Szólíts a neveden
2018.02.08.

Mivel a magyar mozikban most bemutatott Szólíts a neveden valójában tavalyi premier, nyugodtan kijelenthetjük: az év legszebb szerelmes filmje volt. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt láttam először a Szólíts a nevedent (Call Me by Your Name), és még mindig jólesően beleborzongok, amikor csak eszembe jut. Vannak azok a filmek, mint Paul Thomas Anderson Fantomszála, amelyek gondolati mélységükkel, szinte tudományos megközelítésükkel nyűgöznek le, és vannak azok, amelyek zsigeri szinten alakítanak át valamit az emberben, az ösztönös mélyére téve különös kirándulást, valahol az álmok és az ébrenlét határán. Ilyen volt Luca Guadagnino 2009-es Szerelmes lettemje és ilyen az új filmje is, amely az első nagy szerelem felkavaró, zavarba ejtő, felemelő érzését közvetíti elemi erővel és magával ragadó érzékiséggel. A harmadik megnézésnél is ugyanúgy letaglózott.

André Aciman 2007-es regényéből a forgatókönyvet James Ivory (Szellem a házban, Napok romjai) írta, aki nyáron ünnepli a 90. születésnapját, és a jelek szerint még mindig alkotói ereje teljében van. Ám valójában a castingon állt itt lényegében minden: ha nem Armie Hammer és Timothée Chalamet szerelmesedne egymásba, akkor ez a film nem lenne. A szerepért Oscar-díjra is jelölt Chalamet, aki korábban csak kisebb szerepekben tűnt fel itt-ott (pl. a Homeland című sorozatban és a Csillagok közöttben), lebilincselő alakítást nyújt elképesztő érzékenységével és ritmusérzékével, és Hammer is sokkal több árnyalatot mutat, mint korábban bármikor – az eddig leginkább semmilyennek tűnő színésznek talán csak a megfelelő szerep és rendező kombinációja hiányzott.

Chalamet Eliót, egy amerikai-olasz entellektüelcsalád 17 éves sarját alakítja, aki olvasással, zenéléssel, unatkozással tölti észak-olasz kúriájukban a nyarakat, ahol régész apjának (Michael Stuhlbarg) minden évben más gyakornok segédkezik. Az idei (1983-at írunk) vendég a huszonéves amerikai doktorandusz, Oliver (Hammer), aki kétméteres magasságával, szőkeségével és magabiztosságával szinte szétrobbantja maga körül az olasz vidék csendjét és feldúlja Elio hormonjait. Amikor Oliver első nap kiül a kertbe a családdal reggelizni, a lágytojást állatmódra falja, jókora kulturális különbséget érzünk a trampli amerikai és az európai értelmiségi család között, mintha Oliver észre sem venné maga körül a paradicsomot, amibe csöppent – de ez csak a látszat. Oliver mindent ért és mindent érez, csak védi magát.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Bájos kakaskodás kezdődik Oliver és Elio között, ami a nyár nagyobb részén át tart, a két fiú teszteli a saját határait és a másikét, vizsgáztatják egymást, hogy lássák, ugyanarra rezonálnak-e, féltékennyé teszik egymást különböző lányokkal. Kóstolgatják egymást, sokáig csak képletesen. Művészet iránti érdeklődésük és zsidó származásuk két közös pont, amelyen el tudnak indulni, azonban a kajla, nyüzüge alig kamasznak tűnő könyvmoly Elio és az idősebb, kisportolt nyegle szexisten Oliver közt mégis jelentős a kontraszt. Ez izgalmas, szexi és megható, és viccesen ironikus, hogy a kirobbanó olasz nyár sokkal jobban áll Olivernek, és ő látszólag sokkal otthonosabban is mozog benne, mint Elio, aki itt töltötte az egész eddigi életét.

De belül más a helyzet: Oliver hiába van távol otthonról, az ottani társadalmi béklyók legfeljebb átmenetileg oldhatók fel, ő csak szabadságra ment az életéből, Elio viszont liberális, érzékeny szüleivel (Stuhlbarg a film vége felé kap egy fantasztikus, megejtő jelenetet) valóban szabad, ő nem egy tiltott dologra vágyik, zavarát nem az okozza, hogy egy férfiba szerelmes, csak az, hogy először szerelmes. Kamasz még, aki szétanalizálja minden rezdülését, folyton zavarba hozva saját magát, míg Olivernek ez nem adatik meg, ő újra és újra visszarántja, fegyelmezi magát, éppen azért, mert ellentétben Elióval, aki az ismeretlentől tart, ő pontosan tudja, mire számíthat a túloldalon.

A film nagyon finoman követi le a folyamatot, ahogyan Elio és Oliver óvatosan tapogatózik egymás felé, és szépen használja hídnak a művészetet: hol egy vízből kimentett szobron keresztül érintik meg egymást, hol a zene segítségével évődnek, hol pedig egy egészen evidens párhuzamot szolgáltató történetet beszélnek meg két ijedt szerelmesről. Mindez ebben a sok évszázadnyi művészettel vastagon átitatott közegben cseppet sem hat modorosan. Az intellektuálistól haladunk az érzéki felé lépésenként, amit a barackszimbólum testesít meg: míg a sárgabarack az elején nyelvészeti-kultúrtörténeti meccs tárgyává válik Elio apja és Oliver között, kicsit később látunk egy sárgabarackfát, ami nyilvánvalóan a paradicsomi jó és rossz tudás fájára hivatott emlékeztetni a nézőt, hogy végül Elio leszakítsa egy őszibarackfa gyümölcsét, és az Elio és Oliver kezében konkrétan szexuális tárggyá lényegüljön át.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ahogy a Szerelmes lettemben, a kép és a hang itt is buja lüktetésben és lírai ringásban forr össze a figurák érzéseivel, az olasz táj magától értetődően gyönyörűséges, mintha azért lenne, hogy ennek a szerelemnek biztosítsa a tökéletes romantikus hátteret, a zenét pedig izgatott zongoradarabok dominálják Bachtól a kortárs John Adamsig. Szinte az orrunkban érezzük a kert illatait, és átjárja minden porcikánkat a nyári napok kéjes lustasága, Guadagnino minden érzékszervünkre hat. Elsősorban persze a szexuális vágyainkra: amikor Elio és Oliver először csókolózik, aztán amikor először szerelmeskednek imádni való félszeg, de fékezhetetlen akarással, azok minimum az év legerotikusabb filmes pillanatai.

Azonban ez még mind nem az, amitől a Szólíts a neveden mestermű. Attól válik azzá, hogy minden rezdülésében tökéletesen megragadja nemcsak az első szerelem izgalmát és boldogságát, hanem a határtalan, szívkitépő, soha be nem gyógyuló fájdalmát is. Hogy Elio és Oliver kapcsolatának meg vannak számlálva a napjai, az első perctől fogva egyértelmű, és egy idő után az is, hogy sosem fogják túltenni magukat egymáson. És ezt az eleinte égető, később melankolikus érzést, amit a legtöbben legalább egyszer átéltünk, olyan elementáris erővel adja át a rendező és két színésze, amitől lelkünk legmélyéig megrendülünk.

Szerző: Bujdosó Bori
Címkék: Mozipremierek 2018