Perényi Miklós és a Concerto Budapest
2018.01.14.

Perényi Miklós születésnapi koncertjén az ünnepelt a zsúr közepén visszavonult, mi viszont érte mentünk és miatta fogunk emlékezni az estére. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

A hetvenéves Perényi Miklós úgy lép a Zeneakadémia színpadára, és úgy kezd bele Az erdő csendjébe, mint egy békés guru: megmutatja, hogyan rendezi ő immár egy emberélet óta a hangokat, és törődik is vele, meg nem is, hogy mi mit szólunk hozzá. Az, hogy milyen őszintén játszik magának a művész, abból is kitűnik, hogy néha kifejezetten önkényesen húzza maga után a zenekart, de ez alig bántó: sőt, izgalmasabbá teszi a zenei párbeszédet. Persze ehhez egy olyan együttes is kell, mint a Concerto Budapest.
 
Perényi Miklós
Perényi Miklós
Nagyszerű a darabválasztás. Dvořáktól Az erdő csendje, majd a csellóra és zenekarra írott Rondó (op.94) nyitja az estét. Dvořák – aki állandóan megbújik Brahms és a többiek mögött, mint afféle egyműves szerző – dallamai jellegzetesek, felismerhetőek, és a hangulatok, amelyeket a zenén keresztül közöl, nagy spektrumot ölelnek fel. Ez most csak azért fontos, mert Perényi tud bánni ezzel a színességgel – még ha rezzenéstelen arca mást is mutatna. Az erdő csendje inkább légies, ugyanakkor kontemplatív, a csellista olyan könnyedséggel sétál a hangokon, mint aki otthon van. Egyszerű dolog a zenélés, üzeni a játéka. Persze nem az, csak hát hetven év alatt eljön valami tisztaság, letisztultság. A Rondó csillogó, virgonc, főleg a Concerto Budapest előadásában. Perényi most finoman játszik a tempóval, néha a zenekar elébe siet, jól hallhatóan inspirálja őket, és ez a párbeszéd jól cseng.
 
Schumann a-moll csellóversenye nem a legismertebb versenyműve a repertoárnak, de ismeretlennek sem mondanám – elvégre csellóversenyből nincs annyira szörnyen sok. Nem véletlen, hogy ezt a művet választotta Perényi: a zeneszerző concertója szokatlan volt a maga korában, mivel nem ad alkalmat a (mechanikus) virtuozitás csillogtatására, sem a könnyű sikerre. Ahogy Schumann zongoraművei, úgy ez a csellóverseny is nehezebb, mint amilyennek tűnik. A muzsika persze csodálatos: Perényi az első tétel szokatlanul kanyargó, de annál megkapóbb szépségű főtémáját túlcsorduló szenvedéllyel pakolja meg – és milyen alázattal, titokban teszi ezt. Ahogy lefelé fut ujjai alatt a dallam, egészen súlytalanná válik. (Jacqueline du Pré és Mischa Maisky, csakhogy két másik világklasszist említsek, mind erős frazeálással játszotta ezt a motívumot, de milyen érdekes Perényi imént említett megoldása!) A versenymű rondótételében talált egymásra leginkább a zenekar és a csellista: a mérsékelt hangvétel és a lassan kibontakozó kadencia jól áll Perényinek, és jól áll neki az a Courante is (a BWV 1012-es D-dúr szvitből), amit meglehetősen tempósan játszott ráadásként. Hiába, ezek a Bach-csellószvitek minden szólista pályáját végigkísérik.
 
Keller András
Keller András
Dvořák Újvilág-szimfóniája remekmű, csak kár, hogy minden mást háttérbe szorít. Szegény cseh szinte egyműves szerzővé vált emiatt az all-time favorit miatt, pedig a szimfóniái között találunk jobbat, csak tán mutatósabbat nem. (A VII. például lenyűgözően sokszínű, a komor sötétségtől a fenségességig halad, a VIII. szimfónia pedig már-már mahleri magasságokba emelkedik.) A Concerto Budapest számára rutinfeladat egy ilyen slágerdarab tolmácsolása, de azért van itt spiritusz és lelkesedés bőven. Keller András tempói az első tételben (Adagio – Allegro molto) várakozást ébresztenek a hallgatóban, hogy aztán az egyre sűrűsödő zenekari szövet megteremtse a katarzist: okos, jól átgondolt zenélés ez tűpontos ritmussal és fület kényeztető hangszínnel. A második tétel angolkürt szólója a zenetörténet egyik legszebb melódiája – „mit nem adnék, ha néha lenne egy olyan dallamom, amilyeneket Dvořák a kisujjából ráz ki!”, mondta egy ízben Brahms –, és mint ilyet, a legnagyobb tisztelettel játssza a zenekar. A szimfónia harmadik tétele, a Scherzo egy indián tematikájú kantáta tánctételének előtanulmánya a zeneszerző szerint, érdemes hát azt az őserőt előhívni, amely ezeket a természeti népeket jellemezte. A Concerto Budapestnek sikerül, a főtéma tüzes, a melléktéma szellemes és üdítő. A negyedik tétel grandiozitását nem vitathatom el – Keller András együttese lenyűgözően energikus, a tempó pedig szédületes. Olyan ez a zene, mint Spielberg cápája (nem véletlen jut eszembe ez, John Williams pofátlanul lopott innen a filmzenéhez): kontrollt vesztett ragadozó. Klenyán Csabára nézek, a zenekar saját jogán is kiváló klarinétosára, aki szólam közben szinte táncol a széken, ha meg szünet van a kottában, még annál jobban. Ezt kívánom az új évben: legyünk olyan boldogok, mint ő klarinéttal a kezében.
Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2018. január 5.