Ibsen: A vadkacsa / SZFE IV. éves színészosztály, Ódry Színpad
2018.01.09.

Amikor olyan színdarabbal van dolgunk, amiről Kosztolányi Dezső publikált színikritikát, nehéz ellenállni az idézésének. Szerencsére nem is muszáj ellenállni. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Tehát A vadkacsa 1909-es bemutatója után így fogalmazott a Nyugatban: „Ibsen akkor írta A vadkacsát, amikor már egy ideál sem ragyogott az égen s az istenek mind-mind meghaltak. Kétkedett a kétségeiben is.” A gondolat nyomvonalán végigfuthatunk az ibseni életművön – ebből a szempontból különös, sőt megrázó az íve. (Mellékkérdés: vajon egy drámaíró tudatosan szerkeszti meg a művei sorozatát? Vagy nem? Sejtheti-e egyáltalán, hogy miről és miféle drámákat fog írni 10 vagy 20 év múlva?)

Az Ibsen-drámákban a döntő események általában már korábban lezajlottak. A bűnök régiek, s hogy ezekhez a dráma szereplői miként viszonyulnak, ez adja a cselekmény tárgyát. Ha a Nórára, a Hedda Gablerre vagy pláne A nép ellenségére gondolunk, tudhatjuk, hogy a szerző szigorú; tragikus következményekkel sújtja a bűnöket, az elhallgatásukat, a tisztázásuk elmulasztását. De az oeuvre utolsó szakaszában ott A vadkacsa is, amelyből arra kell jutnunk, hogy az élethazugságokat talán jobb meghagyni a maguk éltető langymelegében, mert a leleplezés épp a legártatlanabbakat követelheti áldozatul.

A kérdés, amely az első bekezdésben felvetődött, tulajdonképpen a színdarabok interpretálóira is vonatkoztatható. Tudatos-e, hogy aktív korszakának melyik évtizedében jusson el a rendező egy-egy szerzőhöz, műhöz? Tervezi-e, hogy némelyik drámához később, érettebben visszatér majd, hogy más szemszögből, újabb érintkezési pontokat keresve ismét színre vigye?
Bajor Lili
Bajor Lili

Amikor Fodor Tamás 1991-ben a szolnoki Szigligeti Színház Szobaszínházában megrendezte A vadkacsát, akkor az foglalkoztatta – mint azt egy rádióműsorban elmondta –, hogy szét kell-e rombolni az együgyűséget. Hogy egy struktúra erőszakos lebontásában – ha úgy tetszik: egy rendszerváltásban – melyik az a pont, ahol meg kell állni, és inkább a normális, a folyamatos élet feltételeit teremteni meg. „Hogy az egyik ember a másikra kényszerítse az akaratát anélkül, hogy a folyamatok valóságosan végig mennének a másik emberben, ezt tartom helytelennek; a küldetéstudatot, a megváltást, az élcsapatot” – mondta Fodor Tamás.

Amikor 2017-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves Börcsök-Zsótér osztályának növendékeivel dolgozott a darab színrevitelén, akkor a világ már nagyon más körülöttünk (miközben lényegileg és a Fodor által 1991-ben kiemelt vonását tekintve – ugyanaz), és a munkának más céljai is lehettek. Elsősorban tanügyiek. Biztosítani a hallgatók számára az elmélyülést Ibsenben, a találkozást A vadkacsa szerepeivel és az együttműködést egy nagy tudású, nagy tapasztalatú színházi mesterrel.

A 26 évvel ezelőtti szolnoki premier színlapján 21 szereplő neve sorakozik. Az Ódry Színpad Padlásán bemutatott produkcióban öten játszanak. A szerepösszevonások alapvető oka akár az is lehet, hogy ennyien értek rá az adott időszakban az osztályból, hiszen a növendékek ilyenkor már kint dolgoznak színházakban. Nyilván vannak praktikus megfontolások, lebonyolítási célszerűségek. Az például nem ügy, hogy bárki bejöhet az elején lakájnak a Werle nagykereskedő estélyén, hogy elmeséljen szükséges előzetes információkat, illetve olyan eseményeket, amiknek itt most nem vagyunk tanúi. Fodor Tamás érdekesen és ésszerűen összefésüli a kis színpadon a két helyszínt: Hjalmar Ekdal szerény otthonát és a nagykereskedő estélyének színterét. Pontosabban inkább az előbbit. Jobbra asztal, három szék – ezeket Bajor Lili lefegyverző nyugalmú Ginája rendszeresen helyre igazgatja –, balra fapad, fölötte kedves gesztusként textilburájú lámpa, amilyenek a Stúdió K előterében lógnak. Majdnem szimultán, egymásra úsztatva játszódnak az első felvonásból megtartott jelenetek. (Arról, hogy Hjalmar Ekdal a Werle házban mintegy „megtagadta” a saját apját, voltaképp utólag értesülünk. Ibseni megoldás.) Az idősebb Werle fényűző otthonát természetesen nem látjuk a maga feltételezhető pompájában, de ahogy két beszélgető inas áttol a színen átlósan egy zsúrkocsit, a tetején olajbogyós falatkákkal, az bőven elég, hogy elképzeljük, amit kell.

