Közös ügyeink – együttműködésen alapuló művészeti projektek / Ludwig Múzeum
2018.02.09.

Művész és közösség viszonyán merenghet, aki bejárja a Ludwig Múzeum legújabb, némileg rendhagyó tárlatát. A Közös ügyeink című kiállításon megjelenő alkotások ugyanis valójában történetek, ahol a csattanó sok esetben nem is maga a létrejövő mű. ZÖLDI ANNA KRITIKÁJA.

Nagyon távol áll mindez attól a tudattalan, zsigeri szédüléstől, amivel egy-egy kép, szó, zene olykor a létezésen túli tág univerzum gravitációs örvényébe szippant. Eksztázis, fájdalom és elragadtatás helyett objektív dokumentálása annak, mit tehet ma egy művész a társadalomért, amely elnézi, hogy szorgos iparkodás, az anyagi javak gyarapítása helyett felnőtt ember létére nem átall játszani. A Közös Ügyeink kiállítás művészcsoportok és közösségek – méghozzá valamilyen szempontból nehezített helyzetben élő közösségek – együttműködésének eredményeit hivatott megismertetni a mainstream társadalom boldog egyedeivel. Nem kell sokáig keresgélni: nehezített helyzet van bőven körülöttünk akkor is, ha a nyilvánvalóan hátrányos helyzetektől – a szegénységtől, vagy a látássérültként, értelmi sérültként élt mindennapoktól – eltekintünk; a vidéken boldogulni próbálók, az oktatásban részt vevők, a már nem fiatalok, vagy szimplán csak az ökologikus szemlélet meggyőződéses hívei könnyen szegregálódnak a mintakövető tömegtársadalomban. 
 

A CAPP ( Collaborative Arts Partnership Programme) által létrehozott, hat ország kilenc intézményének részvételével zajló négyéves program arra tett kísérletet, hogy egy adott közösség művészek bevonásával keressen megoldást egy-egy aktuális helyi vagy társadalmi problémára. Hajdan az egész egyszerűbb volt: a közösségnek a transzcendens tartalom iránt nyitottabb csatornákkal bíró tagja – vagyis a művész – arra használta képességeit, hogy érthetővé tegye a többiek számára azt, ami szavakkal elmondhatatlan, kifejezzen valamit, ami mindenkinek fontos. A székesegyház kapuján vigyorgó ördög pedig pontosan dekódolható üzenetet hordozott a kultúra minden egyes tagja számára, akár rongyokban didergett, akár bársonyban ült a karzaton. De ugyanez igaz az őskori barlangfestményekre is – pontos funkciójukat máig sem ismerjük, egyben azonban biztosak lehetünk: a barlang lakói értették magyarázat nélkül is. A magányosan alkotó „művész” helyzete legitimálva volt a közösségben, képességei a közösség javát szolgálták, és ebben sem ő, sem a közösség nem kételkedett. Hosszas művészetelméleti fejtegetés nélkül is belátható, hogy ez ma nem ilyen magától értetődő. Pedig az alkotás kényszerével megvert művészt ma is a közlésvágy hajtja. A képzőművészet, építészet terén egyre szaporodó közösségi projektek születésének talán ez a mozgatója: az alkotó maga fordul a közösség felé, és ajánlja fel közvetítői képességeit a véges és a végtelen között. A CAPP programja ezt a folyamatot igyekezett intézményes háttérrel segíteni.


Az írországi kezdeményezésű partnerség többek között az EU Kreatív Európa programjának támogatásával működött. A magyar partner, a Ludwig Múzeum 2017-ben pályázati úton választott ki és támogatott hét különböző programot workshopok szervezésével, a témát jól ismerő nemzetközi előadó meghívásával, kutatások támogatásával, a projektfolyamatok elemzésével valamint külföldi szakmai utazási lehetőségekkel. A március közepéig látogatható kiállítás az eredményekről ad számot, amelyeket a 25 – legkülönbözőbb műfajokban alkotó – művész hét nagyon különböző területen létrehozott. Az összes résztvevőt lehetetlen név szerint felsorolni, a szubjektív kiemelés pedig igazságtalan lenne a nagyon különböző műfajokat egymás mellé soroló tárlat esetében. A Ludwig Múzeum egy teljes szintje afféle 21. századi Wunderkammer-ré változott, ahol tapogatható kép, videón rögzített színi előadás, asztali bábjáték, falon körbefutó, igazgyöngyöket rejtő rózsafüzér, csak a braille írás ismeretében dekódolható fénykompozíció együtt szerepel a vízen úszó ház meséjével, Sárkány Lee forgó műanyagfigurájával, és az ökotudatos építés iránt elkötelezett közösségeket bemutató portréfilmekkel.A hét projekt mindegyike más célcsoporttal dolgozott.
 
Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni címmel Antje Schiffers 2000-ben indította el azt a praxisának egyik alappillérét alkotó hosszútávú művészeti projektet, melyben gazdáknak ajánl csereüzletet: egy olajfestményt, amit a tanyáról vagy a gazdaságról készít, egy filmért cserébe, melyben a közreműködő gazdák a mindennapos munkájukat mutatják be. Az Erdődi Katalin kurátorral közös projekt egy libatenyésztő, egy borász és egy dinnyetermelő magyar gazda szemszögéből láttatja a mezőgazdasági munka és a vidéki térségek átalakulásának folyamatait. 
 

A Művészek az osztályteremben című projekt azt kutatta főként hátrányos helyzetű iskolás csoportokkal, hogy lehet-e az osztályteremben motiválni a diákokat, előhívni kreativitásukat. Az gyerekek alkotásai között installációként elhelyezett „korbácsfa” egyértelműen utal a helyzet ellentmondásaira.
 
Az interaktív szekciót képviselő Arborétum projekt kiindulópontja az időskori magányosság és a tudásátadás hiányának problémaköre volt. Együttműködést és kommunikációt kívánt létrehozni két művészgeneráció között, és ez – ha némi zökkenőkkel is – de megvalósult – ezt az általuk fejlesztett, a helyszínen kipróbálható játékok tanúsítják. 
 
Sárkány Lee története Komlón elevenedett meg, nehéz körülmények között élő fiatalok előadásában. A címadó képregény egy környékbeli szerző, Kolompár István munkája, aki fiatalon öngyilkos lett. A komlói vasútállomás mellett egy graffiti is őrzi Sárkány Lee emlékét, melyet a művészek és a résztvevők közösen készítettek. A projektben 25 gyerek vett részt, a záróesemény, a színházi előadás hetvenöt néző előtt zajlott. 
 
A tárlat leginkább költői, kreatív alkotásai a Meglátjuk! program eredményei ahol látó és látásban korlátozott csoportok dolgoztak együtt, arra a közös kérdésre keresve választ: mivel látunk igazán? A látássérültek számára a kreatív alkotás révén közel kerülhetett a vizualitás számukra elzárt világa, a vizuális világot otthonuknak tekintő művészek pedig az érzékelés alternatív módjait fedezhették fel munka közben magukban. 
 
Fotók: Ludwig Múzeum
Fotók: Ludwig Múzeum
Az Úszó ház az örökség, a hely, a közösség és a család fogalmát helyezte a középpontba, a társadalom peremére szorult gyermekek szemszögéből. A közösen megépített házat értelmi sérült gyerekek rajzai díszítik. Ennek a szimbolikus tárgynak kellett egy helyet, egy saját otthont találni. E szándékot beteljesítve bocsátották vízre a házat egy elhagyott bányató közepén; a szertartásban a helyi közösség és a gyerekek működtek közre. 
 
A Folytatjuk program az ökológia, a tradicionális vidéki építészet és kultúra iránt érdeklődő, újonnan formálódó közösségeket kívánta egymáshoz közelebb hozni. E célból az erre a tematikára létrehozott Gyüttment Fesztiválon, amely 2017-ben a Regio Earth – 1. Közép-európai Vályogépítészeti Fesztivállal működött együtt környezetbarát pavilont épített a művész önkéntesek és a fesztivál látogatóinak segítségével. A pavilon a fesztivál ideje alatt találkozóhelyként működött, és itt toborozták az önkénteseket is a projekt további szakaszaihoz. A fesztivál végén a művész és csapata helyiek és önkéntesek segítségével lebontotta a pavilont. A bontás folyamata maga is rituális módon zajlott, így ez is közösségteremtő aktussá vált. A kiállításon film és videók mutatják be a pavilon életútját.
 
A legkülönbözőbb társadalmi csoportok és a velük ideiglenesen együtt dolgozó művészek közös munkája arról ad bizonyságot, hogy a művészek kínálta, a hétköznapitól eltérő látásmód hogyan generálhat pozitív folyamatokat látszólag „vesztes” helyzetben is. A folyamatban a művész lényegében médium, aki az egyéni alkotás örömét közvetíti, átélhetővé teszi a hétköznapi résztvevők számára is. A hagyományos értelemben vett alkotásokon túl a folyamatok tanulságai legalább akkora súlyúak; a dokumentumok a nehézségekről, kudarcokról is őszintén beszélnek. Az összkép azonban mégis pozitív, és arról győz meg, amit nem árt elégszer tudatosítani magunkban: önmagunk kiteljesítése nélkül nem érdemes élni. 
 
A kiállítás megtekinthető 2018. március 18-ig. 
Szerző: Zöldi Anna
Címkék: Ludwig Múzeum