Az Anna – Változatok székely asszonysorsra című tárlat több szempontból kelthet irigységet az anyaország szülötteiben. A székelyföldi muzeológusok kreativitása, amellyel a korszerű néprajzi és történelemi szemléletet követve „aluról” láttatják a politikai történéseket, a bátorság, amellyel a tárgyi hagyatékot az illusztráció szolgálatába állítják, a hang – látvány – üzenet szimbolikus alkalmazása mind egyértelműen hibátlan – és ez még csak a felszín. Ami azonban hazai földön diszkrét szúrást kelt epetájon, az az objektív távolságtartás, a tényekre szorítkozó balladai tömörség, amivel a nála nagyobb erőknek kiszolgáltatott mindenkori ember sorsáról mesélnek a kurátorok. A történelem ilyesfajta elfogulatlan személete a Kárpátokon innen fájóan hiányzik.

 

Az Anna sorsát bemutató, valós térben, valós díszletek között kibomló hangoskönyv legfőbb erénye, hogy nem kommentál, csak mesél, méghozzá egyes szám első személyben. Hogy pontosan miről, az maradjon titok, legyen elég annyi, hogy egy áttáncolt éjszaka nem kívánt következménye, a kis Ferike világra jötte, illetve meg nem születése determinálja a továbbiakat „A” és „B” változatban. A kétféle életút térben is elválik, külön-külön bejárható, hogy aztán végül ugyanoda konkludáljon: egy házgyári panellakásba, a tévé elé, amelyben a 89-es temesvári események képei futnak. Egyik irányban a paraszti közösség szigorú szabályai, majd az államosítás, gyári munkahely, disszidálás, a másikban cselédsors Kolozsvárott, művelt zsidó családnál, a háború után baloldali eszmék, végül ugyanúgy a városi panel, amely a felső emeleteken még épül, miközben alulra már beköltöztek a lakók. A megesett lány indító motívuma csupán ürügy, habár erős felütéssel már jelzi a kurátori állítást: a társadalomba betagozódott egyén mindig kénytelen alávetni magát a közösségben uralkodó normáknak, akár egy falu hagyományos erkölcsi értékrendjéről, akár a nagypolitika döntéseiről van szó. Egyúttal azonban sorsfordító személyes döntésekre is kényszerül minden pillanatban, ahogy Anna a csűrben átmulatott éjszaka után: megtartja gyermekét, vállalva egy kényszerű házasság nyűgét a nála jóval idősebb férfival, vagy titokban elhajtatja, és szégyenével a nagyvilágba, pontosabban a nagyvárosba bujdosik. 

 

A két narratíva lehetőséget ad rá, hogy a huszadik század harmincas éveinek végétől 1989-ig terjedő időben az összes számottevő társadalmi réteg, mozgás, esemény és kényszer kulisszáit felvillantsa a tárlat, mindezt Anna belső monológjának segítségével. Anna hangját mobil applikáció segítségével hallgathatja a látogató, melyet a bejáratnál leolvasható QR kód segítségével tölthet le ki-ki a saját telefonjára. Akinek nincs, kölcsönözhet az info-pultnál, csoportos látogatáshoz pedig külön készüléket biztosítanak. A főhőst Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője személyesíti meg, külön élmény a jellegzetes székely beszédmodor, ami bensőségessé és egyúttal élettelin hitelessé varázsolja az asszony egyszerű kommentárjait élete döntéseivel kapcsolatban. 

 

A passzív asszonyi sors a #metoo fényében ugyan ad egy pofont a gender szemléletnek, de a kurátori szándéknak tökéletesen megfelel: Anna, nem utolsó sorban neméből fakadóan, a történteket – legyen az kényszerű házasság, kényszerű államosítás, avagy épp ellenkezőleg, önkéntes agitáció a társadalmasítás mellett – bölcs elfogadással kezeli, és legfeljebb személyes érzelmei kimondásával kommentálja, mikor idegenbe szakadt fiának hiányáról beszél. A kiállítás rendkívül szimpatikus módon ugyanilyen elfogadó a megélt történelemmel szemben, nem ítélkezik, a látogatóra bízza, hogy saját élményeit, tudását összevesse Anna mélyen emberi kommentárjaival. Ebbe a megértésbe ugyanúgy belefér az elhurcolt zsidó gazdáiért ejtett könny, mint a szegény ember meggyőződése, hogy a romokon olyan társadalmat kell építeni, amely igazságosabb, mint az előző volt.

 

Külön érdeme a kiállításnak a szépen megfogalmazott képi világ. A kurátorok az életút egyes helyszíneit valóban díszlet-szerűen kezelték, felváltva és jó arányban stilizáltak és dokumentáltak. Nem féltek a látványos installációtól, a helyben megépített székelykapu, vagy a pajta látványától, de időről időre becsempésztek egy-egy kortárs kiállítási technikával megjelenített részletet, amely a látottakat a skanzen-feeling felől a 21. századi multimédiás kiállítások felé tolja. A kezdőkép – a csűrben táncoló, forgó párok képét látjuk felülnézetből a padlóra vetítve – rögtön kiemeli, sőt a történések fölé emeli a távoli korból időutazásra érkezett nézőt, és megteremti a példázat általános dimenzióját. A minden érzékre hatni kívánó előadásmód egész addig merészkedik, hogy a padló, ahová az eszeveszett forgás vetül, valamilyen süppedős, posztó-szerű anyagból készült, jelezvén, hogy ingoványos talajra érkeztünk, a főhősnővel együtt. Innen fekete, hideg folyosón jutunk a választást szimbolizáló installáció, egy drámaian egyszerű feszület elé. Itt ágazik el Anna útja, akit a további helyszíneken egy hímzett fehér keszkenő szimbolizál, finoman jelezve a megesett lány – a kiszolgáltatott egyén – voltaképpeni erkölcsi tisztaságát a történelem szennyesében. A hagyományos női szerep fontosságát – a közösség táplálását – a polgári és a paraszti enteriőrben egyaránt a középen álló asztal megterítése jelképezi, amely a konkrét tárgyi hagyaték díszletében ugyancsak vetített animációval jelenik meg, egyúttal vizuálisan össze is kapcsolva a két életút eszmeileg azonos pontjait. A kiállítás vizuális világának létrehozói nem féltek az eklektikától, például az abortusz jelképezése esetében a tésztaszűrő és a vörös pamut összeházasítása egészen pop-art megoldás, míg a szénakazalban végződő mulatságot bájosan naturális festmény eleveníti meg. A falon és a padlón grafikai elemek jelzik az útirányt, és az állomásokat, ahol az applikációs segítségével Anna hangját bekapcsolhatjuk a sétába. 

 

A kiállítás bátran válaszol a 21. századi múzeumlátogató igényeire: tömör, az érzékekre hat, nem magyaráz, ugyanakkor tárgyi anyagát tekintve hiteles és informatív – mintegy 4d-s inverze a sétáknak, amelyet a ’Z’ generáció tagjai tesznek virtuális univerzumaikban. Anna – és sorsán keresztül a 20. század – a valóság kellékeivel modellezett animációban kel életre. És akárcsak a számítógépes játékokban, alig vesszük észre, mikor azonosultunk a szimuláció hősével.

 

A kiállítás 2018. áprilisáig látogatható.