Bajor Lili
Nagy Katica, Bajor Lili
Bár a „bőven elég” kijelentéssel bánhatnék óvatosabban is, mert az mégiscsak kérdéses, hogy egy „szűz” néző, aki Ibsen drámáját sosem látta/olvasta, elboldogul-e a cselekménnyel. Kicsit sietősek a szcénák, így gyorsan, illetve párhuzamosan kell fel- és kiismernünk a helyzeteket és a viszonyokat. Nem beszélve a hősökről, akik közül Konfár Erik egymaga eljátszik három fontos figurát is, színészileg markánsan megkülönböztetve őket egymástól. Elsőként az öreg Ekdal képében jelenik meg ez a jól megtermett, vörhenyes férfi. Lendületesen, billegően széles léptekkel jön a tilalmas katonakabátjában, és ahogy ránevet Hedvigre, tőről metszett nagypapának hat. Nem derül ki világosan, hogy mi is a probléma vele, mitől ment tönkre az élete, de azt látjuk, hogy a menye, Bajor Lili Ginája szeretettel bánik vele, és ezt tekintsük irányadónak.

Másik alakjában elegáns, határozott, fekete keretes szemüveges idősebb Werle. E minőségében inkább csak emlegetett figura, valamint levélküldős, hivatalos, intézkedős fajta. Harmadik szerepében, viharvertnek tetsző Relling doktorként, kockás pulóverben és bőrmellényben az életidegenség ellenalakja ő, aki tudja, látja, hogy mi hová vezet. Tisztánlátása és ereje talán túlságosan is meggyőző – az ember nem érti, miért nem rugdossa ki az ifjabb Werlét a lakásból. (A ház másik lakójának, Molvik volt teológusnak ezúttal nincs helye az előadásban.) Úgy néz ki, hogy Konfár Erik nagy melák vagy kedves mackó szerepben épp oly hiteles lesz, mint veszedelmes vadállatnak.

Az ifjú Werle, a közveszélyes megváltó Fehér András alakításában éles hangú, kekk ember. Ha elfogadjuk idealistának, aki tényleg egy magasabb rendű boldogságot kíván érvényre juttatni, akkor sem világos, miért bujtogat egy gyermeket. Ebben az akcióban komoly, már-már perverziógyanús érdeklődést mutat a következmények iránt. Direkt figyelem őt Hedvig halálakor: őszintének hat a megrendülése, ám nagyon hamar képes kijönni belőle. Végül is az ember saját magának tud a leggyorsabban megbocsátani.

Hajdu Tibor szőke Hjalmar Ekdalja könnyen nézhető nyikhajnak. Felesége és a lánya gyengéd szeretettel bánnak vele, majdhogynem gyerekként kezelik őt. Tapintatosan nem vesznek tudomást róla, de tisztában vannak avval, hogy a férfi lusta és semmirekellő. Természetesen soha életében nem fog felfedezni semmit, hacsak azt nem, hogy el lehet éldegélni személyes erőfeszítések, munkálkodások és pénzkereső tevékenység nélkül is. Hajdu alakításában kulcsmomentum, hogy hóesésben inkább mégsem hagyja el a családját, amikor épp nincs meg a kalapja. Ez az alak semmiféle magyarázatot nem kínál arra, hogy miért kellene neki kétségbe vonnia, sőt semmisnek tekintenie a szeretetet, amit Hedvig érez iránta, akár vér szerinti gyereke, akár nem.

A vizsgaelőadás két legemlékezetesebb szereplője az osztály két lánya: Nagy Katica és Bajor Lili. Nagy Katicának finom, puha, érzékletes a hangja, és a kézmozdulatai is ugyanilyen benyomást keltenek. Hedvigjének oly világos és áttetsző a tekintete, hogy az ember már szinte látja benne a világtalant. Az aggodalom az arcán, az összeráncolt szemöldökén – odaadó figyelemből, érzékenységből és rebbenékenységből épül az egyszerűségében szép alakítás.

Fehér András, Hajdu Tibor és Bajor Lili. Fotók: Szárossy Zsuzsa. Forrás: Ódry Színpad
Fehér András, Hajdu Tibor és Bajor Lili. Fotók: Szárossy Zsuzsa. Forrás: Ódry Színpad
Bajor Lili Ginaként az első jelenetében a nézőknek háttal áll: vasal az ingatag asztalon. A Gyarmaky Róza kezdőpozíciója ez a Boldogtalanokból, s hasonló a hősnő belső ereje, fegyelmezettsége és tántoríthatatlansága is. Bajor Lili Ginája úgy vezekel a fiatalkori bűnért (amit persze nem ő követett el, hanem őrajta követett el az öreg Werle), hogy meghitt, békés, boldog családi életet teremt gyermeke, férje és apósa számára. Józan, megbízható, almamosolyú asszony. Az ifjú Werle beköltözése utáni első reggelen látszik először idegesnek. Mindeddig ő uralta az eseményeket a házban. Hiába hogy a férje kijavítja őt, amikor pasziánsz helyett passziót mond, azért csak Gina az, aki észrevétlenül leparancsolja a Hjalmar Ekdal lábát, amikor az felteszi a székre.

Az ifjú Werle nagyívű koncepciója nyomán meghal egy gyereklány, összeomlik egy asszony tisztességesen felépített feleségi és anyai pályája, és egy férfi is nyafogni fog egy darabig, de Hajdu Tibor Hjalmar Ekdalját látva megjósolhatjuk, hogy ő hamar túljut majd ezen.

Ha már Kosztolányi Dezső Vadkacsa-kritikájával kezdtem, fejezzem is be avval. Mivel a zárómondat ma is a miénk: „Egy kérdőjel erdőben bolyongunk s minden kérdésünkre egy másik kérdés a felelet. Amire egy évtizeddel később Nietzsche, a sánták és bénák táncmestere és az elsők továbblökője, kacagó igennel felelt, arra Ibsen, aki sohase tudta egészen elhagyni a jó és rossz határmesgyéjét, a radikális idealizmus helyett, egy fáradt és lehangoló kérdést ad válaszul. Nem tudunk semmit.”
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Stuber Andrea