként: „Porte le soleil noir de la mélancolie”, azaz „a melankólia fekete napja reszket” (Kánoky László fordítása). A XX. században az afroamerikai polgárjogi mozgalmak harcosainak kulcsszavává lett a „Black is beautiful”, Yves Saint Laurent fekete szmokingja pedig mérföldkő a divattörténetben.
 
A modern képzőművészetben a fekete Malevics, Rothko, Vasarely vagy Ad Reinhardt letisztult ikonikus alkotásain, illetve a két élő legenda Frank Stella és Pierre Soulages munkáin sokszor főszereplő.  Soulages-t egyenesen a fekete szín mesterének tartják. Mindenkinél más és más jelentéstöltettel bír: redukció, ősi szimbólum, alfa és omega, hol tudatos, hol tudatalatti hivatkozási alap. 
 
Állandó felvetés a fekete státuszával kapcsolatban, hogy színnek minősül-e vagy sem. A fekete a színek ellentéte valójában. A modern színelmélet szerint a fehér és a fekete ún. színtelen, indifferens színek. Sokan, Newton és Goethe is vizsgálódott a témában, sőt, utóbbi az élete végén így elmélkedett: „Mindazt, amit költőként alkottam, nem sokra tartom. Kiváló költők éltek koromban, még kiválóbbak előttem, s hasonlóan kiválók fognak élni utánam is. De hogy századomban a színtan bonyolult tudományában én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat, erre büszke vagyok, és ezért sokak fölött állónak érzem magam." 
 
Mulasics László: Cím nélkül
Mulasics László: Cím nélkül
A Várfok Galéria állandó művészkörének alkotói eltérő, egyéni utakat követve reflektálnak a feketére mint jelenségre. A galéria munkatársai El Kazovszkijtól Rozsdán és Szirtesen át Herman Leventéig izgalmas szegmensét vonultatják fel a magyar kortárs művészeti szcénának. Bónuszként szerepel Françoise Gilot is két képpel. A francia festőnő egy csodálatosan szép, ma 96 éves hölgy, ő az a lány a Capa-képről, aki fölé napernyőt tart Picasso. Mindkét kiállított munkája szépen idomul a hazaiak alkotásaihoz.  Az Ősbolyongás  (1997) vásznán egy szürreális térképen menetelő riadt, ám útjuk folytatásában eltökélt emberpárt látunk. A jelenet a paradicsomi kiűzetést, illetve a bolygó zsidót juttatja eszünkbe, a háromszögű alakzat fölöttük a mindent látó szem, a szentháromság háromszögének is megfeleltethető. A szintén fekete-fehér Testek mozgásban (1994) című futurista jegyeket hordozó tusrajz figuráinál a test és árnyék játéka könnyed, kettős alakokat eredményez. 
 
A fehér ellenpontjaként a fekete, mint élet jelenik meg Misetics Mátyás költői Over - No. 4 (2009) című fotóján. A letört, élettelen nyírfaág kivirít környezetéből: éppen a sötétbe borult anyafa és a talaj az élő, a sötét, lüktető környezet szemfedőként vonja körbe a halott, fehér ágat.  A mesteri pillanatot megörökítő Light Work N°1 (Serie A), (2012) című képen az aluljáró rideg, fehér fényében az egyetlen élőlény egy fekete emberalak. Aatoth Franyónál a fekete szintén élet: Bozót III. (2017) című festményén a termékeny föld a fekete. 
 
El Kazovszkijnál rejtelem és titkos út (Keresztút/Téli vándor, 2004, Sivatagi homokozó/Purgatórium VIII./ é.n.Vándor párka II., 1995), Mulasics László számára a fekete megoldás, a dolgok nyitja (A megoldás kezdete, 1995, Megtalált történet VI.. 1994), vagy a történet esszenciája, vastag festékrétegből létrejött redukció (Tanulmány: Alkonyi fény, 1994).
 
Szirtes János sokrétű szerepet szán neki: nála befed, védelmez, semlegesít, így segítve a koncentrációt. Takaró felületet biztosít, hogy hozzáférhessünk a lényeghez (Pasztózus Fekete – I-III. (1/1), 2012). Másutt a fekete - egy vastag paca - a záró motívum, az utolsó szó joga (Fekvő fa, fekvő kristály,1997).  
 
Fotók: Várfok Galéria
Fotók: Várfok Galéria
Két Czigány Ákos-fotó van, amelyen talán a leghagyományosabb szerepet kapja a fekete: a garázsbehajtó komor betonja sötétszürke, erős kontrasztban a fehér falakkal (Föld 6466-81, 2010/16, Föld 6437-44, 2011/16). Izgalmas Nemes Anna két akvarellje, ahol a fekete mint kontúr, finom alakzattá képződő maszat jelenik meg (Bárányhimlő, 2017, Fekete Rosszarc, 2017). Győrffy László rézkarc-sorozata Bosch képi világát és Dante sorait idézi meg (7 fej 10 szarv 9 szem XIV., 2015). Herman Levente nagyméretű, hiperrealista festménye a bal kézfejéről csodálatosan betölti a teret, a tárlat egyik legfontosabb darabja (Szelfie, 2016).
 
A fekete a történet kezdete, alapállapot és lételem Ujházi Péternél (Palotai úti oroszlán és a római farkas, 1988/1992, Ünnepi szőnyeg, 1987), Jovanovics Tamásnál (Hábi-Szádi egy aleppói teaházban, 2014/2016) Rozsda Endrénél (Herkules barlangjai,1966), Várady Róbertnél (A nagy ugrás,1999), és Keserü Károlynál (Cím nélkül, 2016).
 
A csoportos tárlaton felvonultatott képek szinte mind összhangban vannak, jól kiegészítve egymást dialogizálnak, és nincs kétségünk afelől, hogy a fekete axióma, kollektív tudattartalom.

 
A kiállítás március 10-ig látogatható a Várfok Galériában.