Elit játszma
2018.01.04.

Aaron Sorkin első rendezésének nem kisebb tétje volt, mint hogy a szózsönglőr forgatókönyvíró képes-e csak rá jellemző brandjét mozgóképre is átültetni. Az Elit játszma alapján nyugodtan kijelenthetjük: képes. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Mert hogyan is néz ki egy jellegzetes Aaron Sorkin-szkript? A szuperintelligens, individualista szereplők, szuperintelligens és szenvedélyes párbeszédeket folytatnak, többnyire élénk vitákba bonyolódva egymással. Egy-egy szóvirág olykor felérhet egy késszúrással is, a riposztok ráadásul olyan pergő ritmusban követik egymást, ami már a történet legelejétől megadja a sztori kezdősebességét és leginkább egy sebes sodrású folyamhoz hasonlítható. 

A zegzugos folyósokon zajló „walk and talk” valamilyen módon mindig a nagy „amerikai mítosz” dicsőítése, amelynek középpontjában az önmagát kitaláló, vállalkozó szellemű, újító, a bukások után talpra álló és újjászülető, a mániája miatt gyakran magányos és környezetével konfrontálódó hős áll – legyen szó sportmenedzserről (Pénzcsináló) vagy tech gururól (Social Network – A közösségi háló, Steve Jobs). Mindez persze együtt jár valamiféle komoly küldetéstudattal is: ha a szereplőt nem a saját önérvényesítése mozgatja, akkor – mint a Sorkin-sorozatokban (Az elnök emberei, Híradósok etc.) – valamilyen „ügy” mellett elkötelezett, ami többnyire a munkáját jelenti. Ezt pedig lehetetlen leválasztani a szereplőkről: a cselekvő, kezdeményező Sorkin-hős mindig munkamániás, a munka öndefiníciójának a legfontosabb része. 

Az Elit játszma – amelynek természetesen a forgatókönyvét is Sorkin jegyzi egy valós memoár alapján – a fenti összes vonással bír. Mindezek elbeszéléséhez a rendező sikeresen passzította a film képnyelvét: az infógrafikákkal, montázsokkal, kimerevített képekkel, időugrásokkal játszó mozi tökéletesen szolgálja a sztorit és végig fenntartja annak a lendületét. Az első rendezés – rácáfolva azokra a vádakra, amelyek szerint Sorkint nem igazán foglalkoztatják a női karakterek – az emancipáció égisze alatt fogant. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A főszereplő egy nő, Molly Bloom (Jessica Chastain), akit ráadásul a dán operatőrnő, Charlotte Bruus Christensen kamerája követ nyomon, egyszerre láttatva őt igazi dívának és sebezhető kislánynak. És hogy ki ez a Molly Bloom, aki könnyedén felnő egy filmidő alatt a legemlékezetesebb sorkini hősökhöz? A történet kezdetén tehetséges, ha nem is a legjobb, de mindenképpen az első vonalba tartozó freestyle síelő, akinek egy fatális sérülés folytán újra kell gondolnia az életét. 

Folytathatná az egyetemet – apja, a neves pszichiáter (Kevin Costner) is ezt támogatná –, ő azonban úgy dönt, belekóstol a nagybetűs életbe, előbb Los Angelesben, majd New Yorkban, és egy menő bár pincérnőjeként elkezdi az önálló életét. Az események csakhamar felpörögnek: hála a hely vendégkörének, hősnőnk hamarosan komoly tétekkel bíró pókerjátszmákat kezd szervezni a gazdagok és híresek között – előbb csak asszisztensként, majd egy pénzügyi vitát követően önállóan is. És itt tényleg az önállóság, a függetlenség a kulcsszó: Molly bár roppant dekoratív, nem dekoráció, és ezt nem egyszer be is bizonyítja azoknak a férfiaknak, akiknek nem a szája íze szerint működik. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Eddig persze lehetne a film „csupán” egy klasszikus karriertörténet, a felemelkedéssel és – hogy a tanmeséknek és az erkölcsi tanulságnak is kijusson – a nagyravágyással és a hübrisszel járó elkerülhetetlen bukással. Molly karaktere azonban van annyira összetett, hogy magunk sem tudjuk könnyen eldönteni, mit érzünk iránta: csodáljuk-e, viszolygunk tőle, szurkolunk neki, vagy éppen együtt érzünk vele. Maga is a mindig elegáns és könyörtelen üzletasszony, valamint az együttérző „barát” között ingázik: nem okoz számára problémát lenyúlni akár egy egész vendégkört a főnökétől, de megesik a szíve a vesztes szériában lévő tehetséges pókerjátékosan, miközben minden különösebb erkölcsi aggály nélkül hagyja, hogy az asztalnál megkopasszák a balekokat. Ez az ellentmondás a karakterében akkor ütközik ki a leginkább, amikor az FBI perbe fogja, és vádalkut kínál neki bennfentes információkért cserébe. 

Jessica Chastain egyértelműen brillírozik az antihősnő szerepében és ebben remek partnere az ügyvédjét, Charlyt alakító Idris Elba is, akinek a lányához fűződő viszonyában egyébként nem nehéz ráismerni ugyanarra a dinamikára, ami Molly Bloom és apja kapcsolatát is jellemzi (utóbbi egy katartikus jelenetet is tartogat a mozi vége felé). 

Egyszóval az Elit játszma kifejezetten ígéretes „pályakezdésnek” mondható, de legalábbis egyértelműen bizonyítja, hogy Aaron Sorkin kezdeményezés és ambíció terén semennyire sem marad el saját hőseitől.

Címkék: Mozipremierek 2018