Balázs Elemér Group / Budapest Jazz Club
2017.12.04.

A Balázs Elemér Group koncertjén a tétova pillanatokat magával rántotta a lendület, a végére pedig csak elégedett mosolyok maradtak. Nem mintha mást vártunk volna. RÁTOSI MILÁN KRITIKÁJA.

Az idén ötven éves Balázs Elemér zenekara nemcsak a karakteressége révén lóg ki fölfelé a hazai mezőnyből, hanem mert kellő hozzáértéssel, a műfajok feje felett átnyúlva képes ütköztetni különböző zenei világokat. Ebben persze manapság nem sok újdonság van, de igazán érdekessé tud válni, ha egy zenekar úgy rakja össze a különböző elemeket, hogy nem érzékelhetőek köztük az illesztések, a végeredmény nem lesz balesetes, torz. A Balázs Elemér Group számára a jazz a leghangsúlyosabb alap, lényegében minden a jazz égisze alatt találkozik és kel egybe, akkor is, ha dallamok, témák, motívumok szintjén könnyedén kivehetők a máshonnan érkezett elemek.
 
Balázs Elemér
Balázs Elemér
A Budapest Jazz Club kétesélyes akusztikája ezúttal a zenekar és a közönség oldalán állt, egyes hangszerek, vagy énekszólamok el-eltünedeztek időnként, de a hangkép kellően tiszta volt a lágy és a harsány részeknél is. Az énekes részek kivehetősége azért is volt fontos, mert a zenekar jelenlegi felállásának egyik legérdekesebb aspektusát a női és férfi énekhang kontrasztja jelenti. Kiss Flóra és Szakonyi Milán kettősén eleinte érződött valami hűvös távolságtartás, de ez részben a két szett különböző felépítéséből adódott. A koncert első felének népdal-adaptációiban még kisebb szerepet kaptak, a második részben szerencsére már sokkal több hely jutott nekik, amit megfelelően ki tudtak tölteni. Szakonyi emellett akusztikus gitáron is játszott, bár nem eleget. Érdekesek voltak azok a karcolatok, amelyeket hozzátett a zongorista, Balázs József játékához. A gitáros, Komjáti Áron a kíséretekben nem mindig volt hallható, a szólóiban pedig volt valami kimértség, annak pozitív és negatív értelmében egyaránt.

A két szett tematikájában és dinamikájában egyaránt élesen elvált egymástól, az összképnek mégsem tett rosszat ez a kontraszt, ehelyett a zenekar két szépen artikulálható oldala is megmutatkozott. Az első felvonás népzenei adaptációi leginkább ürügyet szolgáltattak a jazzesen adagolt extázisnak, nagyon kevés üresjárattal és helyenként szinte meglepő lendülettel. A második szettet a vendégként fellépő ifj. Balázs Elemér rövid zongoraetűdje vezette fel, ennek a résznek a visszafogottsága kezdetben furcsának hatott, tovább haladva a dalokon viszont szépen életre kelt. A feldolgozások (East Gipsy Band, Pat Metheny) különös árnyalatokat hoztak, ez a rész tulajdonképpen széttartóbb volt, mint az első, a visszafogottság is valójában csak az azzal való összehasonlításban nyer értelmet.

Szakonyi Milán
Szakonyi Milán

Ornette Coleman szerint, ha a többiek játszanak a dobossal, az rock, ha a dobos játszik a többiekkel, az jazz. A definíció természetesen már korábban sem állta meg a helyét teljes mértékben, ugyanakkor rámutat a dobosok rendhagyó szerepére a zenekaron belül. Balázs Elemérrel kapcsolatban azért érdekes ezt megemlíteni, mert ő a legtöbb dobossal ellentétben nem követni, vagy maga után húzni akarja a zenekart – mindkettőben ott van a dobosokra jellemző különállás -, hanem a helyét keresi a zenében. Az elején mégis úgy tűnt, mintha minden nóta az ő pengeéles, könyörtelen, ravasz módon kavargó groove-jai körül forogna, ezt a múló látszatot viszont könnyen betudhatjuk hangsúlyos színpadi jelenlétének. A ritmikai váltásoknál aztán hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a megkapó örvénylést a zenészek egymásra utaltsága teremti meg.

Lakatos Pecek Krisztián mellbevágó érzékenységgel követte le a zenekarvezető minden legyintését, a Balázs Elemér Group ritmikai gazdagsága nélküle és a minden lében kanál zseni, Czibere József nélkül egészen máshogy festene. Ahogy más lenne Balázs Elemér öccse, Balázs József nélkül is, aki nem csak zongorán és billentyűs hangszereken játszik, de ő a zenekar hangszerelője és dalszerzője is. A zenekari összképet figyelve, a nyilvánvaló összecsiszolódottságon és az imént említett egymásra utaltságon túl, ugyanakkor megjelenik az a jazz-zenészekre nagyon is jellemző attitűd, hogy látszólag egymás ellenében, feszültséget keltve teremtsék meg a zenét. A magyar népzene elemei és a különböző, szerteágazó gyökerű hatások pedig organikusan simulnak bele a zenei szövetbe.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy az elkövetkezendőkben mire jutnak ezzel a felállással. A két énekes kontrasztjában nagyon érdekes lehetőségek vannak, amik részben itt is megvalósultak, ugyanakkor az eltérő hangszínekből adódó ellentétek még viszonylagos engedékenységgel simultak el. Kíváncsi lennék, mennyi teremtő feszültség rejtőzhet még ebben?

Helyszín:  Budapest Jazz Club,  Időpont:  2017. november 25